Évtizedenként 140 millió fővel nő a katolikus hívők száma, a „gyarapodás” Afrikában a leggyorsabb – adta hírül a vatikáni statisztikai hivatal. Ezek nagyon imponáló adatok, a szerzők mégis keserűen teszik hozzá, hogy a katolicizmus korábbi fellegvárában, vagyis Európában visszaszorulóban van. Lehetséges, hogy az öreg kontinens fogyasztói társadalmai lassan elfordulnak a római egyháztól?
– Európa nem mindegyik országáról lehet ezt elmondani. Magyarországon például a statisztikák már pozitív fejlődési adatokról árulkodnak, ebben az országban tehát nem mondhatjuk azt, hogy csökkenne a katolikus hívők létszáma. Nyugat-Európában – például Németországban – azonban valóban megindult egy ilyen irányú folyamat. Az Istenbe vetett hitet egyébként többféleképpen lehet megélni. Ha szétnézünk a világban, akkor általánosságban azt lehet mondani, hogy csökken a hagyományos vallásgyakorlók száma, erősödik azonban a katolicizmus új formája. Elgondolkoztatónak tartom, hogy a misszionárius területeknek mondható országokban a nyugat-európai folyamattal ellentétben egyre inkább növekszik a hívő emberek száma. Az ilyen, fejletlenebb országokban azonban gyengébb az a társadalmi csáberő is, amely más irányba terelheti a vasárnapi templomba járókat.
– Meg tud-e birkózni a katolicizmus a fogyasztói társadalom kihívásaival?
– Szerintem mindenképpen megtalálja azokat a válaszokat, amelyeket ezekre a kihívásokra kell adni. Magyarországon például jelenleg nagyon nagy problémát okoz a paphiány, illetve az, hogy az idős papok nehezebben tudnak alkalmazkodni a megváltozott világhoz. De sok olyan idős pap is van, aki megpróbálja felvenni az új ritmust. Ha a jelenlegi helyzetet elemezzük, abból a nagyon fontos tényből kell kiindulni, hogy a magyarországi katolikus egyház az elmúlt negyven évben nehéz helyzetben volt. Elveszítette ugyanis azt a jól kiépített és megfelelően szervezett intézményhálózatát, amely mindenképpen szükséges ahhoz, hogy méltó módon lássa el a küldetéséből adódó feladatait. Mindennek az újrateremtéséhez tíz év kevés idő. A magyar katolikus egyház, a püspökök és az érsekek azonban meg tudnak birkózni ezzel a feladattal.
– A posztkommunista országokban reneszánszát éli a hitélet, s ez a keleti és a nyugati keresztény egyházakra egyaránt igaz. A kelet–nyugati ökumenikus párbeszéd azonban döcög. Mit szól ahhoz, hogy II. Alekszij orosz pátriárka rosszallóan „térítésnek” minősítette II. János Pál ukrajnai látogatását?
– Mit tudnék erre mondani? Mi próbáljuk Rómából, illetve Róma segítségével rendezni a dolgokat. Máris sok, ígéretes kapcsolatot építettünk ki a keleti egyházzal. A közeledési folyamat nagyon fontos állomásának tartom a pápa görögországi látogatását. Korábban lehetetlennek tűnt, hogy ebbe az országba meghívják a pápát, és ez mégis megtörtént. Romániában szintén nehéz volt a helyzet. Gyorsan le szeretném szögezni, hogy a kereszténység két nagy ága között kialakult korábbi állapotok, vagyis a múlt öröksége okozta a nehézséget. Az emberek azonban Romániában is nagy szeretettel fogadták a pápát. Megjegyzem, a szentatya eddigi apostoli látogatásai során az összes volt kommunista országban, Litvániától Szlovéniáig ugyanezt tapasztalta. Oroszországban már egy kicsit más a helyzet, hiszen a katolicizmus itt kisebbségben van. Remélem, hogy idővel Oroszország és az ortodox egyház is meg fogja nyitni a kapuit előtte. És most nemcsak a pápára, de a hitre is gondolok. Moszkvában máris nagyon sok fiatal vette fel a katolikus vallást, annak ellenére, hogy ezt senki sem erőltette rájuk.
– Mi a véleménye arról, hogy amikor a pápa az ortodoxia területéhez tartozó Romániában járt, akkor nem látogatott el a többnyire magyar ajkú római katolikusok által lakott Erdélybe?
– A pápa elfogadta a kormány iránymutatását, és Bukarestre korlátozta ökumenikus látogatását, semmilyen más meghívást nem fogadott el. Ez nem jelenti azt, hogy nem ment volna Erdélybe, ha lett volna erre lehetősége.
