A római harci szekér kerekei

Nemrég avatták fel a Mária Valéria hidat, amely ötvenhat év után ismét összeköti Esztergomot és Párkányt. E jelképes esemény kapcsán a magyar–szlovák viszony alakulásáról kérdeztük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Piliscsabán működő bölcsészettudományi kara szlovák tanszékének vezetőjét, Käfer István egyetemi docenst.

Két szomszédos nép viszonyát gyakran megronthatja a médiumok segítségével terjesztett politikai demagógia. Mennyiben tudja ez befolyásolni a Szlovákiával fenntartott kapcsolatainkat?
– Minden ellenkező előjel ellenére jónak tartom a két nép viszonyát. Két jóindulatú népről van szó, nagy türelemmel kell foglalkoznunk e kapcsolattal. Éppen most mutatkoznak meg az ezeréves együttélés adta lehetőségek. Van a szlovákokkal jó néhány konfliktusunk, de azért legyünk őszinték, ha átmegyünk a határon, nagyon ritkán találkozunk negatív jelenségekkel. Szélsőségek természetesen mindenhol vannak. Az adott körülmények között, a demokrácia által biztosított természetes közegben nagyon jól működnek ezek a kapcsolatok, s egyre jobbak lesznek, ha az értelmiség, a két ország szellemi vezérkara, az európai integráció szellemében segíti ezt elő. A magyar–szlovák „ellentétek” soha nem általánosíthatók úgy, mint a két nép közötti ellentétek.
– Térségünkben a történelem során jelentkező konfliktusok igencsak meghatározzák a jelenlegi államközi viszonyokat. Mennyiben jellemző ez a magyar–szlovák kapcsolatokra?
– Ami a közös történelem során a két népet szembefordító konfrontációkat illeti, összehasonlítva egy magyar–szerb vagy egy magyar–román krízishelyzettel, ég és föld a különbség. Csak a felszín fenyeget. Fontos, hogy a nemzeti kultúrát el tudjuk vonatkoztatni a politikától. A nemzet nem politikai kategória. Ha két etnikumnak az összefüggéseiről beszélünk, akkor azt én kulturális szempontból próbálom elemezni. A politika más szint, bár a kettő öszszekapcsolódik. Ahogy Illyés Gyula is kifejtette, a kelet-közép-európai népek élete, szellemisége olyan, mint a római harci szekér. Az egyik kerék a kultúra, a másik a politika. A probléma csak az, hogy térségünkben az utóbbi lényegében hiányzott, hisz például Magyarországnak sem volt sokáig független politizálásra lehetősége a Habsburg Birodalmon belül, a szlovákoknak pedig végképp nem. Náluk is a politikát, az „úri huncutságot” az írók, a költők, az értelmiség művelte.
A szlovákoknál az utóbbi évtizedben megjelenő, túlzottnak tűnő nemzeti érzékenység valójában a nemzetébredés gyermekbetegségének alapvető szimptómája. Sajátságos történelmük során számos külső hatás akadályozta meg, hogy túlessenek ezen a kóron. A szlovákokat mint nemzetet, nagyon komoly exodusok cipelték keresztül a történelmen. A XIX. század derekán tulajdonképpen még nem volt irodalmi nyelvük. A nemzeti fejlődés egy eléggé megkésett pillanatában sétáltak be az európai történelembe, és ekkortól küzdöttek létük elismeréséért. Magyarország létét soha senki nem kérdőjelezte meg, a szlovákságét viszont mind a mai napig firtatják.
– A közös történelem ellenére, ismeri-e igazán egymást ez a két nép?
– A két szomszédos nép rendkívül felületes tudással rendelkezik egymásról. Mindkettő ködös, sztereotip képzetekben gondolkodik a másikról, s a magyar értelmiségiek sem erőltetik meg magukat, hogy mást lássunk a lenézett „drótos tót” helyén. A szlovák újságok még mindig az ezeréves magyar elnyomást tudatosítják a közemberben, kinek képzelete a leírtakon túl mindig csak a cikk tartalmának irányába burjánzik tovább. Ugyanakkor mindketten turisták is vagyunk szomszédunknál. Gondolkodásunk az ott látottak ellenére is csak lassan módosul, hisz főként a „külföldieknek” szánt „parcellákat” látogatjuk.
Az egyszerű ember hihetetlenül tájékozatlan. A kommunizmus negyven évének a két ország lakosságánál sikerült elérni, hogy mintha a két szuverén államot az égvilágon semmi sem kötné össze a múltban. Semmi egyebet nem kell tenni, csak jóindulatú, tudományos és tankönyvszintű munkákban bemutatni, feltárni a mai embereknek a magyar–szlovák együttélés ezer évét. Ehhez viszont politikai akarat is szükséges.
