A szomáliai felvonás

Jóllehet Afganisztánban még javában tart a hajtóvadászat Oszama bin Laden után, az Egyesült Államok döntéshozói fél szemmel már Irakra és Szomáliára figyelnek. Washingtonban nem is csinálnak különösebb titkot abból, hogy a közép-ázsiai akció után a világ egyéb pontjain tevékeny al-Kaida-sejtek megsemmisítésére törekszenek – a terrorellenes harc következő felvonására tehát könnyen Szomáliában kerülhet majd sor. Az ország déli részén, nem messze a kenyai határtól működik az al-Kaidához kötődő szélsőséges al-Itihad al-Iszlamija csoport kiképzőtábora, amely előkelő helyet foglal el az Egyesült Államok jegyezte terroristalistán. Washingtonban nem tartják kizártnak, hogy a terroristavezér az afrikai országban keres menedéket, ám az ameri-kaiak – élükön Dick Cheney alelnökkel – félreérhetetlenül a szomáliaiak tudomására hozták: ha befogadják Oszama bin Ladent, akkor bizony az afganisztánihoz hasonló forgatókönyv megvalósulására számíthatnak.
Több hasonlóságot is felfedezhetünk egyébként az Afrika szarván meghúzódó ország és Afganisztán között. Ami talán a leginkább szembeötlő, hogy az elmúlt század többé-kevésbé mindkét ország történelmében a puccsok, a háborúk és a káosz időszaka volt. Szomália 1950-ben keveredett fegyveres konfliktusba Etiópiával, és azóta gyakorlatilag nem volt béke Kelet-Afrika ezen pontján. Talán ez is az oka annak, hogy Szomália – Afganisztánhoz hasonlóan – egyike a világ legszegényebb, legfejletlenebb országainak. Mindezt, valamint az országot egymást közt felosztó kiskirályok civakodásait, az oktatás, a közigazgatás és a végrehajtó hatalom teljes hiányát kihasználva a terroristacsoportok könnyűszerrel találtak követőkre Afrika szarván. A nyolcvanas években egyébként az Egyesült Államok és Szomália meghitt partneri kapcsolatot ápolt egymással: az afrikai tiszteket például rendszerint amerikai katonai iskolákban képezték ki. Igaz, Afganisztánnal ellentétben itt nem az Egyesült Államok fordított hátat szövetségesének, sokkal inkább a szomáliai belpolitika fordulatai vetettek véget a jó viszonynak. 1991-ben Sziad Barré, aki eladdig vaskézzel tartotta egyben a meglehetősen heterogén szomáli törzseket, Nigériába menekült, kormányát puccsal döntötték meg. Az őt követő Husszein Aidíd azonban nem osztotta elődje rokonszenvét, és hamarosan az ország ellenségének kiáltotta ki nemcsak az ameri-kaiakat, hanem az országban sertepertélő békefenntartókat is. Washingtont ez a megbélyegzés még nem érintette különösebben érzékenyen, ám – a nemzetközi közösséggel egyetemben – azt már nem bocsátotta meg, amikor 1993-ban tizennyolc kék sapkást meggyilkoltak Szomáliában, és holttestüket végigvonszolták az utcán.
Szeptember 11-e óta az amerikaiak újfent megkülönböztetett figyelmet szentelnek a kelet-afrikai államnak, és nem haboznak kihasználni az országot megosztó ellentéteket sem. Katonáik tulajdonképpen ugrásra készen, csak Washington parancsára várnak. Az Arab-tengeren ringatózó repülőgép-hordozókon állomásozó gépek ugyanis bármikor bevethetők – és ez nyilvánvalóan nem kerülte el a szomáliai döntéshozók figyelmét sem. Akárcsak az afganisztáni események kimenetele sem. A labda most mindenesetre Mogadishu térfelén van.