Balra zárva

Az egész úgy kezdődött, hogy Kovács László otthon megitta a műanyag pohárból a fröccsöt (mint általában, most is tokaji aszúból, mégiscsak pártelnök, vagy mi), kibetűzte a legújabb közvélemény-kutatási eredményeket, majd zokogva az asztalra borult. Aztán, hogy olyat tegyen, amilyet még soha, felütött egy Ady-kötetet. És jött az ötlet. „Drága tudás az én tudásom / S egy szekfű is sok a magyarnak. / Irigy buták űznek, zavarnak. / Kicsi virág, szegény virág, / Hiszen eldoblak. Mit akarnak?” Ez az, vágott az asztalra Kovács László. Másnapra összetrombitálta a gárda ifjú, kevésbé ifjú és ifjúnak egyáltalán nem nevezhető alkatrészeit, és mosolyogva lépett a terembe.
– Barátaim, most aztán megvan.
– Igen, megvagyok – mondta Medgyessy Péter büszkén a sarokban.
– Ülj vissza, Péter, kérlek. Másról van szó, nagyon figyeljetek. Miért nincs itt a Tízek Tanácsa?
– Hát hiszen itt vagyunk – harsogta a Tízek Tanácsa.
– Jól van, gyerekek, ne üvöltsetek. Üljetek vissza. Arról van szó, hogy ezen a videokonferencián szerintem nem kellene erőltetni a szegfűt… Ne dobálózzatok, hadd fejezzem be! Na szóval. Mi Magyarország igazi jelképe?
– Alighanem én vagyok – mondta Medgyessy Péter büszkén a sarokban.
– Majdnem, Péter, majdnem. Ülj vissza, kérlek. Gondolkozzatok egy kicsit. Mi az, amiről mindenhol, mindenkinek Magyarország jut az eszébe? Na? Na?
– Orbán Viktor – vélte töprengve Nagy Sándor.
– Kérlek, ülj vissza, Sándor. Csodálkozom rajtad. Orbán-poszterekkel tapétázzuk ki a hátterünket? Veled is csak sűrűbben vagyunk. Nem ez a megoldás. Tízek Tanácsa? Van valami tippetek?
– Hát hiszen gondolkozunk – harsogta a Tízek Tanácsa.
– Jól van, ne zavartassátok magatokat. Katalin, te mire jutottál?
– Szerintem a magyar zászló – mondta félénken Szili Katalin.
– Csöndet! Ne ordítsatok! Vissza! Vissza. Igazad van Katalin. Magyarország legfontosabb jelképe a magyar zászló.
– A magyar zászló, az is nagyon jó – mondta Medgyessy Péter büszkén a sarokban.
– Köszönöm, Péter, ülj vissza, kérlek. Mármost. Arra gondoltam, hogy ezen a videokonferencián szegfű helyett nemzetiszín zászlókkal vegyük körül magunkat.
– Most akkor magyar vagy nemzetiszín zászlókkal? – kérdezte értetlenül Juhász Ferenc.
– Ferikém, az ugyanaz. Tehát zászlókat kell szereznünk. Sokat. Feltesszük őket a falra, és kifejezetten nemzeti benyomást fogunk kelteni.
– Magyarország igazi jelképe Medgyessy Péter – harsogta a Tízek Tanácsa.
– Pihenjetek, gyerekek. Péter, kérlek, ülj vissza, tudom, hogy te megmondtad, de ezen már túl vagyunk. Mi legyen a következő lépés?
– Le kellene védetni mind a magyar, mind a nemzetiszín zászlókat – mondta harciasan Keller László.
– Ülj vissza, László. Nem kell semmit levédetni. Hogy ti is értsétek: a magyar zászló mindannyiunké. Na tehát. Egyetértetek azzal, hogy próbálkozásképpen lecseréljük a szegfűt?
– Attól függ, mire – mondta Medgyessy büszkén a sarokban.
– Péterkém, megőrjítesz. Jól van, maradj állva. Még egyszer: egyetértünk? Igen, igen, igen… Látható és hallható többség. Ne kiabáljatok. Akkor így lesz.
Így lett. Az MSZP videokonferenciáján lobogtak a magyar zászlók. Néhány nappal később Kovács László sajtótájékoztatót tartott. Háta mögött vörös drapéria feszült, itt-ott egy-egy szegfűvel.