Mától új helyen működik a Belvárosban az ügyfélszolgálati és az okmányiroda. A húsz munkahelyes új irodában kulturált, az uniós elvárásoknak és a XXI. századi követelményeknek megfelelően folyik majd az ügyintézés. Az okmányiroda várakozójában az ügyfelek fénymásolhatnak, telefonálhatnak és kulturált körülmények között tölthetik ki az űrlapokat. Az épületben helyet kapott a közterület-felügyelők irodája is.
Az új épület átadását az indokolta, hogy az okmányirodák kialakításakor rövid idő alatt kellett megoldást találni, így Belváros-Lipótváros önkormányzata csak ideiglenes helyet tudott adni a szervezetnek. Az irodát az Erzsébet tér 2. szám alatt létesítették, egy múlt század végén épült eklektikus bérházban, a helyiségek azonban a 3. szám felől közelíthetők meg. A társasház lakói ugyanis csak így járultak hozzá az okmányiroda megnyitásához.
Az iroda kialakításával egy időben felújították az épület homlokzatát is, az eredeti állapotnak megfelelő módon. Ennek költségét az önkormányzat állta. Az iroda kialakítása és az épület felújítása összesen 209 millió forintba került.
Fiatalok ezreit segíthet itthon tartani az Otthon start program
