Tisztelt Szerkesztőség!

Mit illik a XXI. században?
Oszama bin Laden amerikai fegyverekkel harcol az amerikaiak és a civilizált világ ellen
Az első két világháború a nemzetek háborúja volt, még annak ellenére is, hogy Adolf Hitler faji kérdéssé akarta változtatni. A New York-i World Trade Center elleni merénylettel kezdődő, jelenleg is tartó „háború” ellenben semmiképpen sem a különböző nemzetek csatája, hanem a világ terrorizmust elítélő részének és egy, magát az iszlám civilizáció megmentőjének, annak vélt sérelmeit megtorló vezetőnek (Oszama bin Laden) az országokat is érintő „összetűzése”. Ez az ellentét immár hajtóvadászattá terebélyesedve hálózza be a világ országainak nemzetközi kapcsolatait, napi politikáját. A borzalmas tragédia sokkoló hatásának enyhülésével felszínre kerültek a már korábban is ismert problémák. Ezen problémák az iszlám és a nyugati civilizáció vallási, kulturális különbségeiből erednek. De! És itt kell megemlíteni azokat a tényeket, melyek a közvéleményt formálni képes médiában kevesebb hangsúlyt kaptak. A jelenlegi konfliktusokat tápláló fundamentalista nézeteket valló multimilliomos terroristák semmiképpen sem a 600 millió iszlám hitű embernek az elégedetlenségét és a nyugati világ iránt érzett gyűlöletét képviseli tetteivel, hanem csak egy szűk – bár népes szimpatizánssal rendelkező –, az informálatlanság, hagyományokkal telített, valóságában eltorzult, a nemzetközi helyzetre egyoldalúan reflektáló rétegnek a fanatikus és egyben fanatizáló „igényeit, vágyait”.
A fenti konklúzió megértéséhez részletesebben ki kell emelni az iszlámnak mint tradicionális vallásnak azon aspektusait, melyek kevésbé részei a köztudatnak, ezzel együtt a manapság zajló modern háborúnak. Csakúgy, mint a keresztény vallásban, az iszlámban is érezhető a szekularizáció (a vallás elveszíti befolyását a társadalom különböző szférái között) hatása, és mindemellett vagy talán éppen emiatt már évszázadokkal ezelőtt hitújítók révén megosztottá vált. Legfontosabb irányzatait a káridzsiták és a síiták képviselték. E két szekta elhatárolódott a szunnától (iszlám ortodox főáramától), de kettejük közül igazán csak a síiták őrizték meg befolyásukat a társadalomban. A mai közel-keleti országok jó részében a politikailag is korrekt szunnita mozlimok tartják kezükben az irányítást, mérsékelten elnyomva a Korán tanításaihoz szélsőségesen és szigorúan ragaszkodó síitákat, akik az idők folyamán pártokba tömörülve igyekeztek a hatalom közelébe kerülni. Lokalizálva a kérdést, Afganisztánban az emberek nagy része támogatta a legutóbbi szavazáson a tálib pártot (jelenleg is hatalmon lévő fundamentalista síiták), igényelve ezzel egy szigorú iszlám köztársaság megalakítását. Az idők során azonban kiderült ezen tálib vezetőkről, hogy képesek háttérországot biztosítani a terrorista szervezeteknek. Ez pedig jelen esetben célpontja az amerikai válaszcsapásoknak, mely katonai lépések csak az első lépcsőfokot jelentik az Oszama bin Laden nevével fémjelzett terrorizmus felszámolásában. Az infrastrukturális csomópontok, logisztikai és terrorista kiképzőközpontok légi bombázása után minden bizonnyal a földi erők is akcióba lépnek, annak érdekében, hogy a fennálló rezsim ellen harcoló belső partizán csoportoknak támogatást biztosítsanak. A cél az ellenzék – nemzetközileg megfelelőnek minősített – tagjaiból felállított kormány alakítása.
Mindez azonban még távol van és sikeres megvalósulásához szükséges néhány faktoriális tényező: George W. Bush politikai kvalitásaiból eredően diplomatikai gyenge pontja lehet a „küzdelmeknek”, demokrata felfogása és támogatóinak beállítottsága nyugodtabb, kimértebb, empatikusabb hátteret biztosíthat a döntések meghozatalához. Ezen kettősség mellett Nagy-Britannia és az európai NATO-hatalmak politikusai háborús tapasztalataikkal kontrollálhatják, ellensúlyozhatják az USA lépéseit. Az USA hosszú évtizedek alatt számos renitens országban támogatta a hatalmon lévő rezsimek ellen lázadó szövetségeket, akikkel később magának az amerikai hadseregnek gyűlt meg a baja. Az USA balul sikerült légi támadásokat intézett Irán (1980), Líbia (1986), illetve Szomália ellen (1992).
Mint most kiderült, a fentiekhez hasonló ballépésnek bizonyult Bin Laden egykori támogatása amerikai részről. Oszama bin Laden ugyanis az 1989-es afganisztáni gerilla-harcok után bekapcsolva maradt, és mint ilyen „rendteremtő robot”, körülnézett a világban, teendőket keresve. A szovjetek kiűzése után az Amerikától kapott fegyverekkel elindította szent háborúját, éppen az Egyesült Államok ellen. Bármennyi tapasztalatot is szerzünk, azok mégsem mutathatnak biztos utat a jövőbe és a különböző civilizációk békés együttélése felé. Speciális esetekben még fordulhat a kocka is. Illyés Szabolcs, Békéscsaba

