Önkény

Saját csapdájukba estek bele fővárosunk balliberális fura urai az önkényes lakásfoglalók folyamatos kilakoltatása kapcsán. Pedig sejthető volt a dolgok ilyetén alakulása tizenegy évvel ezelőtt is.
Ma már tisztán látjuk, hogy hova vezet a korlátlanul megengedő, „mindent szabad, ami nem tilos” politika. Az sem meglepő, hogy pont az kiabál a leghangosabban, akinek a háza ég.
Demszky Gábor közleményben kérte budapesti kollégáit: ugyan halasztanák el a kilakoltatásokat március végéig. Különös, a főpolgármester mindig a tél közeledtével tüzesedik ennyire föl. Nyáron jegeli a problémákat. Még szeptember végén is kijelentette: Budapesten az idén egyetlen hajléktalan sem marad fedél nélkül. Ha morbid lennék, megkérdezném: Csak nem koporsófedélre tetszett gondolni?
A rideg valóság azonban komolyságra int, hiszen – döbbenetes – novemberre már túl vagyunk az első fagyhalálokon. Miközben tudjuk, hogy New Yorkban, illetve Európa fővárosaiban is százak, ezrek halnak meg így, arra is gondolnunk kell: törvényesség és rend nélkül talán még a terrorizmus pusztítá-sainál is nagyobb borzalmak tizedelnék meg földünk lakóit.
Aki önkényesen lakást foglal, a törvények ellen vét. A VII. kerületi Garay utcában viszont önjelölt érdekvédők és exhibi-cionista művészek tiltakoztak a jog érvényesülése ellen. Szabó Zoltán MSZP-s polgármester és országgyűlési képviselő a kormányra mutogat annak ellenére, hogy a parlamentben vélhe-tően egyike volt azon politikusoknak, akik elutasították a fideszes javaslatot: a lakások „eltulajdonítása” legyen bűncselekmény. Az önkényeskedés szabálysértési kategória maradt, azt azonban a józan többségnek mégiscsak sikerült kieszközölni, hogy a hosszadalmas bírósági procedúra helyett jegyzői határozattal is kipaterolhatják a más tulajdonát szabad prédának tekintő „hívatlan vendégeket”.
Az intézkedések jogosságát kétségbe vonók látszólag az utcára kerülő családokért aggódnak, ám végső soron saját egyéni érvényesülésüket féltik. Le kell szögeznünk: a rend megteremtése és a szociális érzékenység nem ellentétes egymással. Vétlen gyermekek nem is kerülhetnek utcára, mert az ő jogaikat nem úgynevezett jogvédők, hanem az alkotmány és törvények védik.
Az önkéntes álhumanitáriusok inkább a lakásfoglalók felelősségére hívnák fel a figyelmet! Mert miféle családfő az, aki három-négy vagy akár több gyermekét veszélyezteti azzal, hogy más fészkébe költözik, miközben a magáét – ha egy jobb élet csalfa reményében is –, de elhagyta? Az önkényt pedig meg kell torolni, mert – ma még Budapesten kívül – ez a rend alapja a civilizált világ összes világvárosában.