– Környezetvédőként miért pont a Duna mellett kötelezte el magát? Meggyőződése alapján akár a Balatonért is harcolhatott volna.
– Nem, az nem ugyanaz. A Dunának különleges szerepe van. Ha Magyaroroszágot vesszük, ami olyan, mint egy test – bár megnyomorított test –, akkor a Duna az olyan, mint ennek az országnak a fő ütőere, a szíve. Igaz, hogy van még Bükk hegység, Zempléni-hegység, de azért is küzdöttem volna, ha el akarták volna csatolni. Egyelőre nem akarják, de a Dunát el akarták csatolni, meg el szeretnék most is, meg akarják szüntetni, ez az igazság.
– Ezzel a bős–nagymarosi vízi erőművel?
– Igen, a Bős–Nagymarossal. Ez az ütközet több évtizede folyik, végül is a Dunát a bősi erőmű bizonyos fokig megszüntette mint folyót. Pedig meg vagyok győződve arról, hogy a folyók éltetik az emberiséget. Ha a folyók be lesznek építve – mégoly racionális terv alapján is –, akkor ez az emberiség fennmaradását veszélyezteti. Bős eszeveszett terv, nem is gazdaságos, a sík vidéki erőmű már lejárt lemez, ezek az építmények nem váltak be, iszonyatos katasztrófákat okoznak, okozhatnak.
– A Dunáért való tüntetések, megmozdulások egy kicsit előkészítették a rendszerváltást is.
– A kádárizmusban az ’56-os vérengzések után a dunai erőműépítéseket tartottam a legszörnyűbbnek. Engem ez jobban megviselt, mint a börtön, mert ebben én valóban Magyarország pusztulását láttam. Ennek van egy másik személyes része is, hogy folyton minden elveszett, amiért az ember itt él. Anyai nagyapám lőcsei volt, most hol van Lőcse? Apai nagyapám a Székelyföldről származik, az is hol van? Azért valaminek meg kell maradnia az országban, a Duna maradjon. Érzelmileg is kötődöm hozzá. Hosszú évekig nem utazhattam sehová, nem volt semmi, s ekkor a feleségem vett egy kielbootot, amiben egyedül is lehetett evezni, és akkor dunai emberré váltam.
– Hogy „dunai ember” lett, hogy így elvonult, abban az is szerepet játszhatott, hogy 1956 után izgatás miatt másfél évre börtönbe csukták, ezenkívül kizárták a jogi egyetemről és az ország összes egyeteméről. Jól gondolom?
– Igen, benne volt az is. A MEFESZ-ben, a Forradalmi Bizottságban tevékenykedtem. Bárány János meghívott bennünket Csepelre, hogy támogassuk őket a beszivárgó kádáristák ellenében. Tutsek Gusztáv vérbíró először három évre ítélt. Másodfokon egy jóindulatú bíróhoz kerültünk, így kaptam végül másfél évet. Bárány Jánost – aki elmagyarázta nekünk, egyetemistáknak, hogy november 4-ével nem ért véget a forradalom – kivégezték.
– Életét át- és átszövi a politika. A rendszerváltozás után nem mondták önnek, hogy legyen politikus?
– Nem, de én nem is akartam az lenni. Elsősorban szellemi dolgokkal, művészettel foglalkozom, és ezt nem bírnám abbahagyni. Az, hogy egy párt tagja legyek, elképzelhetetlen. Vannak tevékenységeimben politikai egybeesések. Például a lakásomban alakult meg 1997-ben a Duna Charta, akkor a Fidesszel szövetkeztünk, és a Duna védelmében volt egy nagy tüntetés. Az egész Duna-mozgalomnak volt bizonyos szerepe abban, hogy a Fidesz megnyerte a választásokat, de ez kiélezett szituáció volt.
– Korábban a hatalommal szemben mindig ellenzékben volt, 1994-ig kicsit kötötték a nevét az SZDSZ-hez is.