A kereső gyermekek adófelajánlása jó ötlet
Elképesztő az az elutasítás, amivel azt a még csak ötletszinten lévő tervet, mely a nyugdíjas szülők támogatását helyezi kilátásba a már kereső gyermekek adójának bizonyos százalékának felajánlásával, fogadták a médiában megszólalók. Kezdve a Beszéljük meg adásától, minden „mértékadó” véleményformáló támadta, a neves szociológusig, matematikusig. Az ellenérvek között szerepel a nyugdíjasok megosztásától félő álságos óvás is. Álságosnak mondom, mert gondoljuk csak végig a dolgokat. Ezek a gyerekek nem a semmiből pattantak hirtelen elő. Legalább 23-24 évvel ezelőtt születtek. Már akkor megoszlott a most nyugdíjas korosztály. Az akkori szlogen: „kicsi, vagy kocsi” kérdését az egyik rész a kicsi javára döntötte el. Ezeket a gyerekeket fel is kellett nevelni, iskoláztatni, hogy most adófizető dolgozókká válhassanak. Senki sem tagadhatja, hogy ez jelentős anyagi ráfordítást, áldozatot, lemondást jelentett a szülőknek. Ez a megoszlás nem fájt senkinek a mostani ellenzők közül. Férjemmel öt gyermeket neveltünk fel. Az ötvenes években születtek, jórészt zsíros kenyéren nőttek fel. Ha vettem tíz deka vajat, megkérdezte az ismerős fűszeres, melyiknek van születésnapja. De mindnek felsőfokú végzettséget biztosítottunk, Isten segítségével. Hányszor vágták a fejünkhöz „felelőtlenségünket”. Ekkor még nem volt gyes, gyed, s aki több gyermekét nevelve otthagyta állását, megkapta a nem dolgozó jelzőt, annak minden hátrányával.
Másik érv a bevezetés ellen az MSZP ötlete, hogy hatszázalékos adócsökkentéssel minden adófizetőnek ennyivel több pénze megmarad, s ebből támogathatja szüleit. Nem érzik, hogy ez nem ugyanaz? A terv nem a fiatalok által már kézhez kapott pénzből javasolja a szülők támogatását, hanem a költségvetésnek befizetendő adóból. Ugyanazért nem áll meg az az ellenérv, hogy aki akarja, úgyis támogatja szüleit. Nem csak akaráson múlik. Sok család szeretné támogatni szüleit, de nekik is vannak gyerekeik (nekünk – örömünkre – 18 unokánk van), s azokat is fel kell nevelni, taníttatni. Nem minden gyerekes családnak van olyan jövedelme (bármennyire is a tehetősek közé igyekszik sorolni ezt a réteget az ellenzék), hogy ezt gond nélkül tehesse, és még szüleit is támogathassa. Nem szólva arról, hogy az adóból kapott támogatást a szülők is könnyebb szívvel fogadják el, nem érzik úgy, hogy unokáikat rövidítik meg ezzel.
Miből lesz rá pénz? A költségvetés zsákjából. Ez ugyan nem kifogyhatatlan, csak annyi van benne, amennyit az ország kereső lakossága beletesz adó formájában. Tehát minél több keresőt nevelünk az országnak, annál több pénzből gazdálkodhat a költségvetés. A jelen nemzedékén múlik a jövő nemzedékének jóléte. Az egyéni döntés így válik közös érdekké.
Persze vannak olyan nyugdíjasok, akiknek saját hibájukon kívül nincs gyerekük. Ez nagyon sajnálatos. Azt azonban ők sem tagadhatják, hogy az a 24-25 év, míg egy gyerek keresőképessé felnő, anyagilag nekik könnyebb helyzetben telt el, mint a gyerekeket nevelőknek.
Hogy kampányfogás? Lehet. De kívánok magunknak még sok ilyen kampányfogást. Így talán megérhetjük azt is, hogy a közüzemi számlákat fejfájás nélkül ki tudjuk fizetni. Csak kérem, siessenek, hogy valóban még megérhessük! Dr. Michaletzky Vilmosné, Budapest

