Albérlők városa

Kicsi lakás – egyedülálló, nőtlen, fiatal férfinak éppenséggel ideálisnak is mondható. Takaros szoba, belőle nyíló fürdőszoba, csöppnyi konyha, amely egyben az előszoba is, ennyi az egész. A harmadik emeleti, széles ablakokon benéznek a fák, a vidék közepesen csöndes, mégsem esik messze semmitől, s hát Buda, Buda. Még ha mindjárt Kelenföld is, közelében a forgalmas vasútállomással. Negyvenötezerért. Havonta ennyit fizet az ifjú bérlő a rezsin fölül a ház ifjú tulajdonosának, akinek persze szülei vették a mára tekintélyes vagyontárggyá emelkedett lakást. Emez utóbbinak jelentős megélhetési forrása, amaz előbbinek durva érvágást jelent.
Budapest mindig az albérlők városa is volt, s most sincs ez másként ebben a történelmileg oly aránytalanná nyiszált-szabdalt országban. Minden (vagy majdnem minden) Budapesten történik. Itt van munka, kétkezi és magasan kvalifikált. Fizetős és tandíjmentes iskola, egyetem, tanfolyam, művészet és változatos műfajú szórakozás. S végül: valamiféle világvárosi miliő, urbanizáció és divat, dübörgés és dinamizmus.
Már akinek ez megfizethető.
Egyetemek, főiskolák környékén akár be is rendezkedhet a garzon- és kislakás-tulajdonos a vidéki diákok albérlőrohamára, a relatíve olcsóbb külvárosi paneldzsungelekben pedig a kisebb jövedelmű fiatalokra alapozhat az, aki kiszögezi a Kiadó táblát. A gazdag szülők inkább meg is veszik a lakást arra a néhány esztendőre, befektetésnek kifejezetten jól járnak az efféle tranzakcióval. De a szegény diák, kisfizetésű alkalmazott, karrierre áhítozó vágyakozó kezdő vagy albérletből rajtoló szerelmespár joggal érezheti, hogy felfalja e telhetetlen város az égbe szökő albérletáraival. Családosok, gyermeküket nevelő magányosok, elvált apák ne is kísérletezzenek. Ha jó helyen, megbízható környéken kínálnak komfortos szobát, lakást, annak borsos ára mellett aligha futja többre a napi megélhetésnél, takarékoskodni lehetetlenség.
Rekordgyorsasággal bújnak ki a földből a lakóparkok, a divatos negyedekben elképesztő luxust árasztó paloták emelkednek. De ezek szerencsés tulajdonosainál sokkal többen érkeznek új honfoglalókként, hogy elfoglalják a kevésbé pompás várost is. Napfénytelen hátsó szobákat, szuterént, egykori cselédszobát, jobb napokat látott lakótelepet, lepusztult panelgettót, hétköznapi átlagotthont, hámló vakolatú, romantikus belvárosi polgárlakot, csábítónak tűnő középosztálybeli életteret.
S fizetnek. Könnyedén vagy fogcsikorítva, reménytelenül, vagy bizakodva a következő hónap szerencséjében. A nagyvárosi kalandorok. Albérlők.