Befolyással tüzérkedők

Ilyentájt, advent harmadik vasárnapján, amikor már csak egy gyertya marad érintetlen az adventi koszorún, kezd az ünnep befészkelődni a szívekbe. Megbocsátunk a bűnösöknek meg az ártatlanoknak (az árnyaltság lényeges: a szűkös kategóriák miatt ki ne szoruljon mondjuk Medgyessy Péter a krisztusi bűnbocsánatból); a fontos emberek az év végi fogadásokat járják, a kevésbé fontosak meg csak az üzleteket és alkalmi bodegákat – abban azonban mindnyájan megegyeznek, hogy titkon már mind gyakrabban gondolnak a karácsonyra. Bush elnök is ökumenikusan nyilatkozott meg a hanukai gyertyagyújtás alkalmával, remekül kihasználva, hogy mind a keresztény, mind a zsidó szertartáskörben ilyenkor lobban fel a szent láng. Némileg kár, hogy hozzátette: ilyen bensőséges cselekedetre bezzeg az az álnok Oszama nem volna képes ott a kietlen Tora Bora barlangjaiban – főleg, hogy még javában tartott a ramadán. Mi bezzeg itt mindenben egyetértünk, kivéve talán az országimázst: van, aki országimidzsnek, s van, aki egyszerűen országképnek nevezné. A parttalan harmóniában nézetazonosság alakult ki például Megyesi Gusztáv, az Élet és Irodalom vezércikkírója és a jobboldali publicisták falanxa között is az ügyben, hogy a 168 Óra címlapján Hegedűs Lóránt püspököt békés áldásosztás ürügyén orális aktus kedvezményezettjeként állította be a sok csatában edződött balliberális képszerkesztői bravúr. Mester Ákos ezt a harmadosztályú civilizációs botrányt lényegében képzelgésnek minősítette, de ha a klerikális métely áldozatainak nem is hisz, írástudó elvbarátjának talán igen. Megyesi az ügy kapcsán Mestert keresetlenül egy abnormális méretű péniszként aposztrofálta (ennél sokkal vulgárisabban, de Pulitzer-emlékdíj híján nincs bátorságom a pontos citáláshoz), s mivel az irodalmi és politikai hetilapban korábban már a Heti Hetes sztárjait is orbitális fallikus szimbólumként ábrázolták (volt is dúlás-fúlás az öntudatos modellek részéről), a kritikus kolléga kompetenciája alighanem kétségbevonhatatlan. (Bár némiképp zavaró, hogy a vétkes fotóapparát képzeletdús kezelője, Nehéz-Posony Kata finom úrhölgy, akit nyilván alapvető női érzékenységében sért egy ilyesfajta férfiasan rusztikus hasonlat. Egy ilyen régi polgári dinasztia leszármazottjaként, amely patinával az SZDSZ holdudvarában legfeljebb a Vásárhelyi família rendelkezik, különösképpen dehonesztáló az efféle kültelki megnyilvánulás.) Megyesi szakértelme altesti kérdésekben amúgy szembeszökő: neki köszönhetjük például a megvilágosító felismerést, hogy a jobboldali sajtóklubosok folyamatos narkotizálását anális úton sikerült megoldani. (Ugyanakkor sajnálatos, hogy a kanülök világában is oly otthonosan mozgó tényfeltáró sztárújságíró félmunkát végzett, s a baloldali sajtóklubosok doppingtechnikájára nem tért ki – pedig ilyen huzamosan magas színvonalú teljesítmény veleszületett alapon aligha lehetséges. Így aztán a szóba jöhető testnyílásokat illetően találgatásokra vagyunk utalva.) Az Élet és Irodalom a saját hasábjain mindenesetre már megvalósította a genitális sajtókiegyensúlyozást, bár a Megyesi által forrásként megjelölt oktatási segédanyagról (Bajorok hétvégi kalandjai a szexparadicsomban) még hírből sem hallottak a kedvenc rákospalotai videokölcsönzőmben. Így aztán nem tudhatom, milyen is lehet valójában az a női fanszőrzet, ami úgy néz ki, mint „a leszüretelt ribiszkebokor” (talán forgatás előtt megszabadították a hívatlan élősdiektől), s miként lehet erre asszociálni az áldásban részesülő lelkésznőt látván. Pedig fontos volna, hogy minden logikai lépést követni tudjak, mert akkor azt is érteném, miért tartja Megyesi valószínűtlennek, hogy a református és katolikus püspökök azért vannak szisztematikusan kiszerkesztve a liberális világlap címoldalára, „mert azok a belső elkötelezettségük révén a nemzeti és konzervatív értékeket képviselik”. Szerintem ez a legkevésbé sincs így: egy hitvalló ateistának minden vallás a nép ópiuma, nem tesz különbséget mákony és mákony között – főleg nem