Együtt vagy egyedül a fa alatt

Karácsony szent ünnepe mindig a béke és a szeretet ünnepe volt, még akkor is, amikor a háború kényszerített családokat arra, hogy külön töltsék. Néhány karácsonyt idézünk fel a múltból, néha szomorút, néha emelkedettet, attól függően, hogy a nagypolitika éppen hogy szólt bele az életünkbe.

Az első világháború kitörésekor még gyors befejezésre számítottak, de az 1914-es karácsonyt mégis kénytelenek voltak a családok külön ünnepelni. Erről mesél ez a korabeli írás az Érdekes Újság lapjain:
„Ismét megjött ez a szent ünnep, amely talán a legtöbb meleget van hivatva a lelkekből kiváltani. Az az ünnep, amikor kétszeres szeretettel lesi a család minden tagja a másiknak kívánságait és örömöt szerezve boldogságot igyekszik a kicsinyek és nagyok szívébe varázsolni. Hogy így, a legméltóbb módon ünnepeljék meg azt a nagy bibliai eseményt, amely annyi szeretet és boldogság forrásává lett az egész hívő emberiség számára… Karácsony van ma is, de mennyire változott érzelmekkel állunk vele szemben. Mintha véres köd borult volna a ragyogó eszme elé, mintha megfagyott volna sok leleményes buzgalom a szívünkben. Nem mintha kevesebb lett volna benne a szeretet, hanem a szelíd örömöket teljesen elhomályosította a körülöttünk viharzó világesemények tömege. Feszült figyelemmel, szerető féltéssel kifelé figyelünk, arra felé, ahol pislákoló tábortüzek mellett melegszenek szeretteink… És mialatt sercegve égnek a karácsonyfa gyertyácskái, kell, hogy minden anya és gyermek szívében megszülessen az igazi karácsonyi hangulat. Kell, hogy valamennyien még ragyogóbb hittel, még forróbb szeretettel higgyünk ennek a hazának egy eljövendő jobb sorsában.”
Ez a karácsony a postát is nagy próbatétel elé állította, csomagok tömege indult meg a távoli családtag, kedves felé.
„A karácsony máskor is nagy feladatot ró a postára, de most, a háború alatt, ez a karácsony megszázszorozza a posta feladatait. Most nem a Jézuska karácsonyfái alá szállítanak ajándékokat a postadobozok, hanem minden jóval tömve mennek a tábori postaládák hol Szerbiába, hol Galíciába, hol Oroszországba, ahol katonáink küzdenek… A világ fegyverben áll, s amint karácsony éjszakáján farkasszemet néznek az ellenfelek, az otthon maradottak szerető megemlékezését hozzák a csomagok. Van ezekben minden, térdmelegítő, karmantyú, tea, csokoládé, fénykép, újság, szivar, szalonna, kolbász és vidékről érkező csomagok egész disznótorra valót visznek göngyölegükben.”
A remények a következő évben is meghiúsultak, a háború folytatódott és még egy karácsonyt tölthettek távol a katonák szeretteiktől.

Majd két évtized múlva, a Képes Vasárnap című újság 1938-as karácsonyi számában közölt írás közvetlenül az első bécsi döntés után született, amikor visszacsatolták hazánkhoz a Felvidék nagyobb részét:
„Közeleg a karácsony. Ezüst dér a fákon, ezüst dér a réten, ezüst dér a tájon… Lám, most is száz szellő száll fák gallyára, súgják-búgják a hírt: Mentek nemsokára! Mentek szép fenyőfák, mentek nemsokára, szabad lett már az út szép Magyarországba! Nincsen gonosz határ Ipolynál, Dunánál, suttogja a száz szellő és vígan tovább száll. A szomszéd erdőbe, szomszéd fenyvesekbe, száz erdőt bejárnak mire itt az este. Remeg az ezüst dér a szép fenyőfákon, húsz év óta ez az első szép karácsony!… Megszólal a kóró, ugyan hova mentek? Talán napnyugatnak, talán napkeletnek? Tán a fecskék után messzi Afrikába, vagy a mesebeli Operenciára? Nem megyünk nyugatra, nem megyünk keletre, sem a mesebeli, híres tengerekre. A Dunán átúszunk, aztán délnek vágunk, a szép Budapestig bizony meg sem állunk!… És amerre járnak és amerre mennek, az útszéli fák is vígan integetnek. Az égen fölöttük csillagok ragyognak, az Isten az égre kitűzi a holdat. Látják jól az utat, el nem tévedhetnek, akár hegyre másznak, akár völgynek mennek. Örülnek a dombok, örülnek a rétek, ha a vándor fenyők őreájuk lépnek. Hát még a gyerekek! Ők örülnek csak majd! Milyen szép fenyőfa díszíti az asztalt! Mennyi-mennyi játék és cukor a fákon, soha-soha nem volt ilyen szép karácsony! Nem rabföldről hozták a karácsonyfákat, szabad úton jöttek, szabad úton jártak. Maguk indultak el a holdvilágos éjbe’, milliónyi gyerek szép nagy örömére.”