Millenniumi albumot adtak ki Budafok-Tétényről

Az 1950-ben létrehozott XXII. kerület történetét eleveníti fel Garbóci László Budafok-Tétény című, tegnap megjelent millenniumi albuma. A kötetből kiderül: a rendszerváltozás után is sokan költöztek Százhalombattáról, Ercsiből, Tárnokról és Érdről a kerületbe.

Budafok-Tétény többszörös – négy-ötszörös – bevándorlási hullám után jött létre. Téténybe – amely már évszázadokkal ezelőtt is ezt a nevet viselte – elsősorban Száraz György nagybirtokos telepesei költöztek, akik az uradalmi földek jobbágyaiként szereztek maguknak megélhetést. A Rajna környéki földművelők mellé Buda és Pest környékéről magyarok, a Csepel-szigetről pedig rácok érkeztek Téténybe. Jószerivel ők alkották a település XVIII. századi lakosságát.
Budafok létrejötte Savoyai Jenő hadvezérnek köszönhető, aki a Csepel-szigetre költöző németeknek felajánlotta, hogy a Csepelhez tartozó Promontoriumon szőlőt telepítsenek. Éppen annyi területet kaptak, amekkorát a családok számától függően könnyűszerrel megművelhettek. A jórészt német szőlészek önálló zsellérközséget alapítottak.
A szorgalmas lakók bőséges termést hozó szőlőkultúrát honosítottak meg a Tétényi-fennsíkon. Az 1850-es években Promontoron 1500 katasztrális holdon termett a szőlő, az éves bormennyiség pedig 50-55 akó körül volt. Télen a borászok példátlan szorgalommal bővítgették pincéjüket és újakat is építettek.
Budafokon a betelepítések idején a házhelyeket tervszerűen alakították ki. A telekadományozáskor fontos szerepet játszott a borospince kialakíthatósága is. A Péter Pál utcában a háromosztatú – utcai szoba, konyha, nappali szoba –, ereszes házak honosodtak meg. Elsőként a Savoyai kastély és környéke, a hegyvonal lába épül ki (mai Kossuth utca, Magdolna utca, Péter Pál utca). Ez utóbbi volt egykor a település főutcája. Az utcában még ma is szép számmal találunk régi, ereszes házakat, vázával díszített kapukat.
Tétény – a másik község – a középkorban a környék legjelentősebb gazdasági központja volt. Bár erről csak a tétényi Száraz-Rudnyánszky-kastélyban és temp-lomban meglévő középkori maradványok tanúskodnak – jegyzi meg a szerző. A település építészetét a barokk kor után egymást követő stílusok gazdagították. A klasszicizmus, majd a romantika korszakát azonban napjainkra sajnos csak néhány megmaradt lakóépület képviseli.
Még a XIX. században is érkeztek német ősök, elsősorban a Rajna vidékéről és Schwarzwaldból. A XX. század elején a lakosság száma olyannyira megemelkedett, hogy az egyre gyarapodó népességet már alig tudta a település befogadni. A század közepén lelassult a fejlődés: miután deportálták a zsidóságot, a háború után a lakosság egy részét etnikai okokból kitelepítették a területről. Elég volt egy enyhén németül csengő név és a hatóságok máris elűzték a családokat. Budafok-Tétény lakosságát végül mégsem érintette olyan drasztikusan a kitelepítés, mint más német és sváb ajkú településeket.
Miután a hatvanas években fővárosszerte megkezdődött a század legélénkebb népvándorlása, több városrész is elveszítette arculatát. Ekkor bontották le a budafoki Anna utca századfordulós polgári házait és műteremlakásait. Budafok főutcája, a Kossuth Lajos utca keleti oldala is akkortájt semmisült meg. Helyére tíz évvel később panelházakat húztak fel. Nagytétény csodás épületei sem maradtak ki a pusztításból: a hetvenes években jó néhány szép családi ház tűnt el. Budatétény viszonylag szerencsésebb volt: a Rózsakert lakótelep megoldotta a lakásgondokat, így kevesebb épületet kellett lebontani.
A nagy átköltöztetések időszaka tovább mélyítette a sebeket: a budafoki lakásokból Kispestre és Újpestre telepítették a polgárokat. Idős embereket szakítottak ki jól megszokott környezetükből. Azok, akiket Budafokra, illetve Tétényre telepítettek, legalább annyira otthontalannak érezték magukat.