Nagy számok és sokszínűség jellemezte a BÁV Rt. legutóbbi, október végén rendezett művészeti aukcióját. Mintha a formáknak és színeknek azt a kavalkádját akarta volna megelőlegezni, amely az éppen most megnyílt Antik Enteriőrt szokta jellemezni. A 39. művészeti aukció anyagát elsősorban a műtárgyakra, ezen belül is a Zsolnay-kerámiákra alapozták, a kalapács alá került 730 tétel közül 315 ebben a kategóriában szerepelt. Ezúttal is változatos volt az ékszeranyag-kínálat – mintegy 240 darab –, az árverés harmadik napján pedig a fennmaradt száznyolcvan tételen a festmények, bútorok és szőnyegek osztoztak. Szinte mindegyik együttesben születtek szép eredmények, s persze voltak visszamaradt tételek is, de a mintegy tizenöt százalékos visszamaradás szolid sikernek nevezhető.
Kétszer is előfordult milliós nagyságrendű leütés a műtárgyak árverezése során, csakhogy amíg az egyik alkalommal várható volt az öszszeg nagyságrendje, a másik eset alapos meglepetést okozott. Kikiáltási árán, 1,8 millió forintért ment el a XIX. század második felében Franciaországban készült kandeláberpár, amelynek patinázott bronz férfi- és női alakja kiváló mestermunkáról tanúskodik. Ugyananynyiért – csakhogy 250 ezerről indulva – talált gazdára az az 1850 körül készült bécsi asztali óra, amelynek hibás, de működőképes ütőszerkezete a Rákóczi-indulót játssza. Akadt néhány izgalmas licit az alacsonyabb árkategóriákban is: 600 ezerért kelt el például az Antoine Brigal párizsi műhelyében 1780 körül készült ezüst csokoládéskanna, 500 ezerért a XIX. század végi ezüst ékszertartó ládika, amelyet csontra festett miniatúrák díszítenek.
Az ékszerek között ezúttal nem akadt a bútorokéhoz hasonló értékű darab, a legtöbb tétel inkább a tíz-, mintsem a százezres kategóriában mozgott. A kivételek közé tartozik például az a férfi zsebóra, amelyet 18 karátos aranytokba helyeztek svájci készítői 1900 körül (600 ezer).
Hasonló volt a helyzet a festményeknél is: az utóbbi években szinte tendenciává vált, hogy a BÁV aukcióinak festménykínálata a szerényebb pénzű vásárlóréteget célozza meg. Itt az is szenzációnak számított, ami kvalitásosabb anyag esetében fel sem tűnik, azaz, ha 1,8 millióért megy el egy festmény, mégpedig hevesnek mondható licit után, 250 ezerről indítva. Fritz Grebe (1850–1925) festményét, a Norvég kikötőt érte ez a megtiszteltetés, amelyből egyébként valóban nem hiányzik a kvalitás, az atmoszférát érzékeltető erő. A festménykínálat színvonalas darabjai közé tartozott Deák-Ébner Lajos Piaci jelenete (200–550 ezer), Margittay Tihamér Délutáni felolvasása (1500–380) és Hans Wagner Tengerparti kikötővárosa (150–400 ezer). A grafikai anyagból sem hiányzott a minőség: Molnár C. Pál Városképének ára 15 ezerről 30 ezerre ment föl.
A nagy számok a bútorok és szőnyegek árverezésekor tértek vissza. Először annak a hatdarabos ülőgarnitúrának a licitjekor, amelyet végül 1,8 millióért helyezhetett el nappalijában az új tulajdonos, majd annak a szőnyegnek az árverezésekor, amelynek indulási ára (300 ezer) majdnem megnégyszereződött a leütésre (1,1 millió). Erre mondják, hogy minden jó, ha a vége jó – de a karácsony előtti aukciós időszaknak még koránt sincs vége.
Hamis bankjegyek áraszthatják el az országot
