Reformot jelent-e az Országgyűlés által frissen megszavazott, új villamosenergia-törvény?
– A villamosenergia-szektor majdnem tíz éve folyamatosan egy reformfolyamat részese. Ez ’92-ben kezdődött, a villamosenergetikai tröszt, a Magyar Villamos Művek tevékenységeinek szétválasztásával: különváltak az erőművi társaságok, az átviteli társaság, s az áramszolgáltató cégek. Ez előkészítette a szektor privatizációs folyamatát, amelynek legfőbb mozzanatai ’95, ’96 és ’97-re datálhatók. A privatizációval Magyarország a kelet-közép-európai régióban speciális helyzetbe került: innen már nem volt visszaútja. Mostantól döntően magánkézben lévő ágazat piacképes és hatékony működtetését kell megoldaniuk a döntéshozóknak.
– Ezek szerint nem kis feladatra vállalkoztak a törvényalkotók.
– Ha a reformot egy komplex átalakulási folyamatnak tekintjük, akkor a törvénykezés maga logikus és szükséges továbblépés a mostani helyzetből. A törvény azt célozza, hogy az energiaszektor szereplői, a fogyasztók érdekeit szem előtt tartva jobb minőségű, a lehetőségek szerint olcsóbb, de mindenképpen tisztességesen árazott termékekkel szolgáljanak. Az Európai Unió egyébként rohamtempóban liberalizálja a belső piacát, ezt Magyarországnak is meg kell tennie, hiszen belátható időn belül uniós tagállam lesz. Tekintettel arra, hogy ezen a téren az ország nem kért halasztást, meg kell teremtenünk az ágazat versenylehetőségeit. Az országnak intelligens szabályokat kell alkotnia, amely a versenyfeltételek megteremtése mellett alkalmassá válik a tőkebefektetők vonzására is. Ez azért fontos, mert az új beruházások garantálják, hogy folyamatosan megfelelő mennyiségű energia álljon a fogyasztók rendelkezésére.
– Az áram áránál talán fontosabb az áramellátás biztonsága. A kaliforniai fiaskó, az Enron csődje után jogosnak látszik a kérdés: elkerülhető-e, hogy egy vállalat vagy szabályozási rendszer hiányosságai miatt áram nélkül maradjon az ország valamelyik régiója?
– Nem szeretném, ha félreértenék, de azt mondom, számunkra szerencsés a kaliforniai áramellátási krízis és az Enron csődje. Tudniillik nagyon sokat tanultunk azokból a hibákból, amelyeket elkövettek. Meggyőződésem, hogy egyik eset sem tántorítja el az Európai Uniót a további piacnyitástól, viszont felhívja a figyelmet arra, hogy olyan szabályokat kell alkotni, amelyek lehetőség szerint kiküszöbölik az ilyen fatális baleseteket. Magyarországon egyébként nem áll fenn annak a veszélye, hogy áram nélkül marad az ország bármelyik régiója, hiszen a valós igényeknél legalább harminc százalékkal magasabb energiakapacitás áll jelenleg az ország rendelkezésére, ugyanakkor számottevő pótlólagos importlehetőségünk is van. Tehát, az ellátás biztonsága szempontjából a szükséges előfeltételekkel vágunk neki a piacliberalizációnak. Azt fontosnak tartom megjegyezni, hogy a közüzemi szolgáltatás továbbra is hatósági áras marad, azaz a lakossági fogyasztók még jó ideig továbbra is hatósági árak mellett vásárolhatják az áramot.
– Ez a jelenlegi helyzet, de mi a garancia arra, hogy akkor is lesz elegendő elektromos energiája az országnak, ha a kapacitásokat lekötik a hazai fogyasztók, s nem akad olyan külföldi befektető, amely hajlandó lenne új erőművet építeni, vagy áramot importálni?
– Erről külön rendelkezik az új villamosenergia-törvény. Kapacitás szűkében a MEH-nek módjában áll pályázatot kiírnia új erőmű létesítésére. Tehát, ha minden kötél szakad, belép az állam a piacra. Mindazonáltal az a célszerű, ha nem kell az államnak ehhez az eszközhöz folyamodnia, azaz olyan jogszabályi környezetet teremt, amely vonzóvá válik a befektetők számára. Ez nagyon komoly feladat, de az a véleményem, hogy átgondolt és megvalósítható. Tudomásunk szerint már több befektető készíti az erőmű-létesítési kérelmét.
– Komolyan kell vennünk azt a hivatalos kinyilatkoztatást, hogy a versenyhelyzet letöri az áram árát?
