És a címer?

A tömegfogyasztás szimbólumai nem képesek az emberekben a lelki harmóniát és értékrendet biztosítani, sőt az egoizmus, a dekadencia és az erkölcsi lazaság felé sodorják a társadalmat. Léteznek azonban olyan népek is, amelyek történelmi hagyományaik és vallási értékeik miatt jobban ellenálltak a század szimbólum- és értékromboló befolyásának.

A történelem folyamán minden dinamikusan fejlődő közösség és nép nagy jelentőséget tulajdonított a törzsi, nemzeti, vallási, politikai, katonai és társadalmi szimbólumoknak, nemcsak megkülönböztető és kommunikációra alkalmas tulajdonságaik, de pszichikai, lelki energiát adó képességeik miatt is.
Ha egy szimbólum elveszti motiválóerejét, halott szimbólummá, egyszerű jellé válik. A középkori ember számára a kereszt élő szimbólum volt, erős érzelmi tartalommal, amelyért képes volt életét feláldozni. Európa XX. századi embere számára a kereszt már csak egy jel. A többség számára századunk utolsó éveiben a nemzeti és vallási szimbólumok elvesztették érzelmi és pszichikai energiájukat, üres, hatalom nélküli jelekké váltak.
A pénzt és gazdagságot kifejező, tömegfogyasztásra ösztönző uniformizált magatartás szimbólumai viszont megsokasodtak, és egyre nagyobb motiválóerővel rendelkeznek.
A társadalmi, politikai és foglalkozásbeli státus sznobizmusa, az előnyös és gyakori megjelenés a médiában, zárt, exkluzív klubokhoz való tartozás, a családi ház stílusa (ára), berendezése, a kocsi márkája (Mercedes, BMW, Rolls-Royce), az óra és az ékszerek (Rolex, Piaget), nyaralás távoli egzotikus országokban erős pszichikai tartalommal bíró szimbolikai jelentést kaptak. Párhuzamosan az uniformizált és a tömegfogyasztást (tömeggondolkodást) jelölő szimbólumok a társadalom minden rétegét érzékenyen befolyásolják: farmeröltözet (Levi Strauss), sportöltözet (Adidas, Nike), gyorsétkezés (McDonald’s), uniformizált zenedivatok, Coca-Cola, a cowboyos Marlboro és a Disneyland.
A tömegfogyasztás ezen szimbólumai azonban nem képesek az emberekben a lelki harmóniát és értékrendet biztosítani, sőt az egoizmus, a dekadencia és az erkölcsi lazaság felé sodorják a társadalmat.
Léteznek azonban olyan népek is, melyek történelmi hagyományaik és vallási értékeik miatt jobban ellenálltak a század szimbólum- és értékromboló befolyásának, ezáltal erősebbek maradtak, és változatlanul erőt meríthetnek nemzeti, vallási szimbolikai értékeikből: ilyenek például a japánok, muzulmánok, zsidók, örmények, görögök, kisebb mértékben az angolok és az írek. A kínaiaknál – a kommunizmus ellenére – reneszánszukat kezdik élni az ősi történelmi és vallási szimbólumok. Ezek a népek lesznek minden bizonnyal a XXI. század legsikeresebb népei.
Az Egyesült Államok helyzete azonban különleges és ellentmondásos: egyrészt hatalmas gazdasági és kommunikációs ereje különböző magatartásformákat tett népszerűvé és kényszerített az egész világra, másrészt ragaszkodnak bizonyos puritán, hagyományos magatartásformákhoz (Clinton–Lewinsky probléma) és az Amerika nagyságát jelentő jelképekhez. Nagyon tisztelik a függetlenségi harc szimbólumait és személyiségeit, előszeretettel jelenítik meg az erőt és hatalmat jelképező fehér fejű amerikai sast (az első, a Holdra leszálló űrkomp is a Sas nevet viselte), ezenkívül rendkívül büszkék katonai és gazdasági hatalmuk megvalósított és jól működő szimbólumaira (Stealth, „lopakodó” repülő, rakéták, űrkutatás, elektronika, informatika, Wall Street), melyeket világelsőségük és magasabbrendűségük kifejezéseként élnek meg.
Magyarországon a történelem viharai, nemzeti tragédiáink sorscsapásai szétzúzták, pszichikai és érzelmi tartalmuktól megfosztották, halott jelekké alakították át hagyományos nemzeti szimbolikai értékeinket. Mára már talán csak a piros-fehér-zöld színeknek maradt meg az érzelmi tartalma, amellyel a magyarság még azonosíthatja magát. Egyre többet hallani azonban egyes körökből olyan hangokat, amelyek még nemzeti színeink használatát is „túlzott magyarkodásnak” tartják.

