A sopronhorpácsi Szent Péter-Pál-templom

Minden könyvben, amely Magyarország középkori építészetét igyekszik bemutatni, ott látható a sopronhorpácsi templom nyugati kapujának közismert képe. A pompás szerkesztésű, tíz lépcsőben mélyülő, XIII. századi kapuzat rézsűs bélletét hét pár faragott oszlop díszíti, amelyek félköríves oromzatban fonódnak össze. Kétfelől, a falba mélyedő fülkékben oroszlánszobrok láthatók, felettük a templom védőszentjeinek, Szent Péter és Szent Pál apostoloknak a szobrai őrködnek, ma már erősen megkopott torzókként. A gyönyörű kapu látványa megragadja a látogatók figyelmét, és csak kevesen járják körül a termetes fákkal, örökzöldekkel övezett templomot. Pedig a szentélye is roppant értékes, és különleges építészettörténeti talányokat rejt.
„A templom eredete, alapításának körülménye, építtetője sajnos ma is ismeretlen” – panaszolta Dümmerling Ödön 1961-ben közzétett jelentésében, amely az előző négy év kutatási-helyreállítási eredményeit összegezte. Az azóta megjelent ismertetések sem tudnak többet annál, mint hogy az Árpád-kori Horpács az Osl nemzetség birtoka volt, és egy 1295-ben keltezett oklevélben Tivadar győri püspök prépostot nevezett ki a hely Ágoston-rendi monostortemplomába. A templom, stílusjegyei alapján, 1230 táján épülhetett. Előzménye egy kicsi, egyhajós, félkör szentélyű épület volt a XII. század utolsó negyedéből, amely mellé egy másik, nagyobb, szintén tipikusan korabeli templomot emeltek. Ennek a második templomnak a XII. és XIII. század fordulóján elbontották az apszisát, kelet felé hosszúkás szentéllyel toldották meg, a végét patkóíves fallal zárták le. A hajót még az 1200-as évek első harmadában megkettőzték, és a déli mellékhajóval kiszélesített templom nyugati homlokzatába illesztették az említett, aránytalanul széles portált. A három (vagy négy?) románkori építési periódust legalább két gótikus átalakítás követte, ezek nyomai – bár nem egykönnyen – leolvashatók a szentély külsejéről: a déli saroktól még patkóívvel induló kőfal a hétszög öt oldalával záródik, négy sarkán erős támpillérekkel. Belsejében gyönyörű kettős ülőfülke található, közelében a gótikus, vállköves sekrestyeajtóval. Végül az újkorban barokkizálták, s (csúfságos) modern mellékhajóval bővítették a templomot.
A belső tér képe is a számtalan átalakítás „rendetlenségét” tükrözi, a szabálytalanságok és rejtelmek különös bájával. A legváratlanabb helyeken botlunk pillérekbe, faloszlopokba, lépcsőmaradványokba és faragott részletekbe. (A templom mögött, zárt helyen egész múzeumnyi további kőtöredéken tanulmányozható a nyolc évszázadon áthúzódó, izgalmas építéstörténet.)
Az ezres lélekszámú Sopronhorpács további nevezetessége az 1772-ből származó, később szintén átépített Széchenyi-kastély – amelynek 13 hektáros parkja 1954 óta természetvédelem alatt áll –, valamint egy háromemeletes, kör alaprajzú régi magtár, amely egyedülálló építészeti műemlék hazánkban.