A vád, a gúny, az értetlenség nem érdekes – legyint Ladányi Jenő, a Budapesti Temetkezési Intézet nyugalmazott vezérigazgatója, a Nemzeti Kegyeleti Bizottság alelnöke, mielőtt szubjektív leltárát adná szakmájából fakadó tapasztalatainak. – Az nem számít, mások mit mondanak. Egy svájci, egy svéd föl sem fogja temetkezéseink, újratemetkezéseink számunkra elvitathatatlan jelentőségét, s talán azt sem értik, miként hoz megnyugvást lelkünknek, ha arccal a földbe ásott, dróttal összekötözött lábú mártírunk csontjait kikaparjuk, és sírjánál végre kisírhatjuk magunkból a történelmi bánatokat.
Ladányi Jenő sokat tud ilyes földi és égi átmenetekről – hangozzék ez bár profánul –, lévén majd két évtizeden át a Temetkezési Intézet vezetője. Aki vele beszél, rögvest túljut előítéletein és rémületein, más oldalról szemlélheti meg, milyen is lehet a test vándorlása, ha már a lélek hazatalált.
Legelébb is Kossuth Lajost kell említeni, mert mióta csak rendezett temetők vannak, azóta Kossuth volt az, akinek földi maradványai elsőként fejtörést okoztak a politikának. Leszögezhető ugyanis, hogy honunkban a nevezetes újratemetések túlnyomó többsége a politika, a hatalmi viharok és változások miatt történtek. Nemritkán korszak- és kurzusváltozások, de szemléletváltozások mindenképpen követték a korszakos jelentőségű újratemetéseket.
Kossuthot 1894-ben temették el a Fiumei úti temetőben először, de növekvő kultusza következtében 1900-ban pályázatot írtak ki monumentálisabb sírhely készítésére. A mauzóleum építésébe három év múltán fogtak bele, hat esztendeig húzódtak a munkálatok, s bár 1909-ben befejeződtek, csak 1914-ben kerültek oda Kossuth földi maradványai. Innentől fogva számít reprezentatív dísztemetőnek a Fiumei úti sírkert, amelyet a munkásmozgalom és a kommunista diktatúra is magáénak tekintett, de művészek, jeles családok síremlékei és kriptái is gazdagítják.
Sokat vándoroltak Kállai Miklós, a második világháború idején miniszterelnöki tisztet viselő, majd emigrált angolpárti politikusunk hamvai is. New Yorkban hunyt el 1967-ben, ott temették el első ízben, majd Rómába került, ahol szintén elhantolták. A 80-as években hozatta haza családja, állami pompával ravatalozták föl a Fiumei úti sírkertben, a Mátyás-templomban misét mondtak érte. Végül szülőföldjére szállították, a családi sírboltba, Nagykálló környékére.
Az exhumálás, a szállítás, a testi maradványok „csomagolása” kizárólag pénzkérdés, szögezi le a szakember, jogszabályok rendelkeznek a dolog hivatalos és egészségügyi vonatkozásairól. Amúgy az a gyakorlat, hogy koporsósan eltemetett személy kihantolását és elszállítását akkor engedélyezi az illető állam, ha a befogadó állam nyilatkozatot tesz a fogadásáról. Urna esetében gyakorlatilag jelentőségét veszíti mindenféle óvatosság. A Farkasréti temető urnakamráiból százával szállították el a hozzátartozók szeretteik földi maradványait, az utóbbi évtizedekben a határokon sem akadályoztak ebben senkit.
Horthy Miklós, az egykori magyar kormányzó újratemetése a rendszerváltási utáni évek egyik legellentmondásosabb aktusa volt, s mindenképpen jelzésértékű. Az 1948-ban Portugáliában elhunyt politikust is koporsóban szállították haza, s szülőhelyén, Kenderesen temették el a családi kriptába 1993. szeptember 4-én. Hivatalosan nem, de magánemberként sokan részt vettek a búcsúztatóján az állami protokoll részéről. A konzervatív politikai szárnyat hevesen ostorozta emiatt a liberális és a szocialista oldal. A történelmi szemléletváltást, Magyarország második világháborús szerepének megítélésében bekövetkezett változást mutatták a viták, amelyek azóta sem jutottak nyugvópontra. Mindszenty József hercegprímás teste Mariazellben nyugodott, őt a katolikus egyház hozatta haza. Esztergomban, a bazilika altemplomában helyezték végső nyughelyére 1991. május 4-én. Az egyház olyan bizalmatlan volt a hivatalos temetkezésiekkel szemben, hogy az exhumálás tényéről bécsi vezérigazgató kollégájától értesült Ladányi.
Keserű kaland jutott osztályrészéül a kommunista diktátor, Rákosi Mátyás hamvainak. A Szovjetunióban halt meg, a lexikonok szerint Gorkiban temették el, s a félhivatalos szóbeszédből úgy értesült Ladányi vezérigazgató, hogy nem a magyarok kívánták hazahozni. A szovjet kezdeményezésre nem lehetett nemet mondani, s az MSZMP kegyeleti bizottsága diplomáciai úton hazaszállíttatta a szokatlan méretű, magas amforát. A részletekről több nem szivárgott ki, állítólag Kádár János hallani sem akart az egész eljárásról. Végül a Farkasréti temető egyik urnafalában helyezték el a szűk család jelenlétében, búcsúztatás nélkül úgy, hogy egymás fölött két rekeszt kapott a magas amfora. Hiába titkolóztak azonban, híre ment Rákosi jelenlétének, s elszabadultak az indulatok. Összefirkálták, megrongálták, betűit levakarták, cédulákat hagytak rajta, végül a temetkezési intézet javasolta a pártnak, vitesse arrébb az ominózus halotti edényt. Farkasréten, a 60-as parcella melletti kerítés urnatemetőjébe helyezték immáron harmadszori költözéssel a földi maradványokat, de a kedélyek nem csitultak. Folyamatosan piszkolták, kenték össze mindenfélével az urnafalat, a temetőőrök sem győzték a népharagot. Nem Rákosit, s nem is eszméjét védték, hangsúlyozza Ladányi, hanem a temető és a holtak méltóságát. Másként akartak viselkedni, mint Rákosiék s a hozzá hasonlók. Nem tüntették el a hamvakat, hanem ismét új helyet kerestek. Ha a temető vezetője leült irodája íróasztala elé munkakezdéskor, az inkriminált dupla urnafülkére látott ablakából, s intézkedhetett a szükséges letakarításról.
Rajk László újratemetése a huszadik századi magyar történelem egyik sorsfordulóját idézte meg. A diktatúra saját hívét tiporta halálra, midőn fölakasztatta, Ladányi szerint egy rejtekhelyről hantolták ki a rehabilitáció bűnbánatában 1956-ban. Megtaláltak néhány besorozott ÁVH-s katonát azok közül, akik részt vettek kivégzése utáni elföldelésében, s kiderült, hogy melyik sóderbányába ásták el egykori elvtársai. A Fiumei úti munkásmozgalmi parcellába helyezték, temetése néma tüntetésből torkollott az 56-os forradalomba. Nem maradt azonban ott sem. Rajk fia – édesanyja halálát követően – exhumáltatta apját, s egy sírba temettette őket 1992-ben. Ladányi hiába ajánlott díszsírhelyet a fiúnak, ő olyan szögletét szemelte ki a temetőnek, ahonnan nincs optikai egybeesés Kádár János sírhelyével. Ezt kívánta kései elégtételül csupán.
Nagy Imre földi maradványait legelsőként Ladányi Jenő vélte megtalálni, bár nem tudta, hogy az öt számmal jelölt parcellából melyikben nyugszik a lovakkal széttapostatott sírhalmok alatt. Grósz Károly pártfőtitkár USA-béli látogatása idején utasította az itthoniakat, Ladányi Jenő így kapta az ukázt bizalmasan 1988 nyarán egy civil ruhás rendőrtiszttől, hogy meg kell találni a kivégzett miniszterelnököt s négy társát, Maléter Pált, Losonczy Gézát, Gimes Miklóst és Szilágyi Józsefet. A Rákoskeresztúri új köztemető 300-as, 301-es parcellái ősdzsungelhez voltak hasonlatosak, a páratlan gyorsasággal összeszedett egykori sírásók sem tudták, hol találhatók a sorok, ahová 1958-ban ama hajnalon a kivégzetteket szállították s földelték el sebtében. A rendőr ezredes mérnök és a szintén mérnök Ladányi térképészeti módszerekkel, a dokumentumok összevetésével lelték meg a térképazonos pontokat. A vezérigazgatót rendőrök kísérték, reggelente nyilatkozatot írattak vele alá, hogy nem látott-hallott semmit, a temetőt szigorúan őrizték, a munkásokat keményen utasították. A parcellakönyv őrizte titkát, s Ladányit befolyásos barátja figyelmeztette: az életébe is kerülhet, ha fecsegni találna.
A keresés végül sikerrel járt, a vezérigazgató saját kezűleg karózta ki a 301-es parcella megjelölt sorát és az öt sírhelyet, amely a legendás csontokat rejtette. Valamennyi jegyzetét, papirosát elvették tőle, aláíratták vele a titoktartási nyilatkozatot, s elküldték. Nem sokkal ezután váratlanul állt meg a nyaralója előtt „az a rettegett autó”, amelynek civil tisztje azonban szemérmesen csupán egy pénzes borítékot hozott, a munkáért. Ladányi három hét múlva infarktust kapott, a kórházban értesült az exhumálásról, s arról, hogy Nagy Imrét 220-230 centiméter mélységben találták meg, arccal lefelé a koporsóban, keze-lába dróttal összekötve. Először a börtönudvarban hantolták el, aztán a 301-esben, s aztán következett 1989. június 16-a. Az igazság pillanata.
De ez már másik történet.
***
Újratemetések a Fiumei úti temetőben
1990 és 2001 között
Név Elhalálozás Újratemetés
Ferenczy Valér festő, grafikus 1954. XII. 25. 1990. X. 4.
József Attila költő 1937. XII. 3. 1994. V. 17.
József Jolán író 1950. VI. 25. 1994. V. 17.
Bethlen István miniszterelnök 1946 (?) 1994. VI. 17.
Váradi Hédi színművész 1987. IV. 11. 1996. VII. 2.
Szilárd Leó fizikus, biofizikus 1964. V. 30. 1998. II. 11.
Litván József író 1988. XI. 26. 1999. III. 3.
Kádas Géza úszó olimpikon 1979 (?) 1999. III. 17.
Hevesy György kémikus 1966. VII. 5. 2001. IV. 19.
Gérecz Attila költő forradalmár 1956. XI. 4. 2001. V. 8.
Barankovics István politikus 1974. III. 13. 2001. XII. 13.
Marsai Viktor
Az EU migrációs politikája kudarcot vallott, a líbiai együttműködés az embercsempészeket erősítette
