Czeczeli, a rend őre

Czeczeli Lajosnak már kisgyerekként az volt az álma, hogy rendőr legyen. Iskolai piros pontok után azt kérte jutalmul, hadd figyelhesse a Mártírok útja és a Török utca sarkára emelt bódéban posztoló őrszemet. Otthon csak mosolyogtak rajta, ám amikor bejelentette, hogy beöltözik, rémült apja leült vele, és minden tekintélyét latba vetve igyekezett rávenni, hogy az ő hivatását folytassa, azaz jelentkezzen az orvosira. A fiú csak annyit engedett, hogy megígérte: felvételizik.
Aztán majd meglátják.
Meglátták.
Fölvették, megkapta a diplomáját, orvos lett. Jó orvos. A betegei szerették, gondja csak a kollégáival volt, mert – hiába, a gének! – mániákusan ragaszkodott az írott és az íratlan normákhoz. A hálapénz nála nem fért bele a szabályszerű orvoslásba, ezért ha a köpenye zsebébe dugták a pénzt, azonnal visszaadta, ha az asztalon hagyták, szétosztotta a páciensei között.
A betegek modern népmesei hősként tartották számon, a kollégái viszont „irtózatosan nagy barom”-nak aposztrofálták. Hacsak tehették, elkerülték, mi több, amikor leépítésekre kényszerült a kórház, nem volt nehéz rávenniük az igazgatót, hogy vele kezdődjék a lista. A „bár a munkáját jól végzi, de képtelen beilleszkedni a közösségbe” fordulat mindenkit meggyőzött, pláne amikor hozzátették, hogy nem hajt fejet a paraszolvencia istene előtt.
– Ennél nincs veszélyesebb ember… – mormolta mindenki.
Kiebrudalták, ő pedig végre nekiláthatott, hogy megvalósítsa gyerekkori álmát. A kérvényét elbíráló minisztériumi ember furcsán nézett rá, mert az ugyan megesett, hogy egy-egy rendőr kiugrott, ám a megfordítottja…
Elhatározta, hogy egyszer s mindenkorra elijeszti őt a pályától.
– Nézze… – kezdte óvatosan. – Nézze, nálunk szigorú hierarchia van. Ezért, már megbocsásson, az utcán kell kezdenie. Közlekedésiként…
Czeczeli arca földerült, tudta, hogy életének legboldogabb szakasza elé néz. Így is lett. Állt az utcán, segítette a közlekedést, ha kellett, szigorúan és következetesen büntetett, igyekezett mindig a forgalmi viszonyoknak megfelelően érvényt szerezni a szabályoknak. Csak azt sajnálta – mégpedig nagyon –, hogy már eltűntek az egy lábon álló bódék a fővárosból, így nem fölülről láthatott rá kötelessége tárgyára, a forgalomra.
Bátrabb volt már akkor a világ rendőri szempontból is, s bizony, megesett – szégyen, de minek titkoljuk –, hogy az autósok megúszhatták a feljelentést, ha a zsebükbe nyúltak. Mi tagadás, mélyen.
Kivéve persze Czeczelinél, s ebből lett a baj.
Egy szép napon főtörzs elöljárója megvárta, amíg leadja a szolgálatot, belékarolt, és a sarki kocsma felé vezette.
– Jöjjön, Lajos, igyunk meg egy fröccsöt, mondanék én magának valamit.
Az ivóban sietve előkészítettek nekik egy sarokasztalt, hamar meghozták az italokat is. Czeczeli csak belekortyolt, a főtörzs viszont egyből lehajtotta az egészet, s máris fölmutatta két ujját, sürgetvén a következő kört. Míg a második fröccsére várt, belekezdett.
– Mondd, fiam, van neked családod?
– Jelentem, van egy feleségem és két gyermekem.
– Fiúk, lányok?
– A nagyobbik lány, a kisebbik fiú.
– Sokba kerülnek, ugye?
– Hát… Igaz, ami igaz, meg kell néznünk minden fillért.
– Na, látod! Mi is így vagyunk ezzel. A fizetés annyi, amennyi, a gyerekek nőnek, az asszonynak is vannak vágyai. Kell a pénz, na!
– Azt ígérték a kapitányságon, hogy januártól lesz emelés… – mondta optimistán Czeczeli.
– Állj meg, fiam! – vágott közbe a másik. – Hagyd a brosúrát! Szóval, sír az asszony, követelőznek a gyerekek, márpedig a rendőr csak akkor képes maradéktalanul eleget tenni a kötelességének, ha nyugodt a családi háttere. Az ország még nem tart ott, hogy annyi pénzt adjon nekünk, amennyit érdemlünk, ezért onnan kell elvennünk, ahonnan tudjuk. Tudod, az autósoknak édes mindegy, kinek a zsebébe megy a büntetés, az állam sem omlik össze attól, hogy szó szerint saját hatáskörben fegyelmezünk. Érted, fiam?
– Jelentem, nem értem főtörzsőrmester úr! – mondta Czeczeli, és rossz sejtései támadtak.
– Ne jelentgess te, Lajos, inkább térj észhez! – öntötte el hirtelen az epe a főtörzsőrmestert. – Leszel szíves holnaptól te is néha-néha megalkudni az autósokkal, mert ha nem teszed, kutya világ jön rád, ezt én mondom neked! Értve vagyok?!
Azzal fölpattant, pénzt dobott a söntéspultra, és kirobogott a kocsmából.
Czeczeli csak nehezen fogta föl, amit hallott.
Ez… Ez… Ez azt akarja, hogy korrupt legyek… Nahát… Nahát… Hiszen az tilos! Hogy éppen én, a rend őre?!
Hirtelen nagyon kiszáradt a szája. Kiitta a maradék fröccsét, majd rögtön kért még egyet. Aztán még egyet, s megint egyet…
Hajnalban tántorgott haza, de még részegségében is azt motyogta, hogy ő bizony továbbra is érvényt szerez a törvénynek, sőt amint kitisztul a feje, a többieket is ráveszi majd, hogy egyenes úton járjanak.
A szakirodalom azzal biztat, hogy egyszer még kijózanodhat Czeczeli Lajos.