A város ízei

A mostani nevén Bangkok House thai étterem eredetileg az első volt a maga nemében Budapesten – és Magyarországon –, csak régebben Chau-Chaunak hívták és a Váci utca boldogabbik végén működött. 1993-ban és 95-ben elismerő kritikát kapott két angol nyelvű hetilapunktól is, majd átköltözött a Só utcába, ahol most mi is felkerestük.
Reklámjuk egzotikus éttermet ígér, eredeti thai ízekkel, hangulatos környezettel. Ezen a gyakori „hangulatos környezet” fordulaton érdemes volna egyszer elgondolkodni, vajon ki hirdetné magát így: „a kedves vendég nálunk garantáltan rossz hangulatot talál”. Pedig van ilyen hely, nem is kevés.
Nos, a hangulattal a Bangkokban a legkevésbé sincs baj, az ázsiai pincérlány egzotikus szépségén megakad a szemünk, de a magyar nyelvről azért hamar angolra váltunk, a félreértések elkerülése végett. Angolul próbáljuk megmagyarázni, hogy a – lapos borválaszték miatt – rendelt pezsgőt nem szobahőmérsékleten szeretjük. De azután a dolgok jobbra fordulnak, borúra derű: az erős-savanyú halleves üdítően finom és tartalmas, a csípős csili szolidan egyensúlyoz a citromlével, és az előételként felszolgált, fanyársakon pirított, fokhagymás sertésfilékkel sincs semmi gond.
Fő fogásként gyömbéres sült csirkét választunk, a jól bevált trópusi zöldségkörettel. A hús ízletes és elegendő, a kíséretet is rendben lévőnek találjuk, van benne elegendő zsenge bambusz, gomba, gyömbér, fokhagyma és más kötelező fűszer. Az obligát tojásos sült rizshez, külön kérésre, megkapjuk a hírhedten csípős olajos csilipaprikaszószt is, amitől hosszasan légzőgyakorlatokat végzünk. A szintén fokhagymás mártással ízesített marhahúsétel is korrekt, de aligha különbözik bármiben is egy másik thai étterem másik thai ételétől. Chicagóban például van egy Thai Star Cafe nevű kis hely, ott jobban főznek, de sajnos ez az ázsiai konyha gyöngéje az európai ember számára: először új és izgató, azután lassan kezdjük megszokni, végül eltelünk vele és megunjuk. Van ez így mással is.
A rend kedvéért el kell még mondanunk, hogy az étlap bővelkedik egzotikus kínálattal, a Mekong folyó és a tenger gyümölcseitől kezdve a cápáig, s az árak nem túlságosan veszélyesek. Igazi egzotikumként azonban váratlanul egy szép, karcsú táncosnő perdül ki a pódiumra, feltűzött fekete hajkoronával, sötét ciklámenszínű selyemruhában és jókora ezüst nyakékekkel. Thai népzenére lejt, lassan, lágyan hajladozva. Leginkább a keze táncol, szinte külön életet él, finom, hosszú ujjai csábos kis kígyókként tekergőznek.
Ez a tízperces műsor maradt meg leginkább az emlékezetünkben, mint az étterem legjobb produkciója.