Az őstermészet parányi szigete, a fővárosba beékelt Sas-hegy néhány olyan ritka növényt és apró élőlényt rejt, mely sehol másutt a világon nem fordul elő. Ilyen „pannóniai bennszülött” a magyar gurgolya és a kékszirmú budai imola, néhány pók-, szöcske- és lepkefaj. A hegy különlegessége, hogy két éghajlati tájegység keveredik benne: a mediterrán és a sztyeppei.
Negyedszázada annak, hogy néhány elszánt kutató lajstromba szedte az élővilág itteni képviselőit. „A dolomithegyek kiváló őrzői a letűnt ősi világ korunkig fennmaradt növény- és állatfajainak. Ezek egyik legértékesebb pontja a Sas-hegy...” – írja a kutatómunka eredményét összefoglaló tanulmánykötet (A budai Sas-hegy élővilága) szerkesztője. A hosszas búvárkodás végén a szerzők szükségesnek tartják megjegyezni: „Felvetődik a kérdés, vajon az irodalomból nagy gonddal összegyűjtott adatok közül mennyi áll fenn még ma is?” Amihez ha hozzátesszük, hogy a mű megjelenésének dátuma 1977, további kérdőjeleket bigygyeszthetünk a mondat végére.
Huszonhét gombafaj, harmincegy moha és négyféle haraszt képviseli az ősnövények eme túlélőit. A virágok, köztük számolatlan boglárkák, rózsa- és borbolyafélék, kőtörőfüvek és pillangósok, ernyősök, ruta- és mályvafélék száma több száz. Az ízeltlábúak, kezdve az ugróvillásoktól a szitakötőkön, fogólábúakon és kabócákon át a levéltetvekig, a gyászbogarakig meg a galacsinhajtókig, a nünükefélékig meg a katicabogárfélékig szintén több százan vannak. Az apró molyok, az üvegszárnyú lepkék, a csüngők és araszolók, a bagoly- és szemes-lepkék száma sem kevés.
Ugyancsak hosszú lista sorolja a különféle darazsakat és fürkészeket. Csak a természet variációs kedvének bemutatására említem: gyilkosfürkészekből él a Sas-hegyen 61 faj, fémfürkészekből 66 faj, szivárvány-fémfürkészekből pedig 25. De élnek itt szép számmal karcsú fémfürkészek, fémdarazsak, tőrös darazsak és álhangyák is. És akkor nem szóltunk még a pókok számolatlan nemeiről és az atkákról sem. Pókféle 195 él a nevezetes dolomithegyen! A békákat viszont csak a zöld leveli- meg a barna ásóbéka képviseli. Gyíkféle négy él a hegyen és a madarak száma sem túl nagy: többek között csíz, csóka, dolmányosvarjú és harkály, búbos pacsirta és tövisszúró gébics, cinege és kövirigó, hantmadár és házi rozsdafarkú képviseli a szárnyasokat. De előfordul a búbosbanka meg a fogoly, sőt az erdei szalonka is. És persze szarkák, verebek, feketerigók. Az emlősök közül csak három apróság: az ürge, a közönséges denevér és a vakond maradt meg a város eme napsütötte szigetén.
„Az idők viharai századunk folyamán tovább tizedelték a fajokat. A terület egykori tulajdonosa ide orgonát telepített. Sokkal erősebb zavaró hatást jelentett a főváros által kezdeményezett fenyőtelepítés. A feketefenyő az orgonához hasonlóan szárazságot tűrő és meleget kedvelő faj… Területünkön az ősi aljnövényzet szempontjából nézve a fenyő kifejezetten káros volt. Ily módon „szerencsés” a háborús pusztítás, amely a fenyőket csaknem eltüntette a Sas-hegyről. A növényzet önerejéből még képes volt regenerálódni, így a csúcsok környékének bozótokkal tarkított foltja ma is az ősi növényzetet mutatja az arra jellemző ritka fajokkal együtt…” – írja a szerző 1977-ben.
Arról pedig, hogy mi történt a szép hegygyel az azóta tovatűnt negyedszázad alatt, csak a mai kutatók számolhatnának be.
Merz
Németország nem ismeri el a palesztin államot