Történelmünkben két alkalommal került sor tudatos nemzetiszimbólum-rombolásra: a kereszténység felvétele idején, amikor lovas kultúránk és táltoshitünk szimbolikai értékeit „pogánynak” kiáltották ki, és tűzzel-vassal irtották; aztán a második világháború után, amikor a kommunista diktatúra kíméletlenül üldözte, „feudalista és fasiszta csökevényként” kezelte hagyományos szimbolikai értékeinket.
Érdemes áttekinteni nemzeti szimbólumaink szomorú sorsát, mert tanulságul szolgálhatnak a magyarság jövőbeli stratégiájának és új szimbolikai értékeinek kialakításában.
Lovas kultúránk és táltoshitünk szimbólumait a kereszténység nagy erővel próbálta kiirtani a magyarság tudatából. Az ősi értékek pszichikai és érzelmi energiája azonban elégségesnek bizonyult arra, hogy a nép lelkében, népmeséiben, legendáiban és zenéjében rejtőzzenek el, éljenek tovább. Az ősi szimbolikai értékek a népmesékben és a legendákban a XX. század közepéig a nép ajkán éltek és fejtették ki pozitív lélektani hatásukat, mint például ősvallásunk legfontosabb szimbolikai értéke, a világfa (Az égig érő fa című népmese), a csodás sasmadár vagy turul (a griffmadár), a táltosrévülés („Fehérlófia”), csodaszarvas (Szt. László-legenda), táltosok próbája és küzdelme (a fehér színt képviselő Szt. László harca a fekete színt képviselő kun vitézzel), táltosjövendölés (Szt. László kilövi az íját, és megtalálja a csodatevő gyógyfüvet – hasonlóan jövendöltek a hun táltosok), Szt. László forrásvízfakasztása, az aranypénzek kaviccsá változtatása mind az ősi táltoshit értékeire vezethetők vissza.


Szent Lászlót a korabeli magyarság ősi lovas kultúrájának ideáljaként és bajnokaként tisztelte, és ezért ősvallásunk nagyon sok szimbolikai értékét a Szent László-legendákba rejtőztette. Fontos lenne legalább megismerni elveszett ősi szimbólumainkat, mert minél régebbi értékeket tudatosít magában a közösség, annál jobban megerősödnek benne az összetartó érzelmi szálak.
A japánok például az Amateraszu Ómikami napistennő jelképét, amelyhez a 125 generációra visszamenő japán császári család eredetét kötik, ma is élő sinto ősvallásuk szimbólumait (amelyeknek közel 3000 éves története van) mindmáig a legnagyobb odaadással tisztelik. A japán tartásban és a gazdasági sikerekben nagy szerepe van az ősi szimbolikai értékek pszichikai energiát adó képességének is.


A kínaiak Tajvanban, Hongkongban, Szingapúrban (és egyre inkább a kommunista Kínában is) nagy tiszteletben tartják a több ezer éves taoista és konfuciusi szimbolikát.
A magyar iskolai oktatás egyik fontos feladata lehetne, hogy a felnövő nemzedékek megismerjék őseik kultúráját, vallási értékeit és legendáinkat.
A kereszténység felvételével új szimbólumok jelentek meg a magyarság életében. A keresztény értékek közül az istenfogalom, a Nagyboldogasszony (Mária), a kereszt és a királyi korona kapta a legerősebb szimbolikai tartalmat. Az új istenfogalomban és a Nagyboldogasszonyban azonban visszacsengenek a táltoshitű Ős Tengri (Isten) és a Boldogaszszony szimbolikai értékei is. A királyi korona az ország és a Magyar Királyság általánosan elfogadott szakrális jelképévé vált, és a magyarság csak azt a személyt tekintette királyának, akit Szent István koronájával koronáztak meg. A korona mellett a két mezőből álló címer (piros-fehér vágások és a kettős kereszt) is kialakult már az Árpád-házi királyaink idején. Ezzel a magyarság hosszú századokon át azonosulni tudott.