– Elég közelről ismertem az úgynevezett régi demokratikus ellenzéket, nagyon jóban voltam velük. A fordulatig hittem bennük. Nem tartoztam szorosan hozzájuk, nem vettem részt az aláírási akciókban, ám amikor megalakult az SZDSZ, beléptem a pártba. Bár a programnyilatkozatuk néhány pontjával már akkor nem értettem egyet, például azzal, hogy a világegyetem kultúrája nem adott annyit az emberiségnek, mint az európai kultúra az utolsó kétszáz évben. Mondtam is Kőszeg Ferencnek, hogy ezt nem így élem meg. Mert ha csak a Bibliát vesszük, ami nekem sokat jelent, de ott van nekem a kínai kultúra is, ezeken túl az észak-amerikai indiánoktól is sokat tanultam. Egyszóval ez a felfogás nekem nem tetszik, ekkor még azt mondtam, mindegy. De aztán kiderült, hogy nem volt mindegy. Ellenzékben voltam az MDF-kormánnyal szemben, de 1992-ben nagyon kezdtem húzni a számat, amikor megalakult a Demokratikus Charta. Főleg az nem tetszett, hogy ezzel az MSZP-t visszacsempészték a politikai életbe, rehabilitálták, s ez borzalmas volt. Amikor megkötötték a koalíciót 1994-ben a szocialistákkal, akkor azonnal kiléptem az SZDSZ-ből. Ezt elképzelhetetlen fordulatnak tartottam, de nem én voltam az egyetlen, aki otthagyta a szabad demokratákat. Az én „megingásom” – félig tréfásan mondom – ugyanolyan volt, mint a Fideszé, amely szintén ellenzékben volt Antallék alatt. Később valamire rájöttek, hát én is rájöttem valamire. Most már sok mindent másképpen látok visszamenőleg.
– Mit lát másképpen?
– Az antiszemitizmust, azt mindig nagyon utáltam. Súlyos lelkifurdalásom volt emiatt mint nem zsidónak. 1989 után tagadhatatlan, hogy voltak ilyen hangok. Akkor én nagyon megrémültem, hogy csak nem lesz Magyarországon ez a disznóság és ez a szégyen? De aztán később rájöttem, hogy nincs ilyen veszély, hanem néhány idióta hőzöng csak, és alapjában véve itt a magyar zsidóságot nem fenyegeti senki, semmi. Hála isten.
– A polgári erők győztek 1998-ban. Most is ellenzékben van?
– Nem, én pártolom ezt a kormányt, még ha néhány dologban másképpen is látom a dolgokat. Iszonyúan rettegtem, hogy az MSZP–SZDSZ kormányzat megépíti a Dunán a visegrádi gátat. Annyira mániájuk volt ez, hogy ha ők maradnak hatalmon, akkor meg is csinálják. A Fidesz meg azt mondta, ha ők nyernek, akkor nem lesz gát. Nem lett gát. S nekem a legfontosabb a Duna, végül is megmentették a Dunának ezt a szakaszát.
– Minek érzi magát? Írónak, műfordítónak, festőnek, környezetvédőnek, Kína-kutatónak?
– Ezek olyan gombolyagot alkotnak számomra, amelyet nem tudok szétbogozni. Az emberi lét fontos számomra. Itt van ez az emberi klónozással való kísérletezés. Ezt sokkal fenyegetőbbnek érzem, mint Oszama bin Laden merényleteit. Attól félek, hogy rájönnek olyan dolgokra, amivel olyan pusztítást tudnak előidézni, amiről nem is álmodunk. Engem ez foglalkoztat, de nem mint politikust, ez szen tigaz. Én úgy érzem, ha festek, akkor meg tudom mutatni, hogy tulajdonképpen mire megy ki a játék. Riasztó az a végtelenül hideg konstrukció, amit Mephisto érzékeltet a Faustban, amikor a mesterséges embert csinálja Wagner, az idióta tudós, amikor azt mondja: láttam én már földi napjaimban kristályosítással létrehozott embernépeket.
– Most mivel foglalkozik?
– Intenzíven a régi kínai kultúrával, a Változások könyvének fordításán tíz évig dolgoztam, közben festettem a bibliai akvarelljeimet. Mondhatnám, átkaroló hadműveleteim ezek.
– Ezekkel a munkáival üzenni akar?
– Feltétlenül. A Változások könyve és a Biblia két szent könyv, amelyekben nagyon sok benső párhuzamot találtam. Ezek nem különböző dolgok, hanem egyről szólnak: az Istenről, a bölcsesség Istenéről, az emberiség szeretetéről, az emberi tévedésekről és az emberi bölcsességről.
Moszkvát provokálja Ukrajna, Zelenszkij lépése nagy bajt okozhat
