Sem a higiénikus WC-k, sem az éhség miatt nem választhatjuk már a jövőben a Quick éttermeit. A cég ugyanis búcsút int Magyarországnak. A nevéhez méltóan gyorsan érkező és távozó vállalat kilenc éttermet, rengeteg éhes szájat és gúnyosan vigyorgó versenytársakat hagy maga után. Persze amennyiben az itt felépített Quick-javak üzemeltetésére nem akad jelentkező, a gyomrunkban és a vendéglátópiacon tátongó űrt akkor sem lesz nehéz kitölteni, hiszen a Burger King és a McDonald’s Magyarországon is jó húsban van.
A hazai ízek és vállalkozások ugyanakkor még mindig messze lemaradva követik a külföldi mezőnyt. Egyelőre nem remélhetjük, hogy újjáéledjenek a hagyományos kisvendéglők, vagy netalán megszülessen az első, igazán magyar gyorsétterem-hálózat.
Az ebédelni vágyó dolgozók és tanulók többsége így rendszerint a hamburger mellett dönt. A tizenévesek ötöde hetente 1-3 alkalommal étkezik gyorséttermekben – derül ki az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet felméréséből. Az egyik gyorsétterem menüsorát is górcső alá vette az intézet. A vizsgálatok szerint a szendvicsek zsírtartalma igen magas, a szénhidrát-tartalom viszont alatta marad a szükségesnek. Az intézet azt is hiányolja, hogy az éttermekben nem lehet utánanézni az ételek összetételének, tápanyagtartalmának. – A gyorsétkezés hatása a fiatalokon mérhető leginkább. Közülük sokan rendszertelenül táplálkoznak, nem fogyasztanak elég szénhidrátot, vitamint, és elmulasztják a teljes értékű étkezés velejáróját, a levest is – mondja dr. Greiner Erika osztályvezető főorvos. – Viszont rengeteg szénsavas üdítőt isznak, ami nagy mennyiségben gyomorbántalmakhoz vezet.
A most felnövő kamaszokat már nem az életérzés, hanem az új szenvedélybetegség, a kólafüggőség miatt nevezik Coca-Cola- vagy Pepsi-nemzedéknek. Ám ha Magyarországon legalább annyi hazai ételt kínáló tőkeerős gyorsétterem lenne, mint hamburgerező, a vendégek többsége nem járna-e inkább a magyar Quickbe vagy McDonald’s-ba?
A kérdésre felmérés hiányában nehéz felelni. A Gazdasági Minisztérium többszöri megkeresésünkre is csak annyit közölt velünk, hogy jelenleg a magyar gyorsétteremláncok fejlesztéséről, támogatásáról a tárcának nincs mondanivalója. Ha egyszer talán mégis lesz, tud-ná-e tartani a hazai hálózat a lépést a multikkal?
Biztató, hogy a kevés létező, ilyen jellegű magyar étterem jelenleg nyereséges, tehát – bármilyen hihetetlennek tűnik – ennek is megvan a realitása.
Bár a minisztérium elzárkózott idevágó terveinek ismertetésétől, nem mondható, hogy megfeledkeztek volna e fontos terület támogatásáról: a Széchenyi-terv jelentős összeget juttat – vissza nem térítendő támogatás formájában – a franchise-vállalkozásoknak (a keretből persze nem csak a vendéglátóipar részesülhet), és az éttermek minőségbiztosítási rendszerének, valamint a vendéglátóipar szabványrendszerének, a HCCP-nek a bevezetésére is nyerhető pénz.
A magyar szelet
A magyar vállalkozások a gyorsétterempiacon a külföldi, nagy hálózatoknál lényegesen kisebb piaci részesedéssel bírnak. Persze volt időszak, amikor a magyarok is mertek nagyot álmodni. A 80-as évek közepén a Belvárosi Vendéglátóipari Vállalat – érezvén, hogy a népek hátat fordítottak a hurkázóknak, s a grillcsirkés hentesboltok illata sem volt már csábító – újításra adta a fejét. Szerette volna becsalogatni a legvidámabb barakkba a McDonald’s-ot, ám a multi akkor még túl kapitalista volt a döntéshozók számára. Maradt hát a „kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk” bevált receptje, a két pilléren nyugvó szocialista gyorsétteremlánc. Kolbászkákkal kedveskedett a City Grill, hagyományos ételekkel a Paprika Étterem. Nem lévén óriási szakadék a szovjet típusú uniformizáltság és az amerikai között, az ötlet akár sikeres is lehetett volna.
