A romániai Gelencén szombaton történelmi jelentőségű ünnep volt. Újraszentelték a hatéves munkával teljesen felújított középkori katolikus templomot. A székelyföldi település két feléből, Lahidáról és Szaladáról báránybőr süveges férfiak és fejkendős asszonyok érkeztek a piciny templom falához, s hamar kiderült, hogy már csak a nyikorgó hóval borított temető évszázados sírjai közé szorulva hallgathatják végig az ünnepi istentiszteletet, s énekelhetik el közösen a magyar és a székely himnuszt.
Egészségügy: működik a rendszer
A templom melletti kis bolt ablakából kitekintve ünnepel Bartha Béla, az üzlet tulajdonosa. Az idős férfi háta mögött fával tömött vaskályha duruzsol. Gelencén, a háromszéki településekhez hasonlóan, a lakosság kilencvenöt százaléka magyar. Kevés a munkalehetőség itt, többnyire az erdőkitermelésből élnek az emberek. A térségben gyakori a földrengés s a széldöntés, azaz a fákat kidöntő szélvihar. A történelmi Magyarország határa innen tíz-egynéhány kilométerre, a havasokban. – A falu fő látványossága a templom, sokan ezért jönnek ide, jelentős a francia vendégek száma – mondja Bartha Béla. Magyar nyelven folyik az oktatás az iskolában, de németet és angolt tanulnak a gyermekek. A státustörvényről mindenki hallott, s ennek legfőbb oka az, hogy a Duna Televíziót, az ATV-t és a Satelit televízió adásait is jól lehet fogni. – Nemcsak a híreket, hanem interjúkat és vitákat is láttam a törvényről – szögezi le a férfi, s hozzáteszi: Magyarországnak nagy lelkiismerete van, segíteni akar a határain túl élőkön is.
– A törvény kiegészítése szerint bárki mehet munkát vállalni Magyarországra, s az ellenzéki politikusok szerint a nem létező romániai egészségügyi ellátás következtében gyógyíttatni fogják magukat a munkavállalók – vetem fel. – Miért ne lenne itt egészségügyi ellátás? Például kórház 12 kilométerre található innen, Kézdivásárhelyen. A menyem is ott dolgozik, ismerem a belső viszonyokat. Olyan orvos is dolgozik az intézményben, aki évekig Svájcban munkálkodott, s ott tanult meg igazán operálni. Egyébként van még kórház Marosvásárhelyen, s persze a 250 kilométerre található Bukarestben is. Az kétségtelen, hogy nincs olyan ellátás, mint Magyarországon, mint ahogyan Magyarországon nincs olyan, mint Ausztriában. Ausztriában viszont nem olyan az ellátás, mint a németeknél, azok pedig az amerikaiakhoz képest vannak lemaradva. Nem lehet mindig a jobbat alapul venni! Itt semmi probléma nincs az egészségüggyel – szögezi le önérzetesen. Átmegyünk a családi ház nyárikonyhájába, ahol a férfi pohárka pálinkával kínál. – Nem házi, szeszből készült – mondja ismertetésül. – A tiszta szeszt felfőzött köményes-cukros vízzel vegyítjük. Kedves egészségére – szól a férfi.
– Voltam „magyarban”, nagy rokonságom van ott, mint például Simon János ezredes, kosárlabda- edző. Legutóbb 1986-ban jártam Budapesten, az édesapámmal, a nejemmel és a leányommal. Nem mondom, hogy nyolcvanhatban szegénység volt itt, de egy kiló húst nem lehetett pénzért venni. Nagy nehézség közepette kaptunk útlevelet. Vártak minket a rokonok a Keleti pályaudvarnál, majd kimentünk Solymárra, édesanyám testvéreihez – teszi hozzá magyarázatképpen. – Szóval a könnyem kicsordult, amikor a Moszkva téren a családommal egy mészárszék talponállójában húst ehettünk.
– Nyolcvanhatban hetven bani ért egy forintot. Feketén váltottuk át a spórolt pénzünket, összesen tizenötezer forintunk volt, s hat bőröndöt tömtünk meg olajjal, hússal és kávéval. Még szerencse, hogy amikor elindultunk hazafelé, az ezredes rokonunk adott egy névjegykártyát. Mint ahogyan „mindenhol van fanyelű bicska”, a magyar vámos a csomagjainkra nézve azt kérdezte, hogy mondjam meg, Ceaucescu mennyi pénzt adott az utazásra. „Ha Ceaucescu maguknak nem adott pénzt, akkor mi van a tömött bőröndjeikben?”. Így tréfálkozott a vámos – eleveníti fel a régen történteket. – Rokonokhoz mentünk, tőlük jövünk, s ők segítettek meg minket – válaszoltam, de csak nem engedett a vámos. Erre édesapám csendesen felállt, átadta az ezredes névjegykártyáját, s azt mondta, innét jövünk, Simon János ezredestől, na, ő csomagolt fel minket! Erre többet nem foglalkoztak velünk. A román vámos – na, az megvámoltatott minket. Amúgy nagy részét nem magunknak hoztuk, hanem a rokonságnak – teszi hozzá a vendéglátó. Leveszi a táncoló edénykét a gázról, s gőzölgő kávét tölt szét kétfelé.
Példaértékű együttműködés
Kint, a harapós időben a korábban lebontásra ítélt gelencei műemlék templom mellett emberek százai álldogálnak. Hangszóróból hallani az ünnepi énekeket és beszédeket. – A román és a magyar kulturális kormányzat közötti példaértékű együttműködés bizonyítéka a közös felújítás – jelenti ki Tereza Sinigalia, a román művelődési és egyházügyi minisztérium műemlékvédelmi igazgatóságának vezetője. Egyébként a céhek városaként ismert Kézdivásárhely közelében található Gelence Szent Imrének szentelt templomának építése a XIII. század végén kezdődött; a hajó eredeti falai ma is állnak. A félköríves, román kori szentélyt a XV. század végén elbontották, helyébe a nyolcszög öt oldalával záródó, támpillérekkel erősített keresztboltozatos szentélyt építettek. A hajó mindhárom falának ma is látható festése az 1330-as évekre tehető. A falképeken bibliai jelenetek és szentek történetei szerepelnek, s itt található egy karcolt rovásírásos felirat is 1497-es évszámmal. A hajó fölé 1628-ban 104 mezőre osztott, festett famennyezet került. Vélhetően az 1472-es is, de az 1802-es földrengés már bizonyíthatóan nagyon megrongálta az épületet, a falu közössége új templom építése mellett döntött. Bizonyára a pusztulás vagy a lebontás lett volna a templom sorsa, ha 1882-ben Huszka József a mészréteg alatt meg nem találja a rendkívül értékes falképeket. A kis templom egyszeriben híressé lett. Megmentése érdekében több-kevesebb haszonnal járó javítások, restaurálások történtek. A jelenlegi helyreállítási munkálatok 1995-ben kezdődtek a Kovászna megyei önkormányzat anyagi segítségével, majd román központi költségvetési támogatással. 1999-ben és 2000-ben a felújítás költségeit négymillió forintból a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma biztosította a Határon túli magyar épített örökség felmérése és megóvása program részeként. A templom 1996 és 1999 között szerepelt a World Monuments Fundnak a világ száz legveszélyeztetettebb műemlékét tartalmazó listáján. Emiatt az amerikai székhelyű Samuel Kress Foundation finanszírozta a külső vakolat javításakor az északi falon előkerült, eddig ismeretlen falképtöredék feltárását és konzerválását.
Felcsendül a magyar, majd a székely himnusz. Percekkel később a mezőgazdaságból és fakitermelésből élő Göthér Zoltán azt mondja: 1974-ben érettségizett. A szerenád után az úton társaival a székely himnuszt énekelte, ezért a rendőrök jól megverték. Úgy tudja, hogy felmenői az 1600-as évektől éltek itt, s valójában nem tudják, hogy honnan kerültek ide Gelencére. – Egyes adatok szerint az ausztriai Linzből – teszi hozzá némi bizonytalansággal.
Ahogyan véget ér az újraszentelés, csendben hazaindulnak a helybeliek. Többen egy várakozó autóbuszra kapaszkodnak fel. Jeges az ablak, jégcsapok lógnak a visszapillantó tükörről. Mínusz tizenegy fok van. Mi is megyünk utunkra. Csíkszentkirályban erős lovak masszív szekereket húznak. Egyikük gazdája sört tankolt, látni a jeges úton elhaladó alakot. Hófehér mezők és hófödte hegyek villannak ki egy-egy másodpercre a ködből. Csíkszentmártonban fafeldolgozó és piac működik, Csíkkozmást átszelve omlatag házakat látni, Tusnádfürdőn több méter hosszúságú jégcsapok lógnak lefelé a gyönyörű villák párkányairól. Kilométerekkel arrébb homokszóró autó keresztezi utunkat, a platóról emberek lapátolják a homokot.
