Jövőre nyitja meg kapuit a Terror Háza

Régóta nem hallottunk annyit az Andrássy út 60.-ról, mint mostanság. A komor épület talán az ötvenes években lehetett hasonlóan népszerű beszédtéma, igaz, akkoriban nemhogy fennhangon, de még suttogva is csak a bátrabbak merték emlegetni, hiszen itt működött a retteget szervezet, az ÁVH. Ma az Andrássy út 60. alatt serény munka folyik. Az épületben múzeum lesz, a magyar történelem sötét időszakának emlékhelye: itt állít mementót az utókor az 1944 novemberétől 1953 nyaráig az épületben fogva tartott, megkínzott és kivégzett polgároknak.

Az átalakítás során a ház melletti járdát fekete gránittal borítják, és az épület két sarkánál több méter magas, úgynevezett pengefalakat húznak föl. Az épület párkányát a járda fölé nyúlva kiszélesítik, s egy nyilaskeresztet, egy ötágú csillagot, valamint a terror szót vágják bele, hogy a fény a feliratot s a jelképeket napszaktól függően a fekete gránitburkolatra, vagy a pengefalakra vetítse.
Talán épp emiatt fordult az épülő múzeummal átellenben székelő VI. kerületi MSZP-szervezet a bírósághoz, kérve, hogy az engedélyezési eljárásban nyílvánítsák őket ügyfélnek, mivel így ők is beleszólhatnának az átalakításokba. A szocialisták önkormányzati vezetői szerint a homlokzat a szeptember 11-i események fényében nem az áldozatoknak, hanem magának a terrornak állítana emléket. Az illetékes önkormányzati bizottságok is nemtetszésüknek adtak hangot, sőt, a főváros főjegyzője is fel lett szólítva: a közigazgatási hivatalnál támadja meg a kerületi jegyző határozatát.
– Jogerős építési engedéllyel rendelkezünk, tehát az építkezés az eredeti elképzelések szerint folytatódik – mondja Schmidt Mária, a múzeum kijelölt főigazgatója.
– Hiszen az a célunk, hogy a múzeum ne maradjon észrevétlen, s akik csak épp erre járnak, és elmennek az épület előtt, legalább egy pillanatra fölidézzék magukban a diktatúrák áldozatainak emlékét.
A kiállítás tematikája az épület történetével párhuzamosan mutatja be a korszakot. A nyilas korszakbeli Hűség Házának bemutatására a kiállítás első termeiben kerül sor. A nyilas rémuralom után 1945 telén a kommunista vezetés alatt megalakult politikai rendőrség költözött az épületbe. A pártállam megteremtésére irányuló „erőfeszítések” következményeit mutatja be a kitelepítések terme és a beszolgáltatás terme. A pincebörtönökhöz szállító felvonóig a látogató tanúja lehet annak, hogy az államvédelem hogyan szállta meg a polgárok életének minden területét. A kiállítás igyekszik mindezt szembesíteni a korszak hazug, harsány, olykor groteszk propagandájával.
A pincében változatos cellakörképet találunk, az egyszerű magántól, a görnyedős, talán méteres belmagasságú lyukon keresztül, a szűk, még a pihentető térdepelést is megakadályozó kínzó zárkáig. De nemcsak a látvány, hanem a hangok is fontos összetevői a kiállításnak. Csönd csak néhány helyiségben lesz, a legtöbb teremben az ott bemutatott eseményekhez illeszkedő zene, illetve hanghatás teszi teljessé a látványt. A zenei, és effektkavalkádból kiemelendő a kijárat felé vezető muzsika, amely hatásaival a pincesorból a fény felé viszi a vendégeket.
Az alkotók kiemelten figyeltek a korhűségre. A különböző berendezések valóban az ötvenes éveket idézik, az egyik, a szovjet erők magyarországi ténykedéséhez kapcsolódó helyiség neoncsöves csillára például valódi gyöngyszem, habár a társadalom különböző osztályaiból kikerülő ellenállók életét jelképező szobaberendezések is egyszerűségükben szépek és kifejezőek. Ugyanakkor méltán számíthat a legnépszerűbb terem címére az elnöki limuzinnak otthont adó helyiség, tekintve, hogy a gépjárműben minden megtalálható, amit a kapitalista béklyótól megszabadult alkalmazott kommunista művészet megteremthetett.
A Terror Háza azonban több látványos múltidézésnél, a kiállítók ugyanis minden teremben bőséges információkkal is szolgálnak, ráadásul a XX. Század Intézet tervei szerint a létesítményben a korszak kutatói is otthonra találnának.