A HÁBORÚ ARCAI

Mazari-Sarif, Saratáj, Herát – az Északi Szövetség előretörésének állomáspontjai után Kabul kapujában toporognak a türelmetlen afganisztáni ellenzék harcosai. Az amerikaiak és a pakisztániak azonban óva intik a tálibellenes erőket, hogy elfoglalják az afgán fővárost. Mint Bush elnök a hét végi ENSZ-gyűlésen igen nyomatékosan kifejtette: nem tartaná kívánatosnak, ha az Északi Szövetség bevonulna Kabulba.
Hogy ehhez mit szólt Burhanuddin Rabbani, az Északi Szövetség névleges vezetője, akit az ENSZ a mai napig Afganisztán hivatalos vezetőjének ismer el – nos, arról nem szólt a fáma. A tádzsik származású Rabbani immáron harminc éve igen tevékeny szerepet vállal a közép-ázsiai ország sorsának alakulásában, országos vezető pozíciót azonban csak a kilencvenes évek derekán látott el. Rabbanit a Moszkva-barát rezsim megdöntése után 1992-ben választották meg Afganisztán elnökévé, és ő irányította az államot egészen 1996-ig, amikor is a tálibok ellenőrzésük alá vonták az ország túlnyomó részét.
Afganisztán jövőjéről és az ország majdani vezetéséről elmélkedve egyre-másra felmerül Rabbani neve is. Jó néhányan ugyanis még mindig bizalommal viseltetnek iránta, annak ellenére, hogy az Északi Szövetség négyéves regnálása bizony nem nélkülözte a zsarnoki elemeket sem. Nem csoda, ha az afganisztáni lakosság többsége annak idején üdvözölte a tálib hatalomátvételt, a konszolidáció és a jólét időszakát remélve a kurzusváltástól. A mostani harcok végeztével az emberek valószínűleg hasonlóan nagy reményekkel fordulnak majd az ország majdani választott vezetője felé. Hogy Rabbani lesz-e vagy sem, azt még csak találgatni lehet. Az mindenesetre bizonyos, hogy a tálibok elleni harc önmagában nem legitimizálja a múltbeli túlkapásokat. Az Északi Szövetség azonban minden bizonnyal nagy szerepet játszik majd az ország jövőjének alakításában, ám abból – bármennyire is nem fűlik a foguk hozzá – nem hagyhatják ki a pastukat sem. Nem véletlen tehát, ha az amerikai és a pakisztáni elnök el akarja kerülni, hogy a főként tádzsik és üzbég harcosokból álló ellenzékiek bevonuljanak a túlnyomórészt pastuk lakta Kabulba. A fővárosban is, akárcsak az ország nagy részén, a tádzsikok és az üzbégek– arányaikat tekintve – eltörpülnek a pastuk mellett. A szövetségesek pedig tisztában vannak vele, hogy az ellenzéki harcosok bevonulása nem kívánt atrocitásokkal járna Kabulban.
Akárcsak a mostani offenzíva alkalmával, az ország majdani vezetőjének kiválasztásakor is – bárki mondja is ki a döntő szót
– tekintettel kell lenni a nemzetiségi arányokra. Ha ezt elmulasztják, az bizony könnyen újabb véres polgárháborúba sodorhatja az országot.