A HÁBORÚ ARCAI

Moamer el-Kadhafi ezredes, Líbia mindenható ura megkeverte a kártyákat. Az Amerikát ért terrortámadás után kialakult helyzetből úgy sikerült kikerülnie, hogy az országát évek óta a nemzetközi erőszakos cselekmények támogatásával vádoló Egyesült Államokban láthatóan elült a Tripolival szembeni ellenszenv, és Líbia a terrorellenes koalíció egyik legmegbízhatóbb tagjává vált.
Pedig nem is olyan régen tiltva volt az amerikai állampolgároknak az üzleti kapcsolatok fenntartása líbiai cégekkel, ilyen formán még az észak-afrikaiak által üzemeltetett szállodákban sem alhattak a tengerentúliak. A szankciók a skóciai Lockerbie felett felrobbantott PanAm-gép katasztrófájára vezethetők vissza. Az akkor elítélt két líbiai állampolgár bizonyította, Tripoli is eszközként használja a terrorizmust. Líbia is felkerült arra a washingtoni „feketelistára”, amely az Egyesült Államokat fenyegető országokat sorolja, például Észak-Koreát és Irakot. Az „illusztris társaságba” bekerülni sem könnyű, ám bizonyítani, hogy Amerika tévedett a lista összeállításánál, szinte lehetetlen.
Szeptember 11-e viszont megváltoztatott mindent. Már nemcsak az óhazában élő skótok és az amerikai PanAm-gép utasainak hozzátartozói szenvednek a terrorizmustól, hanem az egész nyugati világ megijedt. Amerikának minél előbb szövetségesekre van szüksége, az új szövetségesi rendszer felépítésében pedig éppúgy számítanak a legelső „bólogatójános” Egyesült Királyságra, mint a volt ősellenség Líbiára. Kadhafi az elsők között ítélte el a WTC és a Pentagon ellen elkövetett merényleteket. Amerika pedig élt a békülés lehetőségével. Líbiának nagy aduja az, hogy a mozlimok nagy családjába tartozik, és az Egyesült Államoknak égető szüksége van ilyen szövetségesekre, hogy bebizonyíthassa az Afganisztánt uraló tálibok vallásháborús propagandájának hamisságát.
Akármilyen kijelentéseket is tesz, Kadhafi ezredes nyilván a vészhelyzet hatására sem válik Amerika barátjává. Leginkább az afrikai kontinens egységét szorgalmazó és Amerika-ellenes gyűlések szószólójaként feltűnő politikus ugyanakkor felismerte a szörnyű támadásokban rejlő lehetőségeket. Ha ugyanis krízishelyzet kapcsán nyújt békejobbot Amerikának, az aligha utasíthat el egy olyan ajánlatot, amely félreteszi az addigi harcias szembenállását, s szövetségre törekszik. Ettől eltekintve Kadhafi ezredes továbbra is hangoztathatja – ugyan alacsonyabb hőfokon – a fekete kontinens ellen elkövetett amerikai „bűnöket”. Bárhogyan is alakuljon a fura fordulatot vett amerikai–líbiai viszony, az már most nyilvánvaló, hogy ebben a diplomáciai kavarodásban Kadhafi van lépéselőnyben.