Vampirológia

Zsörtölődünk a gyerekkel, hogy keveset olvas, hogy túlontúl sok időt tölt el a számítógép előtt, hogy Harry Potteren kívül senki és semmi meg nem lódítja sorvadó fantáziáját. Gyakorló szülőként lelkesen számolhatok be arról az örvendetes tényről, hogy vége azoknak a szép időknek, amikor csak a virtuális és vizuális világ borzongathatta kamaszaink lelkét. Kemény kötésben, igényes tipográfiával, patinás kiadó pártfogásával elérkeztek hozzánk a vámpírok. Szó se róla, teljes vértezetben és hibátlan történeti hűséggel bukkantak ki az ifjú szerző tolla alól – akit a könyv fülszövege Stephen King (!) és Tolkien méltó utódjaként aposztrofál. Olyannyira, hogyha a vámpírok szokásaiban és vérszívó technológiájában járatlanok lennénk, kiképzésünk a könyvsorozat végére már-már hiánytalan lesz. Naturalisztikus részletekben bővelkedő fejezetek során át követhetjük, amint Darren, a „rémségek cirkuszára” vágyó, derék, jóravaló kiskamasz kényszer szülte vámpírinassá válik, a gonosz barát életének megmentéséért szegődve a Fővámpír szolgálatába.
Van néhány oktalan felnőtt, aki tanár, szülő létére nem átall kételkedni a vámpírok létezésében, vagy esetleg feszület és fokhagyma segítségével védekezne ellenük. Ne tegyék, nem használ – a vámpírtipológia a harmadik kötet táján erről is tájékoztat. És felületes módon nehogy azt képzeljük, Darren végérvényesen letér a hagyományos polgári neveltetés útjáról... Dehogyis, például nem és nem akar embervért inni – még a hullaházban tárolt friss halottak „konzervvéréből” sem –, e fogadalmát csak akkor szegi meg, amikor a vérfarkas által lemészárolt barátja életnedvéből kortyol, hiszen így megőrizheti társa emlékét, lényének egy részét... A gyermekek ökológiai nevelése részének tekinthetjük azt a tényt, hogy a bestiális fenevadat egy megszállott környezetvédő szabadítja ki...
A Móra Kiadó Harry Potter méltó párjának – a reklámmal összhangban –, mulatságosnak és szórakoztatónak, lebilincselő olvasmánynak hirdeti a köteteket. Nem mondom, hogy nem állt el a lélegzetem, bizony, körmöm lerágva izgultam, majd csak megjelenik egy pozitív hős az ifjúsági irodalom bevált dramaturgiai szabályai szerint, de úgy látszik, egyre késik... Aztán lázasan arra vártam, hogy majd csak felfedezem azt az idézőjelet, mely más olvasatot adna, legalább a gyermeke olvasmányaiért, szellemi-lelki épségéért aggódó szülőnek, mert akkor az irónia és a stiláris csavarok segítségével jóvátehető még valami...
Készséggel beismerem, hogy a játékboltok műanyag szörnyei és a számítógépek virtuális monstrumai más díszletek közé kényszerítik a most felnövekvőket, mint elődeiket... A szerző internetes honlapján a kiragadott és kultikussá növesztett kritikatöredékek mellett mosolygó vámpírokat ábrázolnak a gyerekrajzok. Lehet, hogy új mitológia megszületésének vagyunk tanúi? De hogy már az ifjúsági irodalom hajdanvolt mértékadó, rangos kiadója is behódoljon... csak azért mert Darren Shan a brit könyvkereskedők díját nyerte? Lássuk be, ha esztétikai szempontnak ez nem is elég, marketingszempontnak nem utolsó. Aztán a fent többször emlegetett Potter-könyvek borítójához, fedéltervéhez, méretéhez megszólalásig hasonló megjelenés, egy kiragadott Rowling-idézettel a hátlapon. Igen, a könyv is áru, fogyasztásra szánt és választható termék. Legfeljebb a kedves szülőnek kell, korszerűtlen jelzővel élve, ébernek lennie, szüntelen...
(Darren Shan: Rémségek cirkusza, A vámpír inasa, A Vérszipoly Vámpír könyvek Móra Könyvkiadó, Budapest, 2001. Ármegjelölés nélkül.)