Globális tangó

Igazából nem különösebb meglepetés az, ami Argentínában a napokban történt. Már jó ideje tudni lehet, hogy a latin-amerikai ország a recesszió csapdájában vergődik, s ha valaki a világgazdaság mumusaival akar riogatni, akkor Buenos Airest bizonyosan a sor elejére teszi. Az igazi meglepetést, pontosabban a riadalmat az okozta, hogy a történtek miatt elnapolták az argentínai labdarúgó-bajnokság hét végi utolsó fordulóját. Ha másból nem, hát ebből már sejteni, sőt tudni lehet, hogy valóban nagy a baj.
Nagy a baj magában Argentínában. Négy éve szakadatlanul és hiába küzd a recesszió ellen, mintha ördögi körbe került volna, egyre mélyebbre süllyed. A következmények pedig – az események is ezt igazolták – ma még beláthatatlanok. Abban az országban, amely a XX. század elején még a világ leggazdagabb államai közé tartozott, és Latin-Amerika legnagyobb gazdaságával rendelkezik, jelenleg naponta kétezerrel nő az „új szegények” száma, 18,3 százalékos a munkanélküliség, s óriási tömegeknek kifejezetten kínkeserves a megélhetés. Sokan a peso merev dollárparitását jelölik meg fő problémaforrásként, aminek a következménye az lett, hogy Argentína vészesen versenyképtelenné vált a világpiacon. Következmény, hogy mára az ország tartalékai kimerültek, és 132 milliárd dollárra rúg – szinte már törleszthetetlenné vált – az adósságállománya. Tetézi a bajt, hogy előbb a mentőangyal szerepében levitézlő Domingo Cavallo gazdasági miniszter, majd a hivatalba lépése óta tehetetlen Fernando de la Rúa elnök lemondásával – aki cserbenhagyta országát – összeomlott a politikai rendszer is. Zavargások, fosztogatások, halottak, sebesültek jelzik, hogy gyökeres változásra lenne szükség ebben a távoli államban. Ám „mi lehet abból az országból, amelyben érdemesebb ravasznak és dörzsöltnek lenni, mint becsületesnek és szabadnak?” – fakadt ki egy alkalommal Jorge Luís Borges, a nagy argentin író. Úgy tűnhet, haragjában egész népét kárhoztatta, valójában azonban leginkább a politikai és gazdasági elit tagjaira mutatott, akik saját zsebükre dolgozva katasztrofális helyzetbe hozták Argentínát. Hogy ebből a szövevényes labirintusból miként lehet majd kijutni, az a (bizonytalan) jövő zenéje.
A jelen valóságához tartozik az is, hogy nyilvánvalóan nagy baj lehet azokban a nemzetközi intézményekben – például a Nemzetközi Valutaalapnál és a Világbanknál – is, amelyeknek az egyik legfőbb feladatuk éppen az ilyen krízishelyzetek kialakulásának megakadályozása. Vezetőik az 1997-es délkelet-ázsiai, majd a rá következő 1998-as oroszországi válságsokk idején „szent esküvéssel” fogadták, hogy soha többé nem kell hasonló kihívással szembesülniük a világgazdaság szereplőinek. Ehhez képest egymást érik a vészjóslóbbnál vészjóslóbb forgatókönyvek arról, hogy mikor roskad össze a világgazdaság például egy argentin vagy brazil, netán török vagy lengyel, avagy egy orosz pénzügyi válság következtében. A legkínosabb az, hogy ezek a forgatókönyvek Argentínával most kezdenek életre kelni.
S micsoda sovány vigasz, amit erről a globális tangóról éppen egy moszkvai lap írt elemzésében: „Ne sírj, Argentína! Oroszország már tudja, hogy a fizetésképtelenségbe nem lehet belehalni.”