Képviselő úr Budapest melyik részén lakik?
– Budán, a XII. kerületben.
– BKV-val, vagy személygépkocsival közlekedik?
– Is-is, de leginkább autóval.
– Nem bírja a budapesti tömegközlekedést?
– Amikor Lágymányoson laktam évtizedekkel ezelőtt, a 12-es busszal jártam és rengeteget álltam a megállójában még éjjel is. Abban az időben túl sokat vártam a különféle buszmegállókban. 22 évesen vásároltam meg életem első Trabantját az édesanyám halálakor kapott ékszerekből. Emlékszem, még a bélyeggyűjteményemet is pénzzé tettem. Akkor alakult ki bennem az az elmélet, hogy az ember az autóval viszonylagos függetlenségét vásárolhatja meg. Tizenhat évig trabantos voltam. Manapság jutottam el a Daewoo-ig. Tehát én azóta is autóval járok, amikor tehetem.
– Ez nem valami jó reklám a BKV-nak. Ön egy szép környéken él, XII. kerületi lakosként autóval jár. Nem feltételezem önről, hogy ne tudná, mivel jár az, ha valaki tömegközlekedési eszközökkel kénytelen az egyik pesti külső kerületből a belvárosba utazni. Élhetőnek tartja ezt a várost?
– Igen, élhetőnek, és szerethetőnek. A bajok nagy része, amiket ez idáig nem tudtunk kezelni, a II. világháborúnak köszönhető. Budapest fejlődése az elmúlt évszázadban többször megtorpant. A háború pusztításai után oly mértékben, hogy azóta sem tud magához térni teljesen. Ugyanez mondható el Berlinről is, ahol még inkább látható nyomai vannak a világégésnek. 1945-ben a Fischer József által vezetett közmunkák tanácsának közreműködésével csak éppenhogy helyreállítottak sok épületet, a díszek, tornyok a legtöbb esetben nem is kerültek viszsza eredeti helyükre. Aztán kezdődött ’56 után újra.
– Az európai városok közül nemcsak Budapestet és Berlint kellett újjáépíteni a világháború után. Nálunk alapvető gondok tapasztalhatók a városrehabilitáció és a közlekedés terén is.
– De más nagyvárosokat nem pusztítottak el ilyen mértékben. Ha megnézünk egy olyan várost, amelyet nem döntöttek romba, és nem államosítottak, egészen más kép tárul elénk. Ahol nem kell még ma is a lőtt, sebes házakkal, hiánypótlással foglalkozni, állami tulajdonból magántulajdonba kerülő házakra költeni, ott megőrizték az értékeket, a régi városképet. De azt is mondhatnám, hogy Párizsban, Londonban az önkormányzatok a befolyó adók sokkal nagyobb százalékával rendelkeznek, több pénz jut felújítások támogatására is. Több helyütt egyre-másra épülnek az új metróvonalak, sőt föld alatti közutak is.
– Budapest tág értelemben vett belvárosában rengeteg omladozó házfalat látni, némely utcában még köztisztaságról sem lehet beszélni. Ezek a jelenségek nem okvetlenül a háború következményei.
– Természetesen nemcsak a háborúnak, hanem az elmúlt ötven évnek. Hatalmas az elmaradás. Sajnos többször tapasztaltam, hogy magántulajdonba került egy épület és az új tulajdonosok, akik az „állambácsihoz” szoktak, ma is azt kérdezik, mikor fogják már végre tatarozni a házukat. Nem azon gondolkoznak, hova pályázzanak pénzért, vajon ők mit tudnának tenni a felújítás érdekében. A köztisztaság – a főútvonalak kivételével – egyébként kerületi feladat.
– Prágában viszont nem látni egy romos épületet sem. Sétálóutcákat találni a belvárosban, egységesebb a városkép.
– Mert ott nem pusztult el a város a háború alatt. Csehországban éppen most volt egy óriási megújulás. Volt mit tatarozni, mert nem bontották le az épületeket és nem épültek az elmúlt évtizedekben nagy kockaházak. Viszonylag épen maradtak Magyarországon azok a városok, amelyek a határsávba estek, vagy a „klerikális reakció” székhelyei voltak, mint például Sopron, Szentendre, Esztergom. A rendszerváltozás után éppen a korábbi központi irányítás miatt olyan önkormányzati törvény jött létre, amely a fővárosnak nagyon kevés jogot adott. Amíg 1870-től 1947-ig a fővárosi közmunkák tanácsa éppen egyeztetett, harmonikus építészeti fejlődést igyekezett megvalósítani, addig 1990 óta pont az ellenkező hatás érvényesül. Minden kerület teljes önállóságot kapott. A 23 kerület különféleképpen gondolkozik, a főváros nem tud beavatkozni, az építési engedélyeket a kerületi hivatalok adják ki.