Válaszok Bayer Zsoltnak
PRÓ...
Magam – és gondolom, legalább 300 ezer néző nevében kijelenthetem – a megszűnt ATV péntek esti Sajtóklubját és Bayer Zsolt újságírót nagyon fogjuk hiányolni. Igaza van Bayer Zsoltnak, hogy fenntartja kijelentéseit – az 1956-os forradalom leverőit annak nevezni, amik. Miért csak a polgári oldalnak kell állandóan finoman, körültekintően, tapintatosan fogalmazni? A jelenlegi ellenzék egyes képviselői fasisztázhatnak, rasszistázhatnak, csőcselékezhetnek, használhatnak obszcén szavakat a kormánnyal, kormánypártokkal, politikusokkal szemben, állíthatnak valótlanságokat büntetlenül, sajtóvisszhang nélkül? Sajnos a média világában igenis a kettős mérce van érvényben, „amit nekem szabad, azt neked tilos”. K. Linczmájer Katalin, Budapest

...ÉS KONTRA

Bayer Zsolt logikáját követve minden keresztény bűnös, minden amerikai bűnös, minden kommunista bűnös stb. A szocialista rendszer lehet, hogy százezreket táborba vitt – de milliókat emelt ki a nyomorból. A ma értelmiségét akkor képezték, a sok falusi embert. Így lettek a magyarok mindenütt a világon elismert szakemberek. ’56-ban mind a két oldalnak voltak halottai! Ott is haltak meg ártatlanok a most ünnepeltek golyójától, azok most mit éreznek? Még egyet a kommunistákról: a világtörténelemben korábban a hatalmat senki nem adta át békésen, ezt egyedül csak a – Bayer által mindennek lehordott – kommunisták tették. Ez nem kevés! Ezt csak a tények kedvéért jegyeztem meg! Mosolygó Péter, Szeged

Friderikusz Sándor 2001. október 27-én, az RTL Klub Heti Hetes című műsorában lecsőcselékezte az ’56-os forradalomra emlékezők tömegét, s a forradalom utáni megtorlás kárvallottait is. Friderikusz úr ezzel mélységesen megsértette a fél országot, annak nemzeti identitását minősítő véleményével, ezernyi ember személyiségi jogait is. Annak ellenére, hogy később nyilvánosan elnézést kért ugyanazon a fórumon, annak ellenére, még a lelkén száradnak mindörrökké ezek a botrányos szavak: „kis ország, kis csőcselék.” Az ügyben egyelőre semmi retorziót nem foganatosítottak, Friderikusz Sándor ugyanúgy szerepelhetett a következő adásban is. Bayer Zsolt 2001. november 9-én, a Magyar ATV Sajtóklub pénteken című műsorában az MSZMP utódpártjának egyes képviselőit jellemezte, nem éppen hízelgő hangnemben. Ezen kijelentéseit később is vállalta (nem úgy, mint Friderikusz). Ezután hajtóvadászat indult a balliberális körökben Bayer Zsolt ellen; az MSZP ügyeletes „árulkodója” már kopogtatott is az ORTT-nél. És elindult a lavina. Bayert az ATV elnöke levette a képernyőről, majd megpróbálták „moderálni” a Sajtóklub hangvételét. S ekkor Lovas István felállt, s azt mondhatta: nem hajlandó alávetni magát ilyesféle cenzúrának, s ezért az egész Satjóklub úgymond befucscsolt. (Még vannak gerinces emberek.) Kérdezem: ki és milyen alapon dönt arról, hogyan alkossunk véleményt? Ki veszi a bátorságot, hogy úgy ítélkezzen, hogy előtte nem néz a tükörbe és a háta mögé? Ki dönti el, hogy mi számít szólásszabadságnak, s mi nem? Hova vezet ez az út? Én tudom: diktatúrához. Zsolnai György, Budapest