– Meglehetősen változatos képet mutatnak az ármozgások a különböző, frissen megnyílt piacokon. Az biztos, hogy a drágulás dinamikáját megfékezi a verseny. Rövid távon természetesen azonnal esnek az árak, így volt ez Ausztriában, az októberi piacnyitás után, feltételezhetően egy, a fogyasztók megnyeréséig tartó, rendkívül heves árverseny eredményeképpen. Utána pedig visszaállnak a közgazdasági szempontból indokolt szintre. Személy szerint azt tartom nagyon fontosnak, hogy döntően a kereslet és a kínálat viszonya határozza meg az árakat. A fogyasztók szempontjából rövid távon nyilván kedvezőtlen az áremelkedés, de a befektetőknek jelzi, hogy szükség van további kapacitásokra, tehát további erőműveket létesítenek, így a verseny újabb szereplői ismételten árcsökkenést generálnak a piacon. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy Magyarországon az energia-külkereskedelem is fokozatosan liberalizálódik, tehát olyan befektetők is megjelenhetnek, amelyek nem itt, hanem a környező államokban kívánják eladni a Magyarországon előállított energiát.
– Több ellenzéki párt is azt javasolta, hogy a Magyar Energia Hivatalt rendelje a kormány a parlament fennhatósága alá. Egyetért ezzel az állásponttal?
– Az új villamosenergia-törvény jelentős mértékben növelte a MEH függetlenségét. Nem öncélból természetesen, hanem azért, hogy a hivatal úgy tudjon működni a sokszereplős piacon, mint egy független bíró. Fontos, hogy a piac résztvevői bízzanak a MEH-ben, ehhez pedig az kell, hogy a teendőinket szigorúan az érvényben lévő szabályok szerint, diszkriminációmentesen lássuk el. Döntéseinkből ennek kell tükröződnie. Az új törvény például határozott ideig nevezi ki a hivatal vezetőjét, kimondja, hogy határozatainkat csakis a bíróság előtt lehet megtámadni, továbbá arról is rendelkezik, hogy az energiaszolgáltatás minőségét a MEH szabályozza. Az árszabályozás viszont továbbra is a mindenkori gazdasági miniszter kompetenciájába tartozik majd. Enélkül pedig, álláspontom szerint, fölösleges olyan típusú önállóságra törekedni, mint amilyet az ellenzéki pártok javasoltak. Egy példával élve: semmit nem érne a jegybanki függetlenség, ha a Nemzeti Bank nem alakíthatná belátása szerint a kamatpolitikát. Ugyanez érvényes az energiaárak és a hivatal viszonylatában. A legújabb uniós direktíva javaslata egyébként az árhatósági jogkörrel felszerelkezett független hatóságok megteremtését szorgalmazza.
– Ha a személyes döntésén múlna: a teljesen vagy a részlegesen nyitott piac mellett törne lándzsát?
– Teljes mértékben egyetértek a kormányzat idevágó elképzeléseivel: próbáljuk ki a részleges nyitást, tanuljunk belőle, s a tapasztalataink alapján döntsük el, hogy teljesen vagy részlegesen nyissuk-e meg a piacunkat. Azt is el tudom egyébként képzelni, hogy teljesen megnyílik a piac, de nem anélkül, hogy ne lenne egy végső meneddékként szolgáló, garantált áras állami szolgáltatás. Értem ezalatt azt, hogy a piaci viszonyok között a kormányzat például megversenyezteti egy bizonyos fogyasztói árszint mellett a szolgáltatási teendőket. Kellő alapossággal ezáltal azt is el lehetne érni, hogy a cégek versenyezzenek ezért a piaci szegmensért.
– A törvény nyomán a jövő év az alsóbb rendű szabályok megalkotásával telik el. Nyilvánvalóan éles küzdelem lesz majd a szabályalkotók és a villamosenergia-piac szereplői között.
– Komoly rendeletdömping várható, hiszen rendelkezni kell a szabadpiaci viszonyok gyakorlására feljogosított fogyasztók köréről, szintén rendelet rögzíti majd a hálózati hozzáférési díjat, az átállási költségek meghatározását, a szo-ciális kompenzációs rendszer létrehozását, a határon átnyúló szállítások szabályozását, a szolgáltatás minőségének szabályozását, az üzleti szabályzatok kidolgozása és az engedélyek kiadása is a hivatal kompetenciájába tartozik, tehát minden részletkérdésre vonatko-zóan ki kell dolgoznunk a szabályokat 2003 januárjáig.
– Merőben új feladat lesz az úgynevezett „összevásárlások” korlátozása. Ez a gyakorlatban egyfajta versenyhivatali szerepkört jelent?