– Kevesebb budapesti önkormányzatra lenne szükség?
– A Fidesz annak idején azt javasolta, hogy legyen egy nagy belváros külön irányítás alatt, valamint önállóbb külső kerületi önkormányzatok. „Citykoncepció” volt az elnevezése, amellyel nagyjából én is egyetértettem. Aztán a különböző kerületek különféle pártok irányítása alá kerültek, s elkezdték „védeni saját territóriumukat”. Ma már nehéz ezen változtatni, de az építési engedélyezési eljárásokon változtatni kell. Nagyobb beleszólást kellene engedni a fővárosi önkormányzatnak, döntési lehetőséget legalább „másodfokon”.
– Visszatérve a tömbrehabilitációra, ez igazán csak a IX. kerületben indult meg. Budapestnek az egyetlen városrésze, ahol látványosan szépülnek és újulnak meg az utcák, épülnek lakóházak. Sem a fővárosi önkormányzat, sem pedig a többi kerület nem tud felmutatni ezen a téren eredményeket. Miért van ez?
– Ez nem így van. Egyrészt a fővárosnak nincs saját tulajdonú lakástömbje, másrészt a kerületek többsége kezdeményez. Ám mindegyik más, jellegzetes karakterű, s a legtöbb városrész nem rendelkezik annyi üres telekkel, vagy bontásra ítélhető földszintes házzal, mint a Ferencváros. A IX. kerületben valóban nagyon dicséretes munka folyik. A VIII. kerület most kezdi el igazán. Nekem 1992-ben sikerült beindíttatnom a Műemléki Alapot, majd ’94-től a települési értékvédelmi támogatás bevezetését. A rehabilitációs kerettel együtt idén mintegy 4,5 milliárd forinttal támogatja a fővárosi önkormányzat a kerületi felújításokat. Tehát léteznek megpályázható pénzek, amelyek rendelkezésre állnak.
– A belső kerületek némelyikében egy tűzcsapot sem újítottak meg az elmúlt tíz évben? A városháza sem ösztönözheti a kerületeket igazán.
– Értse meg, hogy a tömbrehabilitációkat nem a főváros irányítja. Legfeljebb segíti pénzzel. Még egyszer hangsúlyozom: jogszabályi szinten kell megoldást találni, hogy Budapest fejlesztése, védelme egységesebb legyen. Azután kérhető számon, mit végzett a választott testület. A kerületek vezetésénél folyamatosan változnak az elképzelések, érdekek. Minden úgy működik, mint a korai kapitalizmus korában. Az ön lapjának is az az egyik tevékenysége, hogy a fővárosi önkormányzatot kritizálja, a Fidesz által vezetett kerületeket pedig segítse.
– Ehhez képest az általam példaként említett IX. kerület éppen baloldali vezetésű. Egyébként beszélhetünk a posztbolsevik napilapok feladatáról is, mint ahogy a fideszes kerületekről.
– A budai fideszes kerületekről csak annyit, hogy X vagy Y társaságok felvásárolják a szebbnél szebb villákat, amelyeket lebontanak és a helyükbe nagy társasházakat építenek. Sűrűbb lesz a beépítettség, fogy a zöld, s minden varázsukat elvesztik a régi, patinás villákkal tarkított kerületek. Ezt elmondtam egyébként az egyik érintett polgármesternek is. Nota bene a XII. kerületben ma már javul a helyzet, míg a II.-ban romlik.
– Miért nem kezdeményezik a villák védetté nyilvánítását?
– A levédetés nem csak a főváros feladata, mint ahogy nem is lehet minden házat védettség alá helyezni. Van ilyen lehetősége a kerületeknek is, de egyik fő feladata lenne a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak. Már így is sok villát bontottak le, s építettek helyükre társasházat, akár 15 család részére. Azt is el kell ismerni azonban, hogy a kerületeknek nem csak a telekspekuláció jelent bevételt, hiszen a korábbi három család helyett tizenöten fognak adózni ezután ugyanazon a telken.
