Kakofónia

Hatodik nap az ismeretlen vírus a duplájára emelt citromostea-adagok ellenére még mindig bőszen harcolt az immunrendszeremmel. A picit meghűltemtől a valaha észlelt legdurvább influenza irányába tartó megbetegedés hétfőn kezdődött heves lázzal, aztán úgy maradt. És eljött a szombat, amikor minden halandó feledi bánatát, hogy legalább ez az egy éjszaka úgy teljen, mint ahogyan a többi szürke hétköznapinak is kellene: mókával, kacagással, miegymással. Én pedig csak feküdtem az ágyamban az ismeretlen vírus övön aluli ütéseitől megrendülten, és felkészültem a legrosszabra, aminek neve: szombat este televízióval.
Országos csatornák kizárva, mivel nem jó, ha az ember körül folyik a vér, amikor csöpög az orra. Maradtak a kicsik. Úgy kilenc óra körül vált gyanússá a helyzet. Eleinte föl sem tűnt, hogy a kicsik a nagyokat megszégyenítő módon mossák az agyamat, s csak amikor a Magyar ATV Fásy-mulatójának műsorvezetője tizedszer is elmondta, hogy köszöntjük önöket a mulatók mulatójában, ebben a szentélyben, kezdtek a fejemben vijjogni a vészjelzők. Amikor pedig egy korábban soha nem látott fiatalember táncosnőnek álcázott osztálytársai kíséretében elfoglalta a színpadot, majd még énekelt is, a megmaradt testi épségem védelmének érdekében azonnal váltanom kellett. Csakhogy a sors szeszélye folytán ezt az estét a Satellit televízió is a zenének szentelte: a pop-, rock- és táncdalfesztivál második elődöntője volt hivatott a nézőket a készülékek elé szögezni. Ezt elég sokáig bírtam, és csak akkor nyúltam a távkapcsolóhoz – talán négyszer-ötször –, ha egy-egy kevésbé kiforrott produkció a tényleges fizikai fájdalom környékére sodort. Végül meghirdettem a saját vetélkedőmet, amelyben az említett két csatorna föllépői, meg az országos adók elpusztíthatatlan akcióhősei vívtak kíméletlen harcot egymás, illetve a kikapcsológomb fölött lebegő mutatóujjam ellen.
Győztest – elalvási okok miatt – sajnos nem hirdethetek. Az utolsó, amire emlékszem, hogy a Heti Hetes szereplőinek székeiben alsó tagozatos gyerekek pózolnak, aztán a távkapcsoló kihullott a kezemből. Gyötrelmes álmomban a legnépszerűbb Jáksó László balján ültem, ráadásul átragadt rám a műsor szellemisége, így hiába erőlködtem, egyetlen jópofa gondolat sem ötlött az eszembe.