A Vígszínház

A Nagykörút újlipótvárosi szakaszán a bécsi Fellener– Hellmer színházépítő cég által 1896-ban emelt Vígszínház volt az első jelentős fővárosi magánszínház. A fővárosi társadalomban a millennium idején egyre jelentősebbé vált egy új polgári réteg, amely a Nemzeti Színház hagyományos, patetikus stílusával szemben egy modern, európai szintű színházat igényelt. Így jött létre a Vígszínház, amelynek stílusát annyira „eltalálták”, hogy az röviddel megnyitása után már műfajt teremtett és csak „vígszínházi stílusként” emlegették. A Szent István körúti teátrum sikerét a szkeptikusok eleinte több szempontból is kétségbe vonták. Az intézmény ugyanis a belvárostól messze, az akkori fogalmak szerint már a „periférián” volt, ráadásul a színigazgatótól, Ditrói Mórtól kezdve a társulat tagjaiig szinte mindenki vidékről jött. Igaz, a kiváló direktor már Kolozsvárott bizonyított, és itt is jó érzékkel fogott a feladathoz. Állami támogatás nélkül is kitűnő társulatot és repertoárt szervezett. „Sztárszínészei” között olyan nevek voltak, mint Varsányi Irén és Hegedűs Gyula, műsorát az akkor népszerű francia szalonvígjátékokon kívül osztrák, olasz és angol darabokkal, drámákkal, de magyar szerzők klasszikusaival is színesítette. Az első világháború idejére már saját háziszerzői gárdája is kialakult, akik között megtaláljuk Heltai Jenőt, Fodor Lászlót vagy Harsányi Zsoltot, később Szomory Dezsőt és Hunyady Sándort, de gyakran szerepeltek Shaw-, Priestley- és O'Neill-darabok is a műsoron. A művészeti vezető 1921-től Jób Dániel volt, erre az időszakra esett a nagy Csehov-, valamint érdekes kísérleti darabok bemutatója

Közben társulata olyan tehetségekkel bővült, mint Darvas Lili, Csortos Gyula, Tolnay Klári, Somlay Artúr, de gyakori vendég volt Törzs Jenő és Turay Ida is. A hazai színházak közül a Vígszínháznak volt a legszorosabb kapcsolata a nagy külföldi teátrumokkal, s ennek köszönhetően nemcsak a pesti közönség ismerkedhetett meg a külhoni klasszikus és modern darabokkal, hanem a nagy magyar szerzők művei is Európa nagyvárosainak színpadaira kerülhettek. A második világháború alatt a színház környéke heves utcai harcok színhelye volt, és az épület külseje és belseje is komoly károkat szenvedett. Így felújításáig a színtársulat a Nagymező utcában, a volt Radius mozi épületében játszott tovább, ahol nem tudta régi sikereit produkálni. Az államosítás következtében 1949-től megszűnt mint magánszínház, és 1951-re Kaufmann Oszkár tervei alapján kívül-belül felújítva, a Magyar Néphadsereg Színházaként éledt újjá. A Vígszínház nevét csak az 1960/61-es évadtól kapta vissza, és továbbra is olyan művészek fémjelezték társulatát, mint Sulyok Mária, Páger Antal, Benkő Gyula vagy Bulla Emma. Ekkor az igazgatói széket 1979-ben bekövetkezett haláláig Várkonyi Zoltán foglalta el. Őt követte Horvai István, 1985 óta pedig Marton László a direktor. A Vígszínház társszínháza volt a harmincas évek derekán a Royal Színház, kamaraszínháza pedig 1938–45 között a Révay utcában, majd 1967 óta a Váci utcában található Pesti Színház. A Vígszínház épülete – néhány évvel ezelőtti felújítása óta – ismét eredeti pompájában, mint a Szent István körút gyöngyszeme ragyog. (G. R.)