– A Nemzeti Színház esztétikai megjelenéséről hogyan vélekedik? Mára felépült a Siklós Mária által tervezett teátrum. Az építészszakma egy része – talán a meghiúsult Erzsébet téri építkezés miatt is – továbbra sem tud megbékélni a színházzal. Ön hogyan vélekedik az új Nemzeti stílusáról?
– Ez egy összetett dolog. Akik az építészeti megjelenését bírálják, igazuk van, akik azt mondják, hogy túl sok pénzt költöttek rá, azoknak is. Szerintem az Erzsébet tér melletti parkoló alkalmasabb helyszín lett volna. Ott ugyanis mindig épület állt – a hatvanas években bontották le a házakat. Egy ilyen jelentőségű épület terveinek elfogadásáról egy szakmai zsűri döntése szükségeltetett volna, mint mindenütt a „művelt nyugaton”. Szerettem volna, ha ott egy épület elválasztja a Kiskörút forgalmát az Erzsébet tér csöndjétől, mint régen. Az esztétikáról csak annyit, hogy én azok közé tartozom, akik az elkészült Nemzeti Színházat nem tartják szép háznak.
– Budapesten az elmúlt tíz évben egyetlen centiméter új park sem épült. Sőt, arra is akadt példa, hogy zöld területet pusztítottak el egy plaza építése érdekében.
– Valóban csak felújításokra, játszóterekre, kisebb beruházásokra tellett. Én a parkok, s a zöld területek pártján állok, de a magán- és csoportérdekek sajnos sok esetben felülkerekednek. A fővárosi önkormányzatnál is kemény szócsaták alakultak ki, ha zöld terület beépítéséről volt szó. Én például fontosnak tartom, hogy a Hősök tere mögött a Felvonulási tér legyen visszaparkosítva, hiszen azt a Városligetből vágták le. Már létezik egy elvi döntés a zöld felület visszaállításáról. A munkálatokat hamarosan elkezdjük, én személy szerint már évek óta ezen munkálkodom.
– De azért az mégiscsak túlzás, hogy egy bevásárlóközpont miatt irtsanak ki egy parkot. A plazákból így is rengeteg van Budapesten. Forgalomindukáló, levegőszennyező és egyéb kulturális, társadalmi hatásaik magukért beszélnek. A fővárosnak nincs lehetősége szabályozni ezt a kérdést?
– Sajnos nincs. Én nem vagyok bevásárlóközpont-párti. Tudni kell, hogy a bevásárlóközpontok építése sem fővárosi hatáskör. Engedélyezésükről az adott terület tulajdonosának kell dönteni, vagyis a kerületi önkormányzatoknak. A fővárosnak csak akkor van beleszólása, amennyiben övezetátsorolást kell végrehajtani a beruházáshoz. Ezt ugyanis nekünk is jóvá kell hagyni a városházán.
– Tíz éve téma a gépkocsiforgalom kitiltása a belvárosból, és további sétálóutcák létrehozása.
– Erre vonatkozóan vannak törekvések, mint ahogy eredmények is. A Váci utca folytatását a főváros pénzén alakították sétálóvá. Több ilyen utca kialakítása azonban a helybeli lakosok miatt nehezen lenne megoldható. Én egyetértek azzal, hogy legyen minél több sétálóutca, ám ehhez elengedhetetlen a tömegközlekedés fejlesztése, ezen belül is újabb metróvonalak építése. Enélkül ugyanis nem lehet sétálóövezeteket kijelölni. Másképp hogyan jutnának el oda, vagy onnan az emberek gyorsan a város másik pontjára, ha autóval nem lehet megközelíteni?
– Melyik a kedvenc háza, épülete? Mondjon egyet!
– Akár százat is fel tudnék sorolni: ilyen az egykori postapalota épülete, a Hold u. 4. szám alatt található ház, de sok régi villa is van a kedvenceim között. Szeretem a pesti udvarokat, a klasszicista, eklektikus, szecessziós várost.
– Térjünk át az egyik legaktuálisabb témára, a Terror Házára. Az építészszakma részéről sok kritika érkezett a múzeum külső megjelenése miatt. Ön jogszabálysértésekre hívta fel a figyelmet. Ugyanakkor a Kálvin téri irodaházak építésénél nem sok kifogás hangzott, el, pedig egy műemlék épület is összedőlt az építkezés miatt, a külső megjelenésükről nem is beszélve. A szakma ebben az esetben nem mozdult meg.
– A Kálvin Center ügyében voltak kifogások bőven, legfeljebb önhöz nem jutottak el ezek. