Darált-e csirkét Orbán Viktor?

A Nap-keltében a múlt szombaton sugárzott Orbán-interjú előtt az m1-en Riskó Géza beszélgetett Nagy Feróval. Riskó remek bejátszásaiban a múltat jelenítette meg. Ahogyan Erdős Péter, Kádár János egypártrendszerében a zene korlátlan ura beszélt a Beatrice és Nagy Feró legnagyobb bűnéről, a csirkedarálásról. Mint ismeretes, senki nem darált csirkét. Legkevésbé Nagy Feró. Tanulmány volt Erdős arcát figyelni. A mérhetetlen humanizmus, az emberi reflexió megtestesítője volt, ahogyan rövid szakállát simogatva ecsetelte a fasizmus magyarországi csirkedarálásban megtestesült borzalmait. Az akkori nézők túlnyomó része nyilván Erdősnek adott igazat, hiszen nem tudták, hogy Erdős egyszerűen hazudott.
De ma Erdős színjátékának alaptalansága közkincs. Ettől fordult a show maivá. Főként ahogyan a Nap-keltére átkapcsolva – mely napokon át hirdette, hogy a kormányfő reggel 8-tól 9-ig, először a választások óta vendége lesz – a csirkedarálás motívuma folytatódott. Mintha Erdős Pétert látnánk mai megtestesítőiben, Tamás Ervinben, a Népszabadság második emberében és Bánó Andrásban, a volt Esti Egyenleg elbocsátott főszerkesztőjében, akik ugyanazzal a végtelenül humanista aggodalommal faggatták 8 óra 42 percig egyetlen „kérdésről” a miniszterelnököt: vajon koalícióra akar-e lépni a MIÉP-pel. (A 8:42-kor, Mécs Imre kifütyülésére vonatkozó kérdésük is tulajdonképpen tovább vitte a „szélsőség”-témát, de ettől most tekintsünk el.) Holott legalább két dologgal ők is tisztában voltak. Egyrészt azzal, hogy Orbán válasza nem érdekli őket, mint ahogyan a Süddeutsche Zeitung című német liberális lapban Orbán egyértelmű „nem” válasza a MIÉP-pel kötendő esetleges koalícióalkotás is hidegen hagyta őket. A baloldali és balliberális ellenzéket ugyanis egyáltalában nem érdekli, hogy Orbán, Dávid igazságügy-miniszter vagy Pokorni Fidesz-elnök hányszor ismétli meg azt, amit tulajdonképpen hallani szeretnének. Nem. Ők naponta többször annak ellenkezőjét ismétlik el, és fizetett bértollnokaik bármilyen egyértelmű választól függetlenül minden nap e fiktív tematikával töltenek meg oldalakat – a választásokig.
De az interjú készítői azzal is tisztában voltak, hogy kérdésük Magyarországon csak egyetlen, igen kis, de a múltból átöröklött médiapozíciójuk következtében hangos szubkultúrának a központi kérdése. Hogy az átlagembert nem érdekli a nekik oly súlyos „kérdés” (miért is lenne egyáltalában valós alternatíva egy kétszázalékos támogatottsággal mért párttal koalíciót kötni?), arra, némi óvatlansággal is, naponta tálalnak fel lapjaikban bizonyítékot. Mint tette ezt a Magyar Hírlap hétfői számában. Ott a Tárki felmérését közölték, amelyben a közvélemény-kutató az embereket leginkább foglalkoztató kérdéseket tette fel. A feltett kérdések: a rend fenntartása, több beleszólás biztosítása az embereknek a kormány döntéseibe, az infláció elleni küzdelem és a szólásszabadság védelme. (A rend fenntartása győzött.) Vagyis, ha a miniszterelnököt faggatók valóban piaci alapon gondolkodnak, és az olvasó érdeklődését valóban szemmel tartják, a fenti kérdéseknek az egyórás interjúból legalább annyi időt szánnak, mint ők tették azt az örökzöld „nem”-kérdéssel.
A Der Spiegel című német balliberális hetilap szerint a Bertelsmann, a Népszabadságot a Ringier-nek éppen most átadó tulajdonosa „politikai okokból” birtokolja a magyarországi napilapot. Úgy látszik, egy szubkultúra finanszírozása ma nyugati politikai érdek is.