Nem lett.
Ma egyetlen Paprika Étterem idézi a múltat a Pilvax-közben. A kudarc okát Katona Gábor ügyvezető igazgató egyebek mellett a névválasztással magyarázza. A Paprika elnevezés miatt az étlap „túl pirosra” sikeredett, a fogyasztók viszont a lecsós, paradicsomos és paprikás ételek helyett valami újra vágytak. Kevésbé húsosra, könnyűre és zöldségesre. A Paprika-lánc étlapján, amelyet a Központi Termékigazgatóság állított össze, s amelytől eltérni nem lehetett, viszont „reformételeket” nem talált a kedves vendég. A menüt központi konyhán főzték, majd az egyes adagokat lefagyasztva szállították ki a franchise rendszerben üzemelő tíz Paprika Étterembe, ahol csak melegíteni és felszolgálni lehetett azokat. Oda is veszett a „piros” ételek színe, a fogyasztók pedig lassan hátat fordítottak a magyaros ízeknek. A City Grillnek a tőkeerős McDonald’s adta meg a kegyelemdöfést, évtizedes kutatási tapasztalataival, bevált marketingfogásaival és magas fokú, már-már félkatonai szervezettségével. A kolbászkás sütöde választéka nem idomult a fogyasztói szokásokhoz, sutba dobták a termékfejlesztést, és a reklámcsatában is legyűrte őket az amerikai konkurencia.
Paprika-mementó
A mementóként megmaradt Paprika Étterem annak köszönheti létét, hogy vezetése – kijátszva a központi regulákat – újítani mert. Korszerű alapanyagokkal kísérletezett, s megjelentek az étlapon a könnyű tészták, a csirke- és pulykamellből készült finomságok. Az unicumnak számító étterem ma is úgy működhet, hogy a Pilvax Panzió és a hozzá tartozó hagyományos konyhás étterem biztos anyagi hátteret jelent. – A racionálisan gondolkodó tőkés a Paprika Éttermet bezárná – mondja Katona Gábor. Az ügyvezető igazgató ugyanakkor nem látja sötéten a jövőt. Szerinte egy magyaros gyorsétteremláncnak sikere lenne a világban, ám ehhez állami támogatás kellene. A kínai éttermek magyarországi térhódítása a példa arra, hogy a kisvendéglőláncok ott lehetnek a világ étterempiacain. – Néhány év hazai kísérletezés után sikerrel léphetne ki a magyar kisétteremlánc a világba. Igaz, ehhez először Magyarországon kell visszanyerniük becsületüket. A rendszerváltozás ugyanis a hazai vendéglátóipart is átalakította és felhígította. Az olajszőkítéssel és a borhamisítással szerzett pénzek jelentős részét éttermekben mossák tisztára. A konkurencia letörésére pedig ott a baseballütő... vagy a pisztoly.
Egyes vélemények szerint a vendéglátóipar önszabályozással még kikeveredhet a kátyúból. Az éttermek városonkénti számát ipartestületeknek, szakmai tömörüléseknek kellene meghatározniuk, s ehhez igazodna a kiadott engedélyek száma is. Így ismét meggyökeresedhetnének a míves, családi hagyományokat és recepteket követő kisvendéglők, a maguk különleges ételeivel, a mindig friss pacallal vagy éppen a bucis csülökkel: ezek a kisvendéglők – funkciójukban – nem sokban különböznek a manapság olyannyira kedvelt gyorséttermektől.
Amelyből azért magyar kezdeményezés is akad mutatóba.
