Ópiumcsempészet és videokamera

A világ ópiumtermelésének 75 százaléka Afganisztánban koncentrálódik. Az sem titok, hogy ennek csupán töredékét használják fel gyógyszergyártáshoz, illetve értékesítik legális keretek között. A tálib rezsim talán legfőbb pénzforrása a csempészet. Ez viszont nemcsak a nyugat-európai drogpiacok ellátását és a szervezett bűnözés terjedését segíti, de anyagilag a környező országokat, főleg Pakisztánt is a tönk szélére juttatta. Csupán az 1997–98-as adóévben 600 millió (!) dolláros kárt okozott az iszlámábádi kormánynak a tálibok csempészhálózata.

Afghan Transit Trade (ATT): így nevezik a világ legnagyobb csempészhálózatát. Ezen keresztül üzleteltek a tálibok pakisztáni drogbárókkal, politikusokkal, magas rangú rendőr- és katonatisztekkel. A chamani és a Spin Boldak-i határátkelők voltak a háborút megelőző években a csempészet legfőbb bázisai Belucsisztán és Afganisztán között. A jobb napokon háromszáz teherautó is átlépte a határt. A tálib „üzletemberek” és a pakisztáni vámosok között láthatóan jó volt a viszony. A közös teázás alatt gazdát cseréltek az összegek, amelyek biztosították a zavartalan átkelést. A hamis iratokkal (szállítólevéllel és útlevéllel) utazó kamionsofőrök nemcsak Pakisztánba, hanem Tádzsikisztánba, Üzbegisztánba és Kirgíziába is gond nélkül bejutottak. Az ópium elosztásában és továbbszállításában a kirgiz maffiának van a legnagyobb szerepe a térségben. A drogok jó része innen Oroszországba és Ukrajnába kerül, ahonnan már csak egy ugrás Nyugat-Európa. A csempészet természetesen nem kizárólagosan a kábítószerre terjedt ki. A közép-ázsiai régió szinte „éhezett” a technika vívmányai után, legyen az komputer, videokamera vagy televízió. Ám a kínai ruhanemű és a tea éppen úgy a kínálathoz tartoztak.
A korrupció és az áruforgalmi adók 30 százalékos visszaesése miatt a pakisztáni gazdaságot az összeomlás fenyegette. Ahogy egy pakisztáni hivatalnok már 1995-ben megállapította: „A csempészet tartja fenn a tálibokat. Minden külföldi szállítónak magas vámot kell fizetnie, hogy egyáltalán bejusson az országba. A pakisztáni Pesavarból Kabulig eljutni 150 dollárba kerül. Az olcsó csempészáruk tönkretették a gazdaságot. A helyzet az, hogy a maffiától függ az országunk.” Csupán az 1997–98-as adóévben 600 millió (!) dollárnyi kárt okozott az iszlámábádi kormánynak a tálibok csempészhálózata. Természetesen a bűnözés egyéb ágazatai is jelen voltak. Évente jó tízezer autót loptak el csupán a pakisztáni Karacsiban. Ezeket szinte kivétel nélkül Afganisztánban értékesítették. Dubai és az Öböl-országok profitáltak talán a legjobban a csempészetből, mivel az itt olcsón beszerzett technikai luxuscikkek voltak a legkeresettebbek a bazárokban. A pakisztáni kormány időről időre megpróbált gátat vetni a tálib „kereskedelemnek”, ám az összefonódás a maffia és a pakisztáni kormánykörök közt már oly mértékű volt, hogy ez lehetetlenné vált. A terrorizmus elleni szövetségbe való belépés és a háborús helyzet megerősítette a pakisztáni kormányt. Musarraf elnöknek nemcsak politikai, hanem gazdasági érdekeit is erősíti új, Nyugat-barát helyezkedése.
A szerző terrorizmus-szakértő