Magyar iroda a múzeumban
Csernátonban, az 1800-as években épült Domokos-kúria épületében vagyunk. Termelőszövetkezet által használt ingatlan ez, amely 1973-ig gépllomásnak adott helyet, s azt követően nyitották meg a tájmúzeumot. Haszmann Pál népnevelő, népművész gyűjteménye látható itt. – Jó barátságban, testvéri kapcsolatban voltam a magyarországi szakemberekkel a nehéz időkben, s a talán szabadabb, szókimondóbb időkben is – szögezi le vendéglátónk, aki úrvacsorányi disznótorosra hívott meg minket, de mégis roskadozik asztala a finomságoktól. – A tovább élő gazdasági nyomorúság idején igenis megfogalmazódik az emberben, hogy nagyon fontos az anyaország idevaló kitekintése, a kis pénzzel való odafigyelése, hogy a drága örökséget meg lehessen tartani – mondja ifjabb Haszmann Pál. – Az itt élő székely–magyar közösség megőrizi, s vigyázza hagyományait, s vigyázza a legdrágábbat: szép anyanyelvét. Szerinte a státustörvény alapján járó magyar igazolvány sok más jelensége érzékelhető: azt mutatja, hogy a határok újrarajzolása nélkül a magyar nemzet egyesítésére sor kerülhet. „Jó felé fordult el a szekerünk rúdja, jó lovacskák húzzák” – hallom a férfitól. Minden gyűjtemény gazdagítja az egyetemes európai műveltséget is, elég, ha csak arra gondolunk, hogy a tenyérnyi kis Háromszék szellemi térképvonalán áthaladva hány híres ember származik innen: Zágoni Mikes Kelementől Kőrösi Csoma Sándorig, Dálnoki Dózsa Györgytől Gábor Áronig.
A múzeum és a mellette működő népfőiskola, illetve a közművelődési egyesület vezetői évről évre a hagyományos mesterségek ápolására teremtenek lehetőséget. – Tavaly több mint hétszáz fiatal volt itt, a történelmi Magyarország szinte minden vidékéről. A Felvidék, Kárpátalja, a Délvidék, a nyugatra és a tengerentúlra szakadt magyarság gyermekei is itt voltak, vagy azért, hogy az anyanyelvüket ápolják, vagy azért, hogy a gyökereiket keressék. – A határokat nem mi raktuk, azt a megkérdezésünk nélkül tették, de ezzel a magyar igazolvánnyal úgy érzem, hogy 1920 után az első olyan lépés, amellyel mindannyian megvallhatjuk, hogy magyarok vagyunk – szögezi le ifjabb Haszmann Pál. Hozzáteszi: ha kettős állampolgárok lennénk, tudnánk, hogy kit kell ötszázezer szavazattal megtámogatni. Itt lesz egyébként Csernátonban, a múzeumban a magyar igazolvány igénylésére létrehozott iroda is. – A kézdivásárhelyi nagy irodához tartozunk majd. Mindenki meg van bolydulva. Volt itt már érdeklődni 90 éves néni is, aki nem akar utazni, csak szeretne még egyszer magyar lenni, vállalni és igazolni szeretné a magyarságát. Az ifjabb Haszmann Pál útravalóul azt mondja: vigyáznunk kell arra, hogy ezt a vidéket ne rabolják ki, ne foszszanak meg minket fontos okmányainktól, régi könyveinktől és tárgyi emlékeinktől.
Erdélyben a külföldiek régi bútordarabokat, szőtteseket vásárolnak fel. Segesvár felé menet óriáscégek óriásplakátokon hirdetik az „ice cream”-et. Meg kell felelni a modern kor kihívásainak, ezt a fajta irányzatot követni kell – vélik sokan. A Drakula szállodát is óriásplakát hirdeti, s már amerikai beruházásból épül a Disneyland-szerű Drakula-park. Tíz év, és csak hamburger és kóla kapható majd itt – mondja valaki a buszon. A gelencei fehérre meszelt falú templomocskára gondolok.
orosz-ukrán háború
Trump béketárgyalást készít elő Zelenszkij és Putyin között
