Én nem tudom

Én nem tudom, művelték-e valaha olyan magas színvonalon a pártos újságírást, miként ezt a 168 Óra manapság teszi. Mondhatni, sámlit tol a tehetetlenkedő, s olykor már-már roskadni vágyó szocialista politikusok alá, három stábra való energiával kampányol, s teszi mindezt irigylésre méltóan semleges fapofával.
Amikor színvonalról beszélek, nem az újságírói mesterség alapvető szakmai és etikai normáira, hanem a művi kimódoltságra, a manipulációk gazdag tárházára, az elfogulatlanságként tálalt teljes odaadásra gondolok. Tehát arra, hogy elkötelezett, rutinos és a maguk módján tehetséges emberek a párt vezetésénél hatékonyabban és lelkesebben tolják az MSZP szekerét, ha kell, pápábbak a pápánál, ha pedig úgy kívánja a helyzet, szerényebbek az ibolyánál. Teljes odaadásuk jele, hogy nem lankadnak a különböző zsurnalisztikai trükkök kiagyalásában, tökélyre fejlesztve például az interjú azon módszerét, ahol az alanyt tárgyként használják.
Nézzünk egy példát. A lap október 11-én beszélgetést közölt André Szőtscsel, bár előzőleg a neves filmproducer írásban tiltakozott a cikk megjelenése ellen.
Idézek Szőts október 18-án a 168 Órában (kényszerből) közölt, Mester Ákosnak írt leveléből: „… visszatérve az október 11-i 168 Órában megjelent interjúmra – megint engedd meg, hogy kifejezzem bánatomat, hogy írásos tiltakozásom ellenére … a cikk publikálva lett. Jól tudod, hogy megítélésem alapján az újságíró hangja »befedte az enyémet«, brutálisan kifejezve: a két órát tartó interjú anyaga határozott és világos kikötéseim dacára politikai vita tárgyává válhatott a szöveg szerkesztése és a kérdések alapján.” Ne firtassuk, hogy miről van szó, az eszközzé tett alany tiltakozása ellenére megjelent interjúban inkább mélyedjünk el az André Szőts által anynyira finoman és találóan megfogalmazott szövegrészben: „az újságíró hangja befedte az enyémet.” Ennél szelídebb kritikát – egyfajta riporteri magatartásról – nem lehet mondani. Ez (bár nem akarok Szőts tollaival ékeskedni) pontosan kifejezi az én véleményemet is a 168 Óra (és társai) újságírói habitusáról, a Mester Ákos-féle „riporteri iskoláról”. Baloldali zsurnaliszták szokták volt azzal gúnyolni a „kormánypárti” riportereket, hogy „mikrofonállványként” viselkednek. Nos, itt is mikrofonállványokról van szó, méghozzá előre beprogramozottakról, amelyek néha rádőlnek az interjúalanyra, s maguk alá temetik. (André Szőtstől elnézést kérek, hogy szellemes definícióját felhasználtam.)
De nézzük tovább.
A 168 Órának van egy No comment című rovata. Maga a cím sznob és nagyképű közhely. Minden médiagüzü ismeri, a stílus maga az ember fordulattal együtt. A 168 Óra szerkesztői ezt a banalitást a tények íránti alázatuk szuggerálására használják fel. Az október 18-i lapszámban közlik a szokványos közvélemény-kutató kérdésre (ha most lennének a választások, ön mely pártra szavazna) adott internetes válaszokat. Lássanak csodát! A 168 Óra biztos szavazói – cáfolva a Gallup- és Szonda-jelentéseket – 45 százalékban az MSZP-t, 21 százalékban a Fideszt, 18 százalékban az SZDSZ-t választanák. Ezt a rendkívül furcsa „eredményt” a lap két teljes oldalon szép színes ábrákkal illusztrálja, taglalja, azt állítva, hogy ez a „magyar internethasználók” véleménye. Ez a „kutatás” a Fotexnet ingyenes szolgáltatásával vált lehetővé. A manipuláció olyannyira szemérmetlen, hogy az 50 év felettiek körében már nemcsak az MSZP, hanem az SZDSZ is alaposan ráver a Fideszre. Nem csoda, hiszen a 168 Óra törzsolvasóiról van szó, akik a „gondolkodó emberek lapjában” akár saját agyukat is szívesen mossák.
Hogy mindezt jól kifejezi-e a No comment cím, én nem tudom...