Döcögni kezdett a manipulációs gépezet működése – erre engednek következtetni az elmúlt hetek közvélemény-kutatásai és nyilatkozatai.
A tavalyi európai parlamenti választáson a Tisza Párt 30 százaléknyi szavazatot kapott, 15 százalékponttal kevesebbet, mint a kormánypártok. Kisvártatva azonban megszaporodtak az olyan közvélemény-kutatások, amelyek Magyar Péterék előretöréséről szóltak. Októberben az egybevágó mérések gyanúsak lettek, akkor írtuk meg, hogy úgynevezett manipulációs kerekasztalt hoztak létre a baloldalhoz sorolható kutatóintézetek, így a Medián, a 21 Kutatóközpont, a Publicus, az Idea, a Republikon és a Závecz Research. A kerekasztal tevékenységének lényege úgy foglalható össze, hogy az intézetek egyeztetnek, torzított méréseiket egymáshoz igazítják, majd koordináltan közzéteszik a közvéleményt megtévesztő számaikat, amik rendre a Tisza Párt népszerűségének folyamatos emelkedését vagy elsöprő méretét mutatják ki. Így pedig esélyes kihívónak állítják be Magyar Péter pártját.
A nyár azonban nem jött jól a Tiszának, azt ugyanis az elemzők szerint a Fidesz nyerte meg. Egyrészt a beharangozott és megkezdett kormányzati programokkal, mint például a gyermekkedvezmények megduplázása, a két- és háromgyermekes anyák adómentességének bevezetése, a fix 3 százalékos lakáshitelprogram elindítása vagy a nyugdíjasoknak szóló utalványok kézbesítése. Másrészt a miniszterelnök erőteljes médiakampányt folytatott a nyáron, részletesen bemutatva a kormány eredményeit és terveit. Az elmúlt hetekben pedig a Tisza adóemelési botránya befolyásolhatta érdemben a pártok támogatottságát – nyilvánvalóan nem Magyar Péterék javára.
Az erőviszonyokra a miniszterelnök is utalt. Orbán Viktor idei tusványosi beszédében azt mondta, hogy ha most lennének a választások, akkor a Fidesz–KDNP százhatból nyolcvan választókerületben nyerne. A kormányfő belső felmérésekre hivatkozott.
Nem adják fel
A belpolitikai változásokra a manipulációs kerekasztal egyes szereplői is kénytelen voltak reagálni. Erre utal a csoportosulás egyik oszlopos tagjának, a Hann Endre vezette Medián minapi felmérése. Eszerint a teljes népességben 37 százalék szavazna a Tiszára és 30 a kormánypártokra, miközben a biztos pártválasztók körében 51:38 az arány – természetesen szintén Magyar Péter pártja javára. A számok ugyanakkor a korábbiakkal összevetve azt is mutatják, hogy erősödött a Fidesz. Hann erről úgy fogalmazott: „Ha messzire akarnék menni, akkor azt mondanám, hogy megtorpant a Tisza Párt lendülete, ami tényleg hosszú hónapok óta tartott és egy ilyen növekvő támogatást mutatott.”