Automatika

Kispesti polgár néz farkasszemet a hannoverivel és agonizál. Odakint Moszkvát szégyenítő hőmérsékletek, idebent forrásnak indult hangulat, hiszen várni kell már megint, értelmetlenül. Az utasok próbálnak segíteni, ujjbegyek tapadnak az ablakokra, így jelezve, hogy új idők járnak, a villamos ajtónyitása immár nem automatikus állampolgári jog, hanem a piaci viszonyokhoz igazodó kínálat, igény szerint. Csakhogy ehhez gombot kéne nyomni. A nép töretlenül böki az ablakot, a polgár tanácstalanul figyeli az ujjakra koreografált bábszínházat, a BKV-s menetrend csúszik, és néhányan anyáznak.
Nekem is édesanyám jut eszembe. Szegény mindig panaszkodott, hogy sok a mosás, alig bírja már a feladatot. És a család vette az adást, határtalan szervezkedéssel összedobta az anyagiakat, hogy végre meglegyen a Hajdu automata. Anyuka örült a meglepetésnek, könnyes szemekkel mondott köszönetet, és megígérte, félreteszi minden technikával szembeni ellenszenvét, hogy mindjárt másnap reggel automatikusan moshasson.
Csakhogy a Hajdu csúfos karriert futott be. Anyuka hiába ígért meg mindenfélét, elbukott az alapszintű mosógépprogramozással folytatott küzdelemben. Az automata masina így eleinte egyszerű centrifugaként üzemelt, majd a műanyag mosóteknő stabil alátéteként funkcionált, végül egy elszánt pokrócszárítási kísérlet során elveszítette a fedelét is, s mint ócskavas, menthetetlenül a feledés mocsarába süppedt.
Tehát hiába minden belső segítség, a modern villamoson kívül fagyoskodó polgárnak elébb önmagával, s csak azután kell az ajtóval megküzdenie. Mint ahogy talán már kezeli a televízió távkapcsolóját, a videó időzítőjét, és esetleg küld SMS-t is bosszankodva, mivel az összes említett misztikus technikai izé Nyugatról érkezett hozzánk, azokból a szerencsésebb országokból, ahol az ismert okok miatt nem kellett negyven évet várni, hogy az ember normálisan élhessen.
Mindezen gondolatok lefuttatásához talán ha egy perc szükségeltetett, ami az odakint fagyoskodó leendő utastárs szemszögéből nézve rengeteg idő. A meccs a villamos javára látszik eldőlni, mintha már mozdulna is a vas, tovább Kőbánya-Kispest, kvázi Nyugat felé. Ám az utolsó pillanatban tizenéves fiatalember tűnik elő a semmiből, és tapintja az ajtónyitó érzékelőt zsigerből, feloldván a hannoveri és a kispesti polgár között feszülő generációs feszültséget.