Autókban mért közterület

Négyszázötvenezer magáncég működik az országban, köztük kényszervállalkozók sokasága, akik például Budapesten az adók és járulékok mellett a fővárosi önkormányzatnak is leróják az áfa nélküli bruttó éves jövedelmük két százalékát iparűzési adó címén. Az autósokra azonban különösen rájár a rúd, holott azt mondják, a gépkocsi ma már munkaeszköz, enélkül a modern világ polgára jobb, ha valamelyik sivatagi törzsbe kéri felvételét. Ezután szintén fizetni kell a súlyadót, a kötelező biztosítást, beszereltetni az amúgy mit sem érő riasztót. Lehet még kötni Cascót, s persze kell venni üzemanyagot is. Mindezekkel megbékéltünk, ám a demokráciában élő adófizető állampolgárnak joga van tudni, mire költik a pénzét.
Most például temérdek kék dobozra, szürke egyenruhás alkalmazottak bérére, kerékbilincsek gyártására. A főváros belső kerületei szinte az utolsó négyzetméterig parkolóövezetté válnak, ami annyit tesz, hogy a város nevezett térségében az autós „büntetlenül” – lakhelyén kívül – az égvilágon sehol nem állhat meg. Üzletemberek, alkalmazottak hagyják ott tárgyalásaikat kétóránként, hogy pénzt dobáljanak az órákba, amely nem ad áfás számlát. Azt külön utánjárással lehet megszerezni. A kék, P betűs oszlopok befurakodnak a magánéletünkbe, hiszen még szombaton is nyolctól délig etetni kell őket. Ha a vidéki rokon pénteken érkezik családlátogatásra, vagy valaki a lakhelyétől távolabbi kerületben udvarol, és netán arra vetemedik, hogy szerelmesénél tölti a hét végét, akkor jó lesz, ha felhúzza a vekkert, és szombaton legalább kétszer lebattyog az autójához legközelebb eső pénzéhes dobozhoz, különben a kerékbilincs megakadályozza abban, hogy kereket oldjon.
Vehetünk éves, féléves, negyedéves parkolási engedélyeket – az illetékesek szerint jutányosan –, amelyek húszezernél kezdődnek. Mondjuk a festő-mázoló kisiparos három-négy hetente vesz magának egy negyedéves bérletet oda, ahol éppen dolgozik, vagy kétóránként lecsapja a pemzlit, és bedobálja az óránként kettő- és négyszáz forint közötti összeget. Ha pechje van, például az I. kerületben kap megbízást, akkor napi háromezer-kétszáz forintba kerül neki az, hogy nyolc órát dolgozik. De az üveges, a lakatos, a villanyszerelő, és még hosszan sorolhatnánk, ki mindenki érzi úgy: ellophatják, feltörhetik az autóját büntetlenül, de ha meg akar állni vele, jobb, ha elátkozza azt a napot, amikor megvette.
S eljön még az idő, amikor a gyalogos az aszfaltkoptatásért, minden élő a beszívott levegőért, az idő múlásáért is fizet majd, de még a napsütést és az esőt sem kapjuk ingyen.