olyan alapon, hogy az mennyire nemzeti vagy konzervatív. Az egyenlő elbírálás elve alapján talán már készül is a címlapfotó Németh Sándorról (a levegőben orbitális pályát leíró szent köpettel), sőt talán néhány kifejező rabbiábrázolás is van a talonban. Igaz, a zsidó hitközségre hatványozottan illik, hogy nemzeti, a konzervativizmusa meg jó néhány évezredre megy vissza – valahogy mégsem örülnék, ha a 168 Óra fedelén folyamatban lévő véres circumcisiót kínálnának, a szellemes „Körül és belül” felirattal. A hetilaptárs publicistája szerint egyébként Mester nem (csak) azért megy nemiszervszámba, mert ízléstelen agent provocateur, hanem azért is, mert most majd jól összemossák az egész „liberálbolsevik” sajtót, és akkor a mulandó gyönyör cseppjei nemcsak a konkrét blamázsban hunyó Bölcs Istvánékra, hanem az egész „független” sajtóra hullanak – Megyesit is beleértve. Bizony, csúnya dolog ez az egybemosás – főként, ha nem a polgári oldal a szenvedő fél. A kettős mérce elvi kárhoztatójának ugyanis nem okoz problémát „az olcsó és gagyi odaát írt vezércikkekről” értekezni, mindennemű árnyalás nélkül. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a duruzsoló honi kandallók körül kisebb a huzat, mint a Tora Bora nyirkos alagútrendszereiben.
*
Az ember csak kapkodja a fejét. Azt megszokta már, hogy Medgyessy kormányfőaspiráns meggondolatlanul beszél mindenfélét; sértett, hogy nem tolják alá a széket, mint eddigi pályáján; csodálkozik, hogy az éles politika közelebb áll a való élethez, mint légkondicionált luxusirodából hermetikusan átszállni a légkondicionált luxusautóba. Azt viszont nem tudja megszokni a polgár, hogy tényekre nem tényekkel válaszolnak a szocialisták. Kivajúdtak egy outsider miniszterelnök-jelöltet (az legyen az ő problémájuk, hogy miért egy félamatőr kommunikátort küldenek sorompóba egy profivá érett államférfival szemben), nyilván megnézték, voltak-e nőügyei, tiport-e liliomot, s miután megnyugtató eredményre jutottak, elkezdték felépíteni a nyilvánosság számára. Azt elfelejtették megvizsgálni, hogy gazdaságilag tiszta-e; s most kollektíven meg vannak sértődve. Pedig egy politikai váltógazdaságban a pénzügyek sokkal lényegesebbek, mint a nőügyek. (A kisemberek szemében az is érthetetlen: miként lehetséges, hogy egy ilyen tapasztalt pénzember írásba foglal egy efféle tranzakciót.) Hiába próbálta a kínos lobbiügyet elhallgatni a baloldali média (tényismertetés helyett alapos fáziskésés után cáfolattal indítottak), a képlet az átlagember számára is befogadható: ha Medgyessy nem dolgozott meg a harmincmillióért, akkor csalt; ha megdolgozott, akkor befolyással üzérkedett. S a baloldal – ahelyett, hogy mentené a menthetőt, s még időben kivonná könnyűnek találtatott jelöltjét a forgalomból – méltatlankodik, hogy „a miniszterelnök emberei” bántják szegény ártatlan Medgyessyt. Némiképp megfeledkezni látszanak a törvény előtti egyenlőségről: nincsenek érinthetetlen állampolgárok; s ez esetben még a mentelmi jogra sem lehet hivatkozni. (S ha „a miniszterelnök emberének” számít mindenki, aki a jogállam nevében lép fel, nem lesz ebből problémája Keller Lászlónak vagy Bauer Tamásnak?) Öngyilkos gesztus az „egyenként vadászunk le benneteket” formula emlegetése is, hiszen a jog eszközeivel „levadászni” csak azt lehet, aki hálás célpontként viselkedik. A szavak helyett érdemesebb a gesztusnyelvre figyelni. Kovács László pártelnök helyett a választók felé Horn Gyula áll ki Medgyessy mellett. S bár a volt miniszterelnök immár „nem tárgyal” a jelenlegivel, a tipp mixen talán nem is olyan túl sokat lehetne nyerni azzal, hogy jövő tavasszal a „köztörvényes” Medgyessy kiesésével megismétlődik az Orbán–Horn tévévita…
*
A balul sikerült megfogalmazások nem ritkák az élő rádióadásokban. Az azonban, amit a kedélyes riporternő a minap produkált egy vitaműsorban, valóságos gyöngyszem: „Bal oldalamon a baloldal képviseletében Szanyi Tibor, aki nem mellékesen balkezes.” Ez olyan kerek, hogy nem is folytatom; a konklúziót ki-ki vonja le magának.