A Kalasnyikov-ügyről számtalan cikk jelent meg a sajtóban, mégis sok a máig megválaszolatlanul maradt kérdés. Ön korábban arról nyilatkozott, hogy tudomása nélkül kezdődött meg a fegyverszállítás 1990 októberében. Hogy történhetett ez meg?
Miklós Tibor (M. T.): – Éppen külföldön voltam, Athénban egy NATO-kiállításon. Amikor hazaértem – mint később megtudtam –, már folytak a tárgyalások a horvátokkal. Érdekességképpen megjegyzem, hogy Szalai Péter vezérigazgató-helyettes a rendőrségen tett vallomásában úgy nyilatkozott, azért hagytak ki az ügyből, mivel már nem élveztem olyan bizalmat, mint korábban. Tény mindenesetre az, hogy az üzletkötéssel kapcsolatban hozzám közvetlenül soha senki nem jött, és alá sem írtam semmilyen dokumentumot.
Bárándy György (B. Gy.): – Meg-jegyzem, a Technika két vezérigazgató-helyettese, akiket a Honvédelmi Minisztérium delegált a céghez, akikkel szemben felmondási joga a vezérigazgatónak nem volt, legfeljebb kérhette, hogy a minisztérium hívja vissza őket, ugyanolyan jogkörrel rendelkezett, mint maga a vezérigazgató. Erről egyébként bárki megbizonyosodhat, ha elolvassa a Technika Külkereskedelmi Vállalat szervezeti és működési szabályzatának ide vonatkozó részét.
– Miklós úr! Mikor és ki tájékoztatta önt az üzletről?
M. T.: – Hazaérkezvén Szalai Péter – aki a tárgyalásokat folytatta – egy folyosói beszélgetés alkalmával tett említést erről az ügyről. Elmondta, hogy leült a horvátokkal tárgyalni, akik fegyvert kívántak venni. A vételár kiegyenlítése sem a szokásos módon történt, induláskor például egy nagyobb összeget bőröndben, dollárban hoztak be.
– Szerződéskötésre nem került sor, legalábbis írásbeli dokumentum nem született a megállapodásról. Gyakran megtörtént ez a Technikánál?
M. T.: – Nem. Mindenkor szigorú előírások alapján, a hatályos jogszabályok szerint jártunk el a fegyverüzletek bonyolításakor. Szállítást megkezdeni csak akkor lehetett, ha az ügyről írásbeli szerződés született, amelynek tartalmaznia kellett a vevő pontos nevét, címét, a szállítmány tárgyát, a vételár összegét, a fizetés biztosítékául szolgáló fedezet megjelölését, a szállítási és fizetési határidőket és a végfelhasználót. Ebben az esetben ilyen szerződés a mai napig nem került elő.
B. Gy.: – Itt még hozzátenném: ha a szabályos szerződést megkötik, akkor Kalasnyikov-ügy nincs, hiszen a vevő neve és címe ismert, a visszajáró pénzt vissza lehetett volna utalni.
– Kit terhel ezért a felelősség?
M. T.: –Tekintettel arra, hogy engem az egész ügyletbe nem avattak be, a felelősség kérdését sem tudom megállapítani.
– Az ön kálváriája ugyanakkor 985 ezer dollárról szól, ami állítólag az „utolsó rakomány” ára. Ezt a Technika nem szállította le, de – egyesek szerint – a horvátok kifizették. Végül is kitől származott ez a pénz?
M. T.: – Ez a kérdés számomra is nyitott. A 985 ezer dollárért sem nálam, sem másutt tulajdonosi jogosultságát megfelelően dokumentálva soha senki nem jelentkezett. Megjegyzem, hogy a szóban forgó összeg jóval azután érkezett vállalatunk számlájára, miután a fegyverszállításokat 1990. október 31-ével magyar részről már leállították. 1990 végéig a horvát fél az általa megrendelt árut megkapta. Ezt igazolja a horvát állam több nyilatkozata is, miszerint nincs követelésük a magyar féllel szemben. Ami pedig a feltett kérdést illeti, a bírósági eljárás során sem derült ki, hogy ez az összeg kit is illetett volna.
– Faxok viszont érkeztek, amelyekben felszólították a TKV-t 985 ezer dollár visszautalására.
M. T.: – Valóban, összesen három sürgető fax érkezett. Az első 1991 márciusában, majd jött egy 1991 májusában és októberében. Az egyiken egy olvashatatlan aláírás látható, míg a másik kettőn dr. Frey aláírás szerepelt. A titokzatos dr. Frey kérte 985 ezer dollár átutalását a Freeburn javára. Az üzeneteket svájci postahivatalokból küldték, nem céges papíron. A mai napig nem ismert, hogy valójában ki volt a feladó. Én a faxokról – az első két faxról – csak Szalai Péter a vállalattól történt távozása után, 1991 júliusában szereztem tudomást.
– Kezemben van a faxokról évekkel ezelőtt készült igazságügyi írásszakértői vélemény, amely a következő megállapítást tartalmazza: „Az eszközölt vizsgálatok eredményeként megállapítottam, hogy az előző véleményemben részletezett inkriminált aláírások minden kétséget kizáróan dr. Szalai Péter kezétől származnak.” A dokumentumot dr. Molnár Rezső országos hatáskörrel kinevezett igazságügyi kéz- és gépírásszakértő jegyezte.
M. T.: – Ezen én és akkori munkatársaim igencsak meglepődtünk.
– Mégis mire következtetett abból, hogy a Freeburn által küldött faxokon valószínűsíthetően Szalai Péter kézírása található?
M. T.: – Kérem, hagyjuk ezt.
– Engedjen meg még egy ide vonatkozó kérdést. A szakértőtől hány személy írásmintájának vizsgálatát kérték?
M. T.: – Néhány olyan személy írásmintáinak az összehasonlítását kértük, akiknek a neve felbukkant az ügylet során. Így a szakértő a dr. Frey aláírást összehasonlította Mezősy Géza – akit Belgiumban fegyvercsempészet miatt állítottak bíróság elé –, Büdy Géza és Szalai Péter írásával.
– Mi volt Mezősy szerepe?
M. T.: – Erről Szalai Péter tudna felvilágosítást adni, hiszen Mezősy Gézával az ő általa vezetett terület állt kapcsolatban.
Az üzlet lebonyolítását a Tedex egyiptomi pecsétes igazolás megszerzésének útján végezte. Ez az úgynevezett végfelhasználói igazolás, az „ENDUSER” igazolja, hogy a vállalat Egyiptom részére fog vásárolni géppisztolyokat, ezer dollárért darabját, összesen pedig 100 millió dollárért. A magyar Technika vállalat – a Tedex részvényese – ezt az igazolást benyújtotta a magyar kormánynak, amely engedélyezte az exportot, mivel az Egyiptomba irányult. Ezzel ellentétben a Tedex az árut Jugoszláviába szállította Bulgárián keresztül – olvasható az arab nyelvű lapban.
Kalasnyikov-kronológia
1990-ben Martin Spegelj tábornok, későbbi horvát védelmi miniszter tárgyalásokat kezdett a magyar kormánnyal a horvát belügyi csapatok felfegyverzése ügyében.
Döntés született, hogy magyar részről az állami fegyverszállításokat bonyolító Technika Külkereskedelmi Vállalat, horvát oldalról pedig az Astra nevű cég tárgyal.
1990 nevemberében lépték át a szállítmányok a határt. A fegyverek ellenértéke hol készpénzben bőröndben, hol átutalással érkezett.
1991 februárjában robbant a politikai botrány: hazánk fegyvert szállít a háborús konfliktusba sodródott Horvátországnak.
1997-ben, a Horn-kormány idején az ügyet a parlament honvédelmi bizottságának albizottsága vizsgálta.
A testület mások mellett a Technika vezetőit hallgatta meg. Miklós Tibort, a vállalat vezetőjét, akit az ügy kulcsszereplőjének tartottak, kétszer idézte be a bizottság.
A bizottság jelentése szerint vélhetően bűncselekmény következtében tűnt el csaknem egymillió dollár, amelyet a horvátok fizettek még 1990-ben, egy utóbb nem teljesített fegyverszállításért. A testület azt is megállapította, hogy horvát részről hivatalos követelés nincs.
1999-ben az ügyészség Miklós Tibort hűtlen kezeléssel gyanúsította meg. 2001 októberében első fokon felmentették a Technika volt vezetőjét a vádak alól.
gyes
Jó hír a családoknak, szeptemberben korábban érkezik a családi pótlék
