Mivel magyarázható a brassói festőművész iránti érdeklődés? Kétségtelen, a magyar alkotó kortársa volt a német expresszionizmus egyik legjelentősebb csoportja, a Der Blaue Reiter tagjainak, törekvései hasonlítottak azokéhoz, népszerűsége azonban annak is köszönhető, hogy a hazai és a nemzetközi közvélemény művészi rangját is egyre inkább egyetemes mércével méri.
Nemcsak művészi, hanem műkereskedelmi értéke is emelkedik alkotásainak, az utóbbi évek aukcióin milliós, tízmilliós értéken cserélnek gazdát művei.
Az előző esztendőkben több tanulmány, könyv igyekezett bemutatni, ki is volt ez a különös művész, aki a maga korában a legjelentősebb németországi művészeti megmozdulásokban vett részt, akinek pályája mégis olyan szorosan kötődik szülővárosához, mint keveseké. A Brassóban születő, s oda visszatérve élete nagy részét ott is töltő alkotóról legutóbb Almási Tibor tollából, a győri Régió Art Kiadó jóvoltából jelent meg újabb pályakép, mégpedig olyan szép kiállítású kötet formájában, amely nemcsak az életmű elemzése, hanem a benne közölt reprodukciók miatt is figyelmet érdemel. És még valami más miatt is. A másik Mattis Teutsch című könyv, ahogyan a cím is jelzi, némileg máshová teszi a hangsúlyt, mint az eddigi feldolgozások, a korábbinál jelentősebbnek ítéli meg a pálya második felében, a harmincas–ötvenes években született alkotásokat.
Az erdélyi származású, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen diplomázó szerző Mattis Teutsch életét és munkásságát bemutató írása több mint egy évtized kutatásait tárja az olvasó elé. A korábban csak szűkebb kör által ismert művek elemzése, a dokumentumok feldolgozása mellett támaszkodhatott a művész unokája, a szintén festő Waldemar Mattis Teutsch segítségére is, így minden eddiginél részletesebben mutatja be a pálya állomásait a diákévektől az expresszionizmus igézetében eltelt, a Ma körében eltöltött időszakon át a nagy művészeti központokon át újra a szülőföld felé vezető útig, a művészi program átalakulásáig.
A szülőföldjére visszatérő művész a harmincas évektől kezdve egyre inkább elszigetelődött, magánya haláláig nem oldódott föl, hiszen művészi programja – noha egyre inkább az emberi alakra koncentrált – a szocializmus mindent leegyszerűsítő, sematikus szemléletmódjától is idegen maradt. Kései sikere azonban, ahogy a könyv szerzője jelzi, őt igazolja. Azt a felfogást, amelyet maga a művész így fogalmazott meg: A művészetnek nem szabad hangosnak lennie. Egy alkotásnak csak halkan és szerényen kell szólnia.
Az Egyesült Államok újabb csapást mért a Nemzetközi Büntetőbíróságra
