A mi Lajosunk

Van itt egy Lajos a környéken, nagyon érdekes figura. (Több Lajos is van a környéken, valamennyi érdekes, de ez egészen rendkívüli.) Foglalkozását tekintve valami fuvarosféle ez a Lajos, örökké egy korosodó teherautóval jár le-föl, szép pedánsan indexel a kanyar előtt, ha meg ismerőssel találkozik, kedvesen rámosolyog, helló, pajtás, gudbáj, dobrivecser.
Mitől rendkívüli ez a Lajos?
Attól rendkívüli, hogy szép nagy ívben fölrúgja az esedékes polgári beidegződéseket, fütyül az előítéletekre, a panelokat meg úgy taszítja el magától, mint Thürmer Gyula az észérveket.
Nevezett Lajost amúgy Nagy Lajosnak hívják, de ez csak az anyakönyvi változat, errefele még nem hallottam így szólítani, annál inkább Anjou Lajosnak, aki egyébként szintén nagy volt a maga nemében, nem véletlen, hogy királyként alkalmazták idehaza úgy hatszázvalahány esztendeje.
Lajosunk rakásnyi állatot tart mátyásföldi birtokán, rackabáránytól a kopasz nyakú kakason át a telivérrel keresztezett nóniuszig minden megtalálható nála. Változás csak akkor van, amikor betörnek hozzá (havonta, kéthavonta), és elvisznek tőle minden elvihetőt, megmozdíthatót, a rackát is beleértve. Szimpla kétkezi ember ilyenkor beledőlne a kardjába, de ez a Lajos nem dől bele, egyenes gerinccel, markáns arcéllel áll a történtek elé, újrakezdi a nulláról, újabb rackabárányt, újabb kopasz nyakút vásárol, mintha mi sem történt volna.
A mi Lajosunk azért babrál kakassal, kecskével, lóval, mert ráébredt, az emberiség megmaradásának esélye egyenesen arányos a fejenként ránk jutó háziállatokkal, rigófüttyel és virágharmattal. Úgy is mondhatnám, Lajos nem szereti a mai monetáris világot, nem látogatja a Mammut bevásárlóközpontot, meg a kereskedelmi rádióknak sem híve igazán.
Ahogy múlnak a napok és az évek, azt veszem észre, egyre több Lajos költözik ide, a főváros peremkerületébe, egyre többen gondolják úgy, tarthatatlan az urbánus gondolat, miszerint a világ kávéházakban, plázákban és kőművespáholyokban zajlik.
Valami előfutárféle ez a Lajos. Azt sugallja, lesz itt még szőlő, lágy kenyér, csak tartsunk kakast, tenyésszünk birkát, kecskét, attól lesz kerek a világ. Igaz, Lajos csak annyit mond, talán még birka meg kopasz nyakú sem kell a boldogsághoz, elég, ha az ember nyomvonalon gondolkodik, kiegyenesíti a gerincét meg magyarul beszél. Ember marad.