– Európa nyugati felében előszeretettel hoznak fel olyan példákat, amelyek alapján megoldásokat próbálnak keresni egyes, térségünkben jelentkező konfliktusokra. Vonhatók-e történelmi párhuzamok a magyar–szlovák viszony és a kontinens más nemzeteinek kapcsolatai között?
– Az a történelmi kapcsolat, amely a magyar és a szlovák nép között fennállt, aligha fedezhető föl hasonlóképpen Európa más nemzeteinél. Nincs példa arra sem, hogy két, lelkileg erősen kapcsolódó nép ilyen ellentmondásos módon váljon el egymástól. A történelem tehát nem tartogat megoldásokat kettőnk viszonyának orvoslására, nekünk kell minden részproblémára kitalálni az illő választ. Úttörők vagyunk. Magyar– szlovák viszony csak egyetlenegy van a világon, és ez semmihez sem hasonlítható. Nem hasonlítható az osztrák–német kapcsolathoz, ahol azonos a nyelv, sem Dél-Tirolhoz, sem semmiféle egyéb konstellációhoz. E két etnikumnak sehol másutt nincs anyanemzete a Kárpát-medencén kívül. A szlovák nem mondhatja, hogy Prágába megy, ő nem lesz olasz taligás, nem is sváb bevándorló, de nem is ő volt a román vagy szerb fölvándorló az egykori Magyarországba. Ők őslakosok. Rájuk nem vonatkozik Szent István intelme, hogy az egynyelvű és egyerkölcsű ország gyenge és esendő, mert ők itt voltak, amikor ezt első királyunk írta. Ő nem különböztette meg ezt az etnikumot a magyartól. Más nem oldhatja fel a közöttünk fennálló ellentéteket, de nem is tud igazán jó eszközt javasolni a régi kapcsok felújításához.
– A gazdasági szükségszerűség mennyiben játszhat szerepet a két nép, a két állam közötti közeledésben?
– A gazdasági szükségszerűség lényege a regionalitás és a közös érdekből létrejövő együttműködés. Az értelmiségnek az a feladata, hogy elősegítse ezek működését. Ha én azt akarom, hogy a másiknak abban a másik régióban, vagy a régió más etnikumainak jó legyen, akkor én már semmi problémát nem okozhatok. Nagyon fontos, hogy Szlovákiában megszavazták az új közigazgatási törvényt, amelynek alapján a települések, szubrégiók alakíthatják saját életüket. Ebben a helyzetben az embereknek nem lesz érdekük egymásnak esni azért, mert az egyik szlovák, a másik pedig magyar. Nagyon érdekes, hogy épp a szlovák történészek és józan politikusaik állítják, hogy a legkevesebb probléma Dél-Szlovákiában van – vegyes területen. A baj északon van, ahol a tájékozatlanság jóvoltából tücsköt-békát mondhatnak a magyarokról. Amint találkoznak velük és látják, hogy ugyanolyan emberek, mint ők, minden ellenségeskedés elpárolog.
– Hogyan vélekedik a felvidéki magyarság politikai érdekképviseletéről, a szlovákiai magyar politikusokról? Az utóbbi időben megoszló véleményeket lehetett hallani az MKP néhány vezetőjéről.
– Én csak a legnagyobb elismeréssel tudok szólni a jelenlegi szlovákiai magyar politikusokról. Ez a politikai elit a maximális rugalmassággal, európaisággal állja a szlovák nemzet „pubertáskori” nehézségeiből adódó problémáit. Ne felejtsük el, hogy e nemzetnek csak egy kicsiny része van tudatában ennek az érzékenységnek. A szlovákok többsége ugyanúgy nem érzi problémának nemzeti identitásukat, mint ahogy általában mi sem érezzük annak magyarságunkat. Ez természetes. Nekem az az érzésem, hogy a türelem, a jelentős tolerancia, amit Bugár Béláék a koalícióban maradással véghezvittek, történelmileg óriási pozitívum lesz számunkra. Nem lehet erőszakoskodni, de amikor kellett, ki tudták mondani, hogy „eddig, és ne tovább”. Mondhatom, szlovák ismerőseim közül sokan bizonyos elégtételt is éreznek, hogy olyan magyarjaik vannak, akik a szlovák parlamentben sokszor szebben beszélnek szlovákul, mint maguk a szlovákok. Ez a kultúra lényege, amiből az ottani magyar vezetők nagyon sokat elsajátítottak. Szurkolok, hogy minden sikerüljön nekik. Nagyon jól tudják, hogy nem az elszigetelődésre van szükség, hanem azt az egyensúlyt kell megtalálni, amelynek eredményeként megmarad a szlovákiai magyarság, de sikerül segítséget nyújtani a szlovákoknak is az európai nemzetek sorába való betagolódáshoz. Ez egy nagy, humanista feladat.