Puttó és lovas Pestről a Kunstmesse Münchenen

Mától egy héten át (november 24. és december 2. között) hazánk a díszvendége Németország legrégibb régiségvásárának. Tavaly ilyenkor a firenzei Casa Buonarrotit látta vendégül, az idén a budapesti Szépművészeti Múzeum szerepel kiemelt helyen a bajor főváros új vásárterületén. Az A6-os csarnok szenzációja az exkluzív kölcsönzés: két világhírű reneszánsz remekmű, Andrea del Verocchio (1435–1488) puttója delfinnel és Leonardo da Vinci (1452–1519) egyetlen, utókorra maradt, épp ezért a századok folyamán legendássá vált lovas szobra (mindkettő bronzból). Az elegáns vásári hírlevél teljes első oldalán, gyönyörű színes fotókkal kísérve hozza a háttérinformációt. Eszerint Mátyás királyunk Verocchio műhelyének megrendelői közé tartozott, amint a korabeli krónikák is feljegyezték, és a visegrádi palota ásatásai is igazolták később, amikor egy bronzfigurákkal díszített kút töredékeire bukkantak. A szóban forgó két műremek viszont Ferenczy István szobrászművész révén került Rómából magyar földre, aki ösztöndíjasként vásárolta meg ott, és aztán hazahozta őket. Leonardo hosszabb időn át dolgozott Verocchio műhelyében az idősebb mester tanítványaként. A delfinnel játszadozó puttó budapesti variánsa erős hasonlóságot mutat Verocchiónak a firenzei Palazzo Vecchióban őrzött híres kútfigurájával, amelynek modelljéül szolgálhatott annak idején. Leonardo mozgalmas lovas szobrát pedig korabeli rajzai alapján sikerült azonosítani. A fél- és negyedméteres, patinás plasztikákat Budán őrizte a Ferenczy família 1824 és 1847 között, aztán Rimaszombatban a szobrász 1856-ban bekövetkezett haláláig, és 1914-ben került örököseitől közgyűjteménybe, vásárlás folytán. A mostani kölcsönzés Heller István Münchenben élő magyar orvos és műgyűjtő közvetítésével vált lehetővé.
Peter Henrich, a Kunstmesse München ügyvezető igazgatója – civilben maga is galériás a müncheni Theresienstrassén – előzetesen a német sajtó népes delegációjának élén járt Budapesten. Elmondta, hogy a régiségvásárt nemcsak a műkereskedelem színhelyének szánja, hanem a művészet iránt érdeklődők találkozójának is. Ezért tartja fontosnak a világhírű reneszánsz remekművek kölcsönzését, hiszen ezek az európai művészettörténet csúcsai és közös kincsei. Látogatóknak és vásárlóknak egyaránt új kapcsolatokat kínálnak azzal, hogy a 130 hazai és külföldi kiállító közül az idén 21 először jelentkezik a bajor főváros nemzetközi mustráján. A széles kínálati skála időben az ókortól a kortársakig terjed, földrajzi térben pedig Ptolemaiosz alexandriai márvány fejétől a New Yorkban 1997-ben elhunyt világhírű festő, Willem de Kooning hagyatékából való újságoldalig. A festészet, szobrászat és grafika mellett az iparművészet is jelentős helyet kap a müncheni régiségvásáron. Egy ansbachi fajansz vázapár az 1740-es évek tájáról a ritkaságok közé tartozik, akárcsak egy cseresznyefából faragott konzolasztalka márványberakással a Nürnberg környéki Altdorfból, az 1790-es esztendőkből. Az újonnan jelentkező galériások közül a bécsi Patrick Kovács köztudottan a szecesszióra koncentrál. A linzi La Puce Haute Joaillerie – mint francia elnevezése is mutatja – az ékszerek szakértője, akárcsak a jó nevű berlini Ulf Breede, aki az art deco divatjának korából kínál korállal kombinált gyémántsmukkokat vörös és fekete variációkban, platinafoglalatban.
Magyar vonatkozású, középkori szakrális műtárgy – legalábbis korábbi tulajdonosát illetően – a Thyssen-Bornemissza báró rohonci kastélyából származó, Hans Multscher sváb fafaragó mester által hársfából készített Szent Katalin-szobor.