A Párisi udvar volt a város első üzletközpontja

Ki nem ismeri a Ferenciek tere és a Petőfi Sándor utca sarkán álló épületet, melynek bejárata fölött felirat hirdeti a nevét: Párisi-udvar. Pedig maga az épület csak a nevet őrizte meg, a tulajdonképpeni Párisi-ház nem ez volt. Azt 1817-ben építették e helyen, s miután lebontották a múlt század elején, születhetett meg a ma is látható, különleges architektúrájú palota a Belvárosi Takarékpénztár székházaként.

Az eredeti ház – mely Pollack Mihály tervei szerint épült üzletháznak – elkészülte után ide költöztek a belváros ötvösei. Őket a cipősök követték. Nem volt ez a mai értelemben vett áruház, hiszen csak arról volt szó, hogy a kis üzletekben azonos szakmát űző mesteremberek dolgoztak, mint egykor a céhekben, ez volt a kezdet, így alakult ki a modern kereskedelmi forma.
A Brudern József báró számára épített kétemeletes, fedett átjárós üzletház újszerű megoldása nagy feltűnést keltett, különösen az egész telket átívelő, sárgaréz hálózatos, üvegtetővel fedett átjáró. A ház új műfajt teremtett Magyarországon egyszerűségével, a ritmus és a geometria megfelelő alkalmazásával. Tulajdonképpen a francia forradalmi építészet lehet az előzménye, valószínűleg a nevét is innen vette.
A ház tulajdonosa, báró Brudern József a múlt század legműveltebb magyar főurai közé tartozott. Lakosztálya egyik részét gazdag régiséggyűjteménye és könyvtára foglalta el. Szalonjában mindennap tizenöt-húsz tagú társaság gyűlt össze ebédre: főurak, politikusok, katonatisztek. Élesen szembehelyezkedtek I. Ferenc császár politikájával, ők voltak azok a magyar bonapartisták, akik nagyon várták az osztrák birodalom bukását, melynek nyomán egy hazánknak kedvezőbb átalakulást reméltek. Még Napóleon Szent Ilona-i száműzetése idején is komolyan hittek visszatérésében és abban, hogy ezt követően leszámol ellenségeivel, és új európai rendet teremt. Brudern évekig folytatta fényűző életét a pesti palotában. Télen bálokat rendezett, hangversenyeket a vendégeinek. Anyagi helyzete fokozatosan romlott, nőttek az adósságai, mert többet költött, mint amennyi pénzzel rendelkezett. Nem akart takarékosabban élni, ám végül kénytelen volt belenyugodni a megváltoztathatatlanba. Csökkentette műkincsvásárlásait, báljait, hangversenyeit, de nem mondott le róluk végleg. 1831-ben halt meg, tetemes tartozással terhelve meg a házat. Ezután került az épület a Teleki-család birtokába.
A régi Párisi-házban nyitotta meg Emich Gusztáv Nemzeti Könyvkereskedését. Emich nemcsak könyvkereskedéssel foglalkozott, hanem könyvkiadással is. Üzletében gyakran megfordult Petőfi, Jókai, Vörösmarty és Jósika is. Az 1850-es évekre Emich az első kiadók sorába küzdötte fel magát. A szabadságharc leverése után a magyar lapokat megszüntették. Szükség mutatkozott olyan orgánumot létrehozni, amely a szigorú cenzúra mellett legalább kulturális kérdésekben képviseli a magyar érdekeket. 1849-ben alapította Emich a Pesti Naplót, Császár Ferenc szerkesztésével, mely lap a kor legnívósabb újságja lett.
A házban boltok is voltak. Említsünk közülük egyet, a Dietrich Emil és Gottschlig József alapította céget. 1865-ben nyitották meg a sajátos profilú üzletet, a gyarmatáru-kereskedelem speciális ágával foglalkoztak: kizárólag rumot és teát árultak. Első pesti üzletüket a „Thea növényhez” címezték. A vállalkozás olyan sikeresnek bizonyult, hogy három év múlva kinőtték a boltot, újat nyitottak a közelben, a Váci és Régiposta utca sarkán, melyet Peking városához címeztek. 1867-ben konkurenciájuk támadt, újítaniuk kellett, ezért 1870-ben – elsőként Magyarországon – megkezdték a palackozott sör árusítását. Az ötlet bevált, a palackos sörök lassan eljutottak a háztartásokba, a két üzletembernek pedig 1873-ban saját pincék, raktárak, pasztörizálóberendezések kellettek, így telket vettek Kőbányán.
A régi házat gróf Mikes Árminnétól megvásárolta a Belvárosi Takarékpénztár Részvénytársaság, amelynek igazgatósági tagjai között 1907-ben ott találjuk Mikszáth Kálmánt.
Az új székház felépítésére 1908-ban pályázatot írtak ki, ám miután ez nem volt eredményes, az idős Schmahl Henrikhez fordultak, aki ezzel az épülettel – Lipták Pál közreműködése mellett – olyan művet alkotott, amely párját ritkítja a világon. Megépített egy feltűnő, de mégsem hivalkodó palotát, amelyben keveredik az arab-mór-gót stílus. A felhasznált anyagok is jellemzőek: majolika, eozin, nyerstégla, üveg. Egyetlen céljuk: felhívni a közönség figyelmét az üzletházra. Az épület különlegessége az átjáró bazár feletti luxfer prizmákból álló üvegtető, amely felülről nem kap természetes világítást, ám nappal mégis ezt a hatást kelti.
Forrás: Adatok a Belváros történetéhez