Erőt adó szimbolikai értékekké váltak: Attila, Árpád és a hont visszafoglaló vezérek, Szent István, Szent László, IV. Béla, Károly Róbert, Nagy Lajos, Hunyadi János, Hunyadi Mátyás, Dobó István, Zrínyi Miklós, Bocskai, Bethlen, Rákóczi, Széchenyi, Kossuth és Petőfi.
A kommunista diktatúra szörnyű pusztítást végzett nemzeti szimbólumaink körében, és régi szimbólumaink közül csak megtépázott nemzeti színeinket tartotta meg, ugyanakkor új „szocialista” és „demokratikus” szimbólumokat próbált erőltetni a magyarságra , amely ezeket sohasem fogadta el, azonban ősi szimbolikai értékeit elvesztette. Tizenegy évvel a rendszerváltás után a magyarság ősi koronás címerét az ország többsége még nem fogadta el érzelmileg, továbbra is csak a piros-fehér-zöld színeket tekinti a nemzet legfontosabb azonosító szimbólumának.
A jövőben nem lenne szabad olyan kommunikációs hibákat elkövetni, mint az utóbbi évben kibocsátott bankjegyek esetében. A Szent Istvánt ábrázoló új tízezerforintoson első királyunk fejére nem a hagyomány által elfogadott korona került, hanem III. Béla halotti koronája! Az új kétszázforintoson Károly Róbert fejére sem Szent István koronája került. Károly Róbert királyunk igazán megérdemelte volna, hogy a XX. század magyarjai azzal a koronával ábrázolják, amelyért annyit harcolt.
A jelenleg érvényben lévő szabályok szerint a koronás magyar címert csak jobbára állami és hivatalos intézmények azonosítására használják. A magyar turisztikai és gazdasági kommunikációban (vállalatok, légitársaságok, termékek, rendezvények, kiállítások) a magyar címer nem vagy csak igen ritkán jelenik meg. Fontos lenne átvizsgálni a magyar címer használatának általános lehetőségeit a turisztikai, a gazdasági és a nemzetközi rendezvények kommunikációjában (az olimpián a magyar győztesek tiszteletére nem a címeres zászlót húzzák fel az árbocra!). A magyar turisztikai és gazdasági kommunikáció kizárólagosan csak a piros-fehér-zöld színeket használja Magyarország és a magyar eredet azonosítására, azonban a külföldiek gyakran összekeverik a piros-fehér-zöld színeket az olasz, mexikói, iráni vagy indiai nemzeti színekkel. Európában a piros-fehér-zöld színeket inkább olasznak, Amerikában pedig mexikóinak tekintik. Alapvetően megjavíthatnánk a magyar zászló kommunikációs erejét, ha együtt használnánk a koronás címerrel.


A vizuális percepció szabályai szerint azok a nemzeti zászlók azonosíthatók a legjobban, amelyek jellegzetes grafikája a fekete-fehér ábrázolásokon is könnyen felismerhető. Ilyen többek között az amerikai, a brit, a japán, a kínai, a svájci, a brazil. A horvátok és a szlovákok például nemzeti címerüket mint azonosításuk szimbólumát beépítették zászlójukba, mert a címerük nélkül piros-fehér-kék zászlójuk teljesen azonosíthatatlan lenne. Ugyanilyen okokból használják a kanadaiak a piros juharlevelet, a spanyolok és a portugálok pedig hagyományos címerüket a zászlójukon.
A horvátok jellegzetes piros-fehér „sakktáblás” címerük grafikáját (kitűnő megkülönböztető jelentőséggel bír) egyre gyakrabban használják turisztikai és termékreklámjaikban. A svájciak fehér keresztes piros címere a svájci termékek, szállodák, bankok, az óra- és csokoládéipar elismert szimbóluma az egész világon. A svájciak rendkívüli módon kötődnek a címerükhöz és zászlójukhoz, amelyek szimbolikája 700 éves államiságukat, szövetségi intézményeiket és a 23 kanton örökös szövetségét jelenti a számukra. A svájci falvakban a magánházak előtt mindenütt büszkén lobognak a fehér keresztes piros zászlók.
Hasonló helyzet teljesen elképzelhetetlen lenne Magyarországon, ahol az emberek elvesztették az érzelmi kapcsolatukat a nemzeti címerrel. Ha nagyobb megkülönböztetőképességet kívánunk adni a zászlónknak, akkor általánossá kellene tenni rajta a címer használatát. Nemzeti színeinket a magyar címer piros, fehér és zöld színei határozzák meg. A magyar címer, Európa egyik legjellegzetesebb és legegyedibb címere elválaszthatatlan a magyar zászlótól.