Gecse Géza (Magyar Rádió): Lapjuk 2001. november 9-i száma egy olvasói levél alapján Ami távol áll az MSZP-től címmel foglalkozik a Határok nélkül 2001. október 26-i reggeli adásában elhangzott Medgyessy Péter-interjúval, amelyet én készítettem. Levélírójuk azt állítja, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje „Kádár Jánost méltatva nem kevesebbet állított, mint hogy Kádár, bár többször hangsúlyozta, hogy szomszédainkkal szemben hazánknak nincsenek területi követelései, mégis sikeresebb revizionista (sic!) poltikát folytatott, mint Horthy Miklós, … amely kijelentést Gecse Géza sajnálatos módon szó nélkül hagyta. Pedig Gecse Gézának… illett volna megemlítenie, hogy Kádárnak a határrevízió igényét tagadó, s ezzel a határon túli magyarságot eláruló, arról lemondó kijelentései önmagukban is hazaárulással értek fel.” Sajnálom, hogy levélírójuk az MSZP miniszterelnök-jelöltjének tulajdonít néhány olyan kijelentést, amelyek az említett műsorban nem Medgyessy „állításaként”, hanem az én kérdésemként vagy „kijelentésemként” szerepeltek. Ezt ellenőrizhetik is, hisz nemcsak az interjúhoz, hanem a határok nélkül teljes 1956-os műsorához mind hangban, mind nyomtatott változatban hozzájuthatnak a New York-i székhelyű Magyar Emberjogi Alapítvány honlapján, melynek címe: www.hhrf.org/hatnelk.
*
Arató István (E-mail): Mint hallottuk, Romániában magánlakásokba behatolva magyar nyelvkönyveket foglaltak le és megtiltották a magyar nyelv oktatását magánlakásokban. Ez a személyi és közösségi szabadságjogok többrendbeli durva megsértése. Az ember a saját lakásában azt fogad, akit akar. Annyi barátját, ismerősét, ahányat akar. Ez a csángó etnikum közösségi jogainak durva megsértése. Amit még súlyosbít, hogy alapvető közösségi jogról, a saját anyanyelv használatáról van szó. Ezt tetézi még, hogy egy etnikai kisebbség jogairól van szó. Az ember olyan könyvet tart a lakásán, amilyet akar. Az ember olyan nyelvet tanul mind otthonában, mind nyilvános helyen, amilyet akar. Ez olyan, mintha nálunk betiltanák mondjuk a német vagy a szlovák nyelv tanítását. Ez magánlaksértés, ugyanis semmilyen házkutatási engedéllyel nem rendelkeztek a behatolók. Tetejébe ez a magántulajdon elleni vétség is. Rablás, hiszen magántulajdonban lévő tárgyakat erőszakkal vettek el tulajdonosaiktól. Ezek olyan súlyos és halmozott sérelmei az egyetemes emberi jogoknak, amely ellen az ENSZ-nek és az emberjogi szervezeteknek egyöntetűen, határozottan és keményen fel kell lépniük. Csodálkozom, hogy a szabadságjogok hazai bajnokai eddig nem hördültek fel és nem követelik a román kormány elítélését, megbélyegzését.
*
Bonza Károlyné (Szekszárd): Örömmel és reménykedve vártam a Kossuth rádióban kilátásba helyezett műsorváltozásokat. Csalódtam, mert még most is szerdánként és csütörtökönként 15.05–15.55 óra között Bolgár György beszélget elvtársaival (kevés kivétellel), a mi költségünkön. A kormány ellen állandóan uszító, lázító műsor szerintem csak akkor maradhatna a Kossuth adón, ha annak vezetése ugyanúgy heti két alkalommal, ugyanannyi műsoridőben, szintén kora délután lehetőséget biztosítana a kormánypárti hallgatók megszólalására is. Ha viszont ez nem lehetséges, szüntesse be ezt az MSZP–SZDSZ párti propagandaműsort is. Egy közszolgálati rádiótól demokráciában ennyi elvárható. A másik téma, ami foglalkoztat, az MSZP mérhetetlen igénye a jó hírnévre. Mint tudjuk, a vecsési szocialista számlagyár ügyében enne