– Természetesen feszes együttműködésben dolgozunk majd a versenyhivatallal, hiszen a cégfelvásárlásokat, a fúziókat a versenyhivatalnak kötelessége megvizsgálni. Ugyanakkor konkrét számokat rögzít az új törvény a kereszttulajdonlás mértékének meghatározására, amelyet nem szabad majd átlépniük az adott cégeknek. Tehát egyféle előzetes korlátot építünk, hogy megakadályozzuk a túlzott, nem kívánatos piaci összefonódásokat.
– Ha beváltja a törvény a hozzáfűzött reményeket, és számos beruházó épít erőművet Magyarországon, akkor a környezetvédelmi rendelkezéseken is változtatnak?
– Az energiaipari szektor számára a környezetvédelem jelenti az egyik legkomolyabb kihívást. Ez nem véletlen, hiszen várható, hogy az alakulóban lévő globális klímavédelmi program terheinek túlnyomó többségét az energiaágazatnak, mint a legnagyobb kibocsátónak kell előteremtenie. A MEH-re súlyos felelősség hárul a tekintetben, hogy az iparágban érintett szereplőkkel közösen olyan környezetvédelmi szabályozás kialakítását támogassa, amelyet a hivatal számon tud kérni, az áramtermelők pedig teljesíteni tudnak. Fontos szempont, hogy mindezt költségtakarékosan kell megvalósítani: érdekes újdonság, hogy nemcsak a szolgáltatás, hanem a környezetvédelem is a piacosodás felé mozdul el. A kiotói folyamaton belül a részt vevő országok megállapodtak abban, hogy támogatják a szén-dioxid-kibocsátások nemzetközi kereskedelmét. Nagyon bonyolult üzleti folyamat ez, röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy egy adott ország eladhatja egy másiknak azt a szén-dioxid-kibocsátási kvótamaradékot, amely a rendelkezésére áll, de nem kívánja, vagy nem tudja kihasználni. Az unió egyébként azt tervezi, hogy területén belül már 2005-től lehetővé teszi az ilyen jellegű kereskedelmet.
– A magyar energiaszektor eladóként vagy vevőként kapcsolódik be a folyamatba?
– A kiotói jegyzőkönyv értelmében a magyar kormány arra vállalt kötelezettséget, hogy a hazai – szakszóval élve – nettó üvegház-potenciált 2008 és 2012 között hat százalékkal csökkenti az 1985 és 1987 közötti bázisidőszakhoz képest. A hazai viszonyokat taglaló, legkülönfélébb prognózisok mindegyike megegyezik abban, hogy 2008 és 2012 között a vállalt hat százaléknál nagyobb mértékben marad el az üvegházgáz-kibocsátásunk szintje a referenciaévhez képest. Ez azt jelenti, hogy hazánk számára gyakorlatilag értékesíthető közkinccsé válik a kibocsátásokban elért többletmegtakarítás, tehát, ha lesz rá kereslet, akkor eladhatóvá válik. Ennek ismeretében nagy a valószínűsége annak, hogy az üvegházgáz-, vagyis a karbonpiacon Magyarországon nettó értékesítőként szerepelhet.
– Hogyan reagáltak rá a cégek?
– A hazai energetikai cégek számára nemrég szerveztünk egy konferenciát, éppen azt kívántuk felmérni, miképpen viszonyulnak az új, üzleti alapokon nyugvó klímavédelmi elképzelésekhez. Azt tapasztaltuk, hogy az iparág szereplői komoly érdeklődést tanúsítanak iránta, különösen a megújuló, alternatív energiaforrásokat biztosító területen látnak számottevő, új beruházási lehetőségeket.
– Figyelembe véve, hogy a szén-dioxid nincs tekintettel az országhatárokra, az sem lehet közömbös, hogy a régió többi állama milyen klímavédelmi erőveszítéseket tesz.
– Magyarországnak nem csupán a környezetvédelmi szabályozás, de a teljes piacnyitási folyamat terén nagyon nagy felelőssége van. Tavaly megalakult az Energiaszabályozók Regionális Egyesülete (ERE), amely 17 állam energiahatóságát tömöríti. Olyan országokét, ahol valamilyen szinten napirenden van az energiaszektor privatizációja, átalakítása. Ezek az államok etalonként tekintenek Magyarországra, árgus szemekkel figyelik, hogy milyen módon valósítjuk meg a piaci viszonyokat abban az energiaszektorban, amely gyakorlatilag már teljes egészében magánkézben van. A jövő év elején Budapesten rendezünk egy konferenciát az ERE-n belül, amely az energetikai fejlesztések és a környezetvédelem ügyét tárgyalja. Itt nyilvánvalóan beszámolunk elképzeléseinkről, s bízom abban, hogy mint számos más esetben, e vonatkozásban is példaértékű, követendő modellt tudunk majd kidolgozni a magunk és a régióban lévő országok számára.
Vlagyimir Putyin
Így akar győzelmet Zelenszkij szerint Putyin
