1.: Háromkulcsos, progresszív jövedelemadót terveznek (A pszichopata gazember nemrégiben ígérte meg, hogy JELENTŐSEN csökkenteni fogja az szja-t…)
2.: „évi ötmillió forint alatt maradna a mostani 15 százalékos szja; az ötmillió és 15 millió forint közötti jövedelmi sáv esetében viszont már 22 százalékot adóznának az érintettek; míg 15 milliós éves kereset fölött 33 százalék lenne az szja kulcsa.
Mindez azt jelentené, hogy havi 416 ezer forint fölött keresők, tehát nemcsak az átlag-, de már a mediánjövedelemmel rendelkezők is szja-emelésre számíthatnának. A legmagasabb, 33 százalékos sávba pedig már a havi 1,25 millió forintos jövedelműek is bekerülnének.
Ide tartozik például az orvosok jelentős része, akiknek korábban megemelt jövedelmét jelentősen megadóztatná a Tisza Párt a mostanihoz képest.”
3.: „A Tisza Párt gazdasági munkacsoportjának javaslattevői a családi adókedvezmények rendszerének alkalmazási körének felülvizsgálatát és szűkítését szorgalmazzák.”
4.: A kiszivárgott dokumentum szerzői természetesen a „kommunikáció” fontosságát hangsúlyozzák, mármint arra, hogyan lehet és kell majd ezt a büdös és aljas gazemberséget letolni a társadalom torkán. Mint írják:
„»Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy mindez politikailag kényes, és könnyen okozhat instabilitást egy új kormány számára, ezért a javaslat bevezetése előtt kommunikációs támogatást igényel« – fogalmaznak a dokumentum szerzői. A Tisza Párt gazdasági munkacsoportja ugyanakkor rögtön javaslatot is tett arra, hogyan enyhítsék a politikai feszültséget. Az áfa esetében egy két-három százalékos csökkentést javasolnak, amelynek megfelelő kommunikálása elterelné a figyelmet a jelentős szja-emelésről.”





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!