A HÁBORÚ ARCAI

Donald Rumsfeld a republikánus héják veteránjaként került Bush kormányzatának védelmi miniszteri posztjára. A tisztség nem jelentett újdonságot neki, hiszen a Gerard Ford vezette adminisztrációban már betöltötte, igaz, akkor teljesen mások voltak a körülmények.

(A sors iróniája, hogy akkoriban a B–1-es bombázók legfőbb lobbistája volt, míg ma éppen ő szorgalmazza ezen gépek számának egyharmados csökkentését, s újabb fordulatként éppen ezek viselik a tálibok elleni csapások terheinek jelentős részét.) Ő az, aki ott áll az elnök mellett, ha az oda akar ütni valahová, és idősebb, tapasztaltabb emberként talán hatalma van arra is, hogy meggyőzze ifjabb Busht a katonai megoldások preferálásában.
Mint az általa tartott, az afganisztáni katonai akcióval kapcsolatos sajtótájékoztatókon is kitűnik, megfontolt, sokat látott politikusról van szó, aki éppenséggel nem a szavak embere. Óvatosan fogalmaz, különös hangsúlyt fektetve arra, hogy nehogy elhamarkodottan jelentsen ki valamit, miközben nem feledkezik el arról sem, hogy időről időre emlékeztesse az újságírókat arra az igaz ügyre, amelyért az amerikai haderők a közép-ázsiai országban tevékenykednek. Az Amerikát ért terrorcsapások után Rumsfeld amellett érvelt, hogy a választ az Egyesült Államok világelső fegyveres erői adják meg, vagyis ne feledkezzenek meg ezekről. Noha még maga is jelezte, hogy a terrorizmus elleni fellépés több politikai, gazdasági síkon történik, azt alighanem elképzelhetetlennek tartotta, hogy a katonai erőket kihagyják belőle. Ütni kell – szólt az érv, s a héják egy ilyen helyzetben nem dönthetnek másképp, arról nem is beszélve, hogy tárcája a részvétel biztosításáért cserébe milyen pluszforrásokkal gazdagodott. Rumsfeld megütközött a külügyminisztérium vezető tisztségviselőivel, akik a katonai akciók kitolását vagy elkerülését szorgalmazták. A Fehér Házhoz közel álló források szerint egyértelműen az erőpolitika mellett tört lándzsát, ám az máig nem érthető, hogy miért kellett előkészítetlen műveletekbe kezdeni. A hírneves és mértékadó Aviation Week and Space Technology szakfolyóirat szeptember végén megállapította, hogy az Afganisztán elleni hatékony akciók megkezdéséhez 60-90 napos felkészülésre van szükség. Ehhez képest, ha hinni lehet a fenti forrásoknak, Rumsfeld minisztériuma elérte, hogy nem egészen egy hónappal szeptember 11. után bombák hulljanak Afganisztánra. A térségről készült térképek és a célpontokat leíró információk rendkívül hiányosak, s civil célpontok a precíziós fegyverek bevetése ellenére túl sokszor kerülnek a körkörös szórásba. A bombázással egyelőre nem értek el változást, a tálib rezsim a helyén van, ellenzéke még nem vállalkozott átfogó offenzívára.
S hogy hol vannak a terroristák, akik miatt az egész elkezdődött, s a katonai megoldást is erőltette a Pentagon? Erre a kérdésre, úgy tűnik, még a leginkább illetékes Donald Rumsfeldnek sincs válasza.