A kereskedelmi szakemberek szerint a magyar gyorséttermek mélyrepülésében az üzleti gyávaság játssza a fő szerepet. A még a multik által is zseniálisnak tartott magyar kezdeményezés, a Csirke-Fogó például már több éve működik nyereségesen. Baráti alapon két család tartja fenn a vállalkozást, amelynek három étterme van. Az egyik tulajdonos, Laczó Csaba szerint az volt az alapötlet, hogy olyan ételeket kínáljanak, amelyeket „otthon édesanyánk főz”. Csirkehúsból készült ételeket forgalmazó gyorsétterem még nem volt Magyarországon, így jött az ötlet. A vállalkozás még a Kentucky Fried Chiken hazai megjelenése előtt indult, ami mutatja, hogy a jó kezdeményezések nem csak franchise-szerződések és multinacionális cégek által kivitelezhetők. Ám a cég csak nehezen tudna terjeszkedni, mert nem könynyű új üzleteket nyitni. Az előírások számos engedély beszerzését szabják meg, minden egyes vendéglő után pedig öt parkolóhely megvételére kötelezik a tulajdonost. Ez 12 millió forintnyi költséget jelent. A lakóközösségekkel is nagy a harc, hogy elviseljék a társasházakban működő vendéglőket. Míg a lakók egy külföldi tulajdonosnak általában nem panaszkodnak, addig a magyar vállalkozónak minden kérést figyelembe kell vennie, hogy elnyerje a bizalmat. Vannak magyar tulajdonosok, akik elunva a lakók ágálását, azzal fenyegetőznek, hogy eladják az éttermet egy kínai vagy török üzletembernek, erre a helyiek rendszerint megbékélnek a magyar vendéglátóssal. Laczó Csaba a továbblépés nehézségei miatt nem gondolkodik a Csirke-Fogó-módszer jogának eladásán sem. – Nagyképűség lenne egy ilyen üzletet hálózattá fejleszteni – mondja. Ugyan időről időre kap ajánlatot franchise-ra – főként mióta az egyik bevásárlóközpontban is van étterme – de nincs elegendő dolgozója, hogy ellenőrizni tudja lehetséges partnereit. Tervei között inkább mobil éttermek létrehozása szerepel, nem pedig az étteremlánc kiépítése. Vannak olyan vélemények, amelyek szerint a magyar vendéglátásban azért nem népszerű a franchise, mert a szerződéskötéseken igazi haszna csak a Magyar Franchise Szövetségnek van, és a szervezet nem jelent igazi segítséget a vendéglátósoknak.
A West End vendéglátószintjén, a forgalmas Nyugati téren, de még a külvárosi lakótelepen is nyitott éttermet a Don Pepe Pizzéria. A franchise szövetségből kilépő, szintén magyar tulajdonú vállalkozás a saját útját járva is versenyképes – mondja Bránát István, a cég kereskedelmi igazgatója. – Az étteremvezetők egyben résztulajdonosai is a vendéglőknek, vagyis kétszeresen érdekeltek a sikerben. Van olyan partnerünk, aki pizzafutárként verekedte fel magát a tulajdonosi körbe – teszi hozzá az igazgató.
Az amerikai álom magyar útja.
A Don Pepe a minőségre ugyanúgy súlyt fektet, mint a külföldi gyorséttermek. A hálózat éttermeit rendszeresen ellenőrzik, az étlapok azonosak, a pizzák és az egyéb ételkülönlegességek azonos alapanyagból, azonos technológiával kerülnek ki a kemencéből. Külön pizzachef és konyhachef vigyázza a minőséget. – A Don Pepe nem egyszerűen pizzéria, és nem is csak olasz jellegű étterem. A házhoz szállított ételek több mint fele nem is pizza. Rengeteg magyaros ételt kínálunk. Az étterem neve sem csak az olaszosságra utal – teszi hozzá a menedzser. A Don Pepe-hálózatnak húsz egysége van az országban, amelyekből a vidékiek üzletközpontokban találhatók. Sőt, néhány kelet-közép-európai országból is megkeresték már őket, hogy hasonló éttermet nyitnának.
A lecsó hódító útja?
– A külföldi magyar étteremlánc ötlet szintjén már létezik, ám a részletekről egyelőre keveset tudni. Pedig a gasztronómia szerves része az országképnek – vélekedik az Országimázs Központ vezetője, Tóth István Zoltán. Mint ismeretes, az Országimázs Központ korábban komolyan foglalkozott az elképzeléssel, ám a megvalósítás egyelőre lekerült a napirendről. Tóth István Zoltán szerint a „paprika-gulyás-puszta” országkép mellett tudatosítani kell az ország egyes régióinak jellegzetes ételeit és italait is, bennünk, magyarokban és a hozzánk látogató külföldiekben egyaránt. – Jó példa erre a kolbásztöltőverseny Békéscsabán, vagy a bajai halászléfőző-verseny. Vagy a washingtoni Shakespeare Libraryben rendezett magyar est, a különleges borokkal és ételcsemegékkel.
Az imázsközpont tehát lát fantáziát a gyorsétterem-láncban, ám annak kidolgozása szerintük nem az ő feladatuk.
Addig is maradnak az ismert nevek.
Elsőre nehéz különbséget tenni a külföldi gyorsétkezdék között. És másodszorra is. Bár a „burgerkirály” teljesen eltérőnek véli hálózatát a versenytársakétól, éttermeinek választékából és külleméből a megszokott életérzés sugárzik. „A mi éttermünk sok mindenben más” – így kezdi valamennyi menedzser. A Burger King egyik palotája Budapest találkozási pontján (értsd: Meeting Point), az Oktogonon áll. Évszázados földalatti, patinás sugárút, tízéves Burger King, benne az amerikai álom relikviáit őrző múzeum. A falon csendélet: nevadai kocsma Harley Davidsonnal, és bekeretezett Gretzky-mez.
A kiszolgáló lányt kérjük, oldaná meg a tízéves rej-télyt, hogy mit jelent a mi nyelvünkön a „Whopper” (a szótár szerint: 1. irdatlan nagy dolog; 2. hatalmas hazugság – a szerk.). De csak a szendvics alkotóelemeit tudja felsorolni, ahogy a tréningen tanulta. A Burger King koronája most csak ezüstösen csillog, 13 hazai éttermével bottal ütheti a nyomát „aranyhidas” McDonald’s vetélytársának. A Burger ugyan jelen van minden forgalmas budapesti helyen, vidéken viszont csak egy éttermet nyitott.
A Nyugati pályaudvar aluljárójában szlalomozva – kikerülve a maguk alá vizelő, szerencsétlen hajléktalanokat és a kincset érő kartonpapírokat, átverekedve magunkat a román bevándorlók hálótermén – kellemes étterembe léphetünk. Bent nyugdíjaskorú tálcaszedő takarít. A lépcső tetején koldus táncol, mögötte öles betűk hirdetik, hogy a cég a csöppségek igaz barátja: Szülinap a McDonald’s-ban!
McDonaldék „filozófiája” nem kísérti a hegeli ma-gasságokat, de kijelöli azt az irányvonalat, amely szerint a legfontosabb a minőség, a kiszolgálás és a tisztaság.
A „Nagy Mac”-re ugyan 10 percet kell várni, de az íze évek óta változatlan. Prousti madelain szeletként, nekünk a rendszerváltás emlékét idézi. Boldog idők. Ki beszélt akkor még globalizációról?
A McDonald’s viszont ma is dinamikusan fejlődő vállalkozás. Nyolcvan üzletet tömörít, és eddig a hazai piac 62%-át szerezte meg. A nemzeti gondolkodók a globalizáció egyik legfőbb szimbólumának tekintik, a cég pedig a 20. század kísérőjelenségének, és minden álszerénység nélkül, gasztronómiai világbirodalomnak tartja magát. A McDonald’s nem pusztán gyorsétterem. Hiszen ha a játékfigurákért könyörgő kissrácokat nézzük, már hajlamosak vagyunk azt hinni, játékboltba tévedtünk, és nem étterembe. Az amerikai rajzfilmek hőseinek fröccsöntött változatai – elkerülendő a gyermeksírást, hüppögést – szülők ezreinek pénztárcáját nyitják meg. A sült krumpli ebben az esetben nem több, mint ajándék. Fizetésnél elég hülyén érzi magát a halandó, ha otthon hagyta a SMART-kártyáját, az új típusú marketing- és a fogyasztói társadalom legújabb csodáját. – A Shell és a McDonald’s szövetsége egyelőre egyedülálló. Hűségkártyája ugyan másoknak is van, de szövetségesre csak a benzinkúthálózat talált – mondja Simon Judit, a Budapesti Közgazdasági Egyetem marke-tingtanára. Ha a kártyaszövetségek elterjednek, például a Mol is társra talál, a Shellnek újítania kell. (Ám miért ne lehetne egyszer a magyar olajcég társa a magyar étteremlánc? És miért csak a McDonald’snak juthatnak eszébe a gyerekek?).
Túl az üveghegyen és a köpködő szökőkutakon, a bevásárlóközpont csücskében jól megfér egymással az indokínai, az olasz, az amerikai és a m
bankjegy
Hamis bankjegyek áraszthatják el az országot
