Vitafórum

Mindig megkülönböztetett érdeklődéssel olvasom a szülőhazámban publikált olyan cikkeket, amelyek második hazámmal, Nagy-Britanniával foglalkoznak – különösen akkor, ha kedvenc lapomban jelennek meg –, és joggal várom el, hogy tárgyilagos képet fessenek róla.
Sajnos Járai Judit Nagymecset Cromwell hazájában című, a Magyar Nemzet november 17-i számában közzétett írása nem ezt tette.
Járai cikkének alapgondolata az, hogy az európai, különösen a brit muzulmán közösségek aggódnak, hogy a szeptember 11-i terrortámadások nyomán a szélsőséges elemek azonosítják őket a terroristákkal, és ez atrocitásokhoz vezet. Történhet mindez „az európai mozlimok tisztes reagálása” ellenére és annak dacára, hogy „az európai mozlimok vezetői szinte azonnal elítélték az Amerika elleni terrorakciókat”.
És íme – ahogy Járai írja –, az atrocitások már el is kezdődtek.
„Az elmúlt hetekben Manchesterben, pontosabban Manchester egyik külvárosában voltak összecsapások. Véres összecsapások. A helyi mozlim közösség boltjait gyújtották fel, s hiába siettek a rendőrök, már késő volt. Égett a külváros. A suhancok az amerikai terrorakciók elkövetőire hivatkoztak, amikor »büntetőakciókat« indítottak manchesteri honfitársaik ellen. Lángokban állna a békés brit modell? – fogalmazgatják a kérdést sokan a manchesteri vérengzés óta.”
Nos, a cikk legfőbb baja az, hogy egyáltalán nem felel meg a valóságnak. Az első olvasatánál rögtön az a kérdés merült fel bennem, hogy ugyan miről is van szó (hírforrását nem jelölte meg), hiszen én semmiféle „manchesteri vérengzésre” nem emlékszem, pedig elég szorgalmasan figyelem itt, Londonban a világ folyását.
A legmegbízhatóbb brit hírforrásnak, a BBC-nek van egy remek hírarchívuma az interneten. Ezt vettem igénybe, hogy ellenőrizzem az állítólagos „manchesteri vérengzést”. A BBC szeptember 11. óta 74, Manchesterről szóló hírt közölt. Ebből öt foglalkozott a mozlimokkal.
Bennük szó van arról, hogy a mozlimok aggódnak, mert valóban történtek atrocitások. Két mecsetben ütött ki tűz gyanús körülmények között, ezek után nyomoz a rendőrség. Személyi sérülés nem történt.
Manchestertől távol azonban valóban történt két komolyabb eset. Londonban súlyosan bántalmaztak egy afgán taxist, a rendőrség letartóztatott három embert. Swindonban pedig baseballütővel vertek meg egy fiatal ázsiai nőt, de letartóztatásról nem szólt a hír (BBC, szeptember 19. és 21.). Ezek valóban sajnálatos esetek, de nagyon távol állnak a „vérengzés” fogalmától.
De hogyan is áll a brit mozlimok befogadó hazájuk iránt tanúsított lojalitása és a hagyományos brit tolerancia ügye?
Sajnos vannak gondok, amelyeket akkor értünk meg a legjobban, ha megvizsgáljuk a két nagy angolszász ország demokráciája közötti különbséget abból a szempontból, hogy mennyire különböznek az elvárásaik a bevándorlók beilleszkedését illetően.
Az Egyesült Államok az olvasztótégely elvét alkalmazva elvárja a bevándorlóktól, hogy megtanulják az ország nyelvét, az amerikai demokrácia működésének alapelveit, és azt, hogy teljes lojalitást tanúsítva új hazájuk iránt, elsősorban amerikaiaknak tekintsék magukat.
Nagy-Britanniában viszont sajnálatosan nem így alakult a helyzet. Legalábbis az utóbbi három évtizedben nem, amióta balliberális nyomásra egyre inkább a multikulturalizmus propagálása játszotta a főszerepet az egyre nagyobb számú bevándorló életkörülményeinek alakításában.
Ennek szellemében a különböző etnikai csoportoknak minden segítséget és biztatást megadtak ahhoz, hogy asszimiláció helyett a saját etnikai jellegzetességeiket hangsúlyozzák. Ennek eredményeként elsősorban az igen népes pakisztáni, bangladesi mozlim bevándorlók nagy része az egészséges asszimiláció helyett egyre inkább gettószerű, zárt közösségekben él, ahol minimális a befogadó nemzettel való közösködés.
A körülbelül kétmillió főt kitevő mozlim lakosság egy része az iszlám fundamentalisták befolyása alá került. Az utóbbi években egyre többet beszéltek arról, hogy az Angliában élő mozlimoknak legyen joguk ahhoz, hogy ne a brit törvények, hanem a Korán által előírt saría szabályai szerint éljenek.
Már a júliusban kitört, nagyon brutális bradfordi zavargások is megmutatták, mennyire elidegenedett ez a mozlim kisebbség a befogadó nemzettől. De hogy a probléma milyen ijesztő, azt igazán csak most, a szeptember 11-i terrortámadás után tudtuk meg.
Igaz ugyan, hogy jelentős számú mozlim vezető gyorsan elítélte a terrortámadásokat, ám sajnálatosan nagyszámú mozlim szervezet, iskola és mecset nemcsak hogy nem határolódott el tőlük, hanem aktívan kampányolt a tálibok, Bin Laden és a dzsihád mellett.
A BBC november 14-i jelentése beszámol egy, a brit mozlimok között rendezett BBC-közvélemény-kutatás eredményéről: 80 százalék úgy gondolta, hogy a katonai akció jogellenes. Bár Tony Blair naponta hangoztatja, hogy az akció nem az iszlám vallás, hanem a terroristák ellen irányul, ezt csak a megkérdezettek 37 százaléka hiszi el; 75 százalékuk úgy gondolja, a katonai akciót azonnal le kell állítani, és – ami a legnagyobb megdöbbenést okozta – 25 százalékuk helyesli azt az ötletet, hogy a brit mozlimok menjenek Afganisztánba, és harcoljanak a tálibok oldalán.
A Times november 17-i száma arról számol be, hogy a tálibok megsegítése céljából toborzó londoni Al-Muhajiroun csoport szóvivője, Hassan Butt szerint száz brit mozlim önkéntes már Afganisztánban van, hatszáz pedig Pakisztánban várja az Afganisztánba való bejutás lehetőségét.
A toleranciájukról híres angolok egyelőre békésen szemlélik a hazájuk iránt tanúsított nagyfokú illoja-litást.
A brit mozlimok szerencséje, hogy a tálib rezsim ilyen gyorsan összeomlott, és így remélhetőleg nem kerül sor olyan példátlan esetre, hogy egy nemzetközi tálib brigádban harcoló brit mozlimok szembekerüljenek a brit hadsereggel. Ha ez a szomorú helyzet mégis bekövetkezne, akkor már nem lennék biztos a brit tolerancia határtalanságában. Ebben az esetben valóban bekövetkezhetne a Járai Judit által emlegetett vérengzés. Akkor aztán valóban lángokban állhatna a békés brit modell.