– Magyarország vendége volt I. Bartolomeiosz konstantinápolyi pátriárka. Hogyan értékeli ezt a látogatást?
– Boldog vagyok, mert a pátriárkát itt, a nunciatúrán láthattam vendégül. Köszönettel tartozunk neki, hiszen II. János Pál pápa görögországi látogatásának előkészítésében sok segítséget nyújtott. Annak is nagyon örülök, hogy a magyarországi katolikus egyházzal és az itt élő emberekkel egyaránt jó kapcsolatot épített ki. A szentatya is támogatja azokat a törekvéseket, amelyek révén közelebb kerülhetünk az ortodox egyházhoz.
– Bartolomeiosz szerint Magyarország földrajzi helyzete és történelmi hagyományai révén hídszerepet tölthet be Kelet és Nyugat között. Elfogadja ezt a vélekedést?
– Természetesen én is úgy gondolom, hogy Magyarország ideális helyszíne lenne ennek a történelmi találkozónak. Azt is nagyon fontosnak tartom, hogy a magyar kormány is így gondolkozik és támogatja ezt a törekvést. Magyarország már csak a hagyományai miatt is nagyon fontos szerepet tölthet be Kelet és Nyugat összekapcsolásában. Ezer évvel ezelőtt ugyanis a magyarok első királya, Szent István valódi kapocs volt Kelet és Nyugat között.
– Hogyan értékeli a magyar kormánynak azt a törekvését, hogy közvetíteni kíván ebben a folyamatban?
– Nagyra értékelem a magyar kormánynak azt az igyekezetét, hogy támogatja a két egyház közeledését és kommunikációját. Szemlátomást sokat tesz azért, hogy az ügyek előre haladjanak. Mi pedig mindent megpróbálunk azért, hogy jobban megértsük egymást.
– Elképzelhetőnek tartja, hogy II. János Pál pápa és II. Alekszij moszkvai pátriárka találkozik? Mádl Ferenc köztársasági elnök szerint erre alkalmas hely lehet Magyarország.
– Ezt nemcsak a köztársasági elnök, hanem Kirill metropolita is felvetette, aki augusztus 20-án látogatott el Magyarországra. Mint mondtam, az önök országa nemcsak földrajzi, hanem történelmi szempontból is megfelelő hely lenne a találkozóra. Minderről azonban nem lehet kész tényként beszélni, hiszen még az sem dőlt el, hogy tényleg megtartják-e ezt az egyházi csúcstalálkozót, vagy sem. Reméljük, hogy a pápa és Alekszij találkozása létrejön Magyarországon. Paskai László bíboros is szívesen látná a találkozót. Bár folymatosan érdeklődik a metropolitáknál, választ eddig még nem kaptunk Moszkvából. Jó irányba fejlődtek tehát a dolgok, de még sok mindent kell tenni ebben az ügyben.
– Hogyan látja a kereszténység jövőjét? Meddig juthatnak el az ökumenikus törekvések?
– Optimista vagyok. Igaz, hogy a világ egyik végén nő, a másik felén pedig csökken a hívők száma, de az Úrnak csak arra tettünk ígéretet, hogy a keresztény vallás sohasem fog eltűnni. Azt pedig már nem ígértük meg, hogy az egész világon mindig ugyanaz marad. Észak-Afrikában például a negyedik–ötödik században nagyon sok hívő volt, virágzott a katolikus egyház, ám manapság nagyon kevés katolikus vallású ember él itt. Arra a kérdésre, hogy meddig juthatnak el az ökumenikus törekvések, azt mondhatom, hogy szépen haladnak előre, de mindig más módon. A tárgyalások, a találkozók és a teológiai viták jelzik, hogy szinte minden mozgásban van. Nagyon sok időre van azonban még szükség, hiszen hosszú utat kell bejárni. Az ortodoxiával nincsenek lényeges teológiai problémáink. Nemcsak a szentségek, de az alapvető tanrendszerünk is hasonló. A kisebb különbségek tehát nem okozhatnak legyűrhetetlen problémát. Más a helyzet a reformáció vallásaival, ahol már nagyobb a teológiai távolság. A különbségek azonban minden esetben kérdéseket vetnek fel, amelyek megoldásához időre és jó szándékra van szükség. Ez ugyanis nem arról szól, hogy minden igényt a katolikus egyház elvárásaihoz kell alakítani.
– Megvalósulhat-e a kereszténység egysége?
– Én ezt természetesen lehetségesnek tartom. Teljesen reális az egyházak egyesítésének elképzelése, de ehhez is időre van szükség. Nem könnyű megvalósítani ezt az uniót, mert nagyon sok problémán kell túljutni. A moszkvai pátriárka például attól tart: ha megnyitja az ajtókat, a katolikus egyház bekebelezi az egyházát, és nekik is katolikusokká kell válniuk. Ha megvalósul az egyházak egyesítése, akkor is minden egyház megmarad a maga valóságában, megmarad olyannak, amilyen korábban is volt. Egy egyház lesz tehát, de nem a katolikus egyház.
– II. János Pál pápa túlzás nélkül a tolerancia pápája. Külföldi igehirdetéseiben gyakran visszatérő elem a szociális és a nemzeti megbékélés hangsúlyozása. Ennek is köszönhető, hogy mára a harmadik világban evidencia, hogy a különböző népcsoportok anyanyelvükön élhessék hitéletüket. Mi a véleménye arról, hogy paradox módon éppen itt, Európában a romániai katolikusok egy része – az Európa Tanács ajánlása szerint is az archaikus magyart beszélő csángók – számtalan kérésük ellenére sem kaphatnak anyanyelvű papot?
– A Vatikán ismeri ezt a kérést, a szentatya is tud erről a problémáról. A Vatikán azonban nem helyezhet magyar papokat csángó területre. Ez az a probléma, amit nem a felsőbb, hanem az alsóbb hatóságoknak kell megoldani. Ha a csángók úgy gondolják, hogy magyar nyelvű papokra van szükségük, akkor ezt az igényüket az illetékes püspöknek kell benyújtaniuk.
– Éppen az a probléma, hogy a helyi püspök elzárkózik ettől a kéréstől.
– Amikor a szentatya itt volt Magyarországon, a csángók benyújtották neki ezen kérésüket. Van itt nálunk három csángó nővér, akik beszélnek magyarul, de nem használják a magyart az egymás közötti kommunikációban. Románul beszélnek, románul imádkoznak és román könyveket olvasnak. Ez a román illetékesek problémája, nem pedig az enyém. Ne felejtse el: egy magyarországi nagykövet már nem nagykövet Romániában.
– Bizonyára azt is tudja, hogy Romániában feszült az etnikai kérdés, a csángók egy része már elrománosodott, egy másik része megtartotta magyarságát. A jasii püspök magatartása miatt egy egész népcsoport veszítheti el nemzeti identitását.
– Kisinyov csángó püspöke is románul beszél. Moldovában azok a csángók, akik templomba járnak, románul beszélnek, tehát ez az ügy nem probléma Moldovában. De Romániáról nem kívánok beszélni, hiszen nem tanulmányoztam ezt a kérdést. A romániai csángóknak is megvan a maguk nunciusa, velük kellene tárgyalni erről a problémáról. A szentatyát érdekli ez a kérdés, de a püspökökre hagyja annak megoldását.
Karl-Josef Rauber 1934-ben született Nürnbergben. 1946-tól, tizenkét éves korától a bajorországi Metten Benedek-rendi apátságban tanul, majd 1953-tól a mainzi egyetemen filozófiát és teológiát hallgat. 1959-ben Mainzban pappá szentelik. Háromévi lelkipásztorkodás után lehetőséget kap arra, hogy a római Pápai Gergely egyetemen tanulhasson tovább, majd hallgatójává fogadja a Pápai Diplomáciai Akadémia is. Harminckét éves kora óta, 1966-tól a pápai állam diplomatája: előbb a vatikáni államtitkárság német szekciójában alkalmazzák személyi titkárként, ahol tizenegy évig dolgozik, utána a brüsszeli nunciatúrára kerül. 1981-ben Athénba irányítják, majd egy évre rá, 1982-ben már Ugandában szentszéki ügyvivő. Ott, Kampalában kapja meg a püspöki kinevezését is. Hét, Afrikában eltöltött év után elfogadja a pápai kinevezést a római Pápai Diplomáciai Akadémiára. 1992-ben kinevezik Vatikán svájc–liechtensteini nagykövetévé. (Egy ottani konfliktusban való közreműködése azonban kivívja a Vatikán neheztelését, visszahívják, és többek szerint ennek eredménye a budapesti áthelyezése.) 1997 óta tartózkodik Budapesten. (Cs. Sz.)
Magyarország
A múlt öröksége máig veszélyt rejt: tűzszerésznapot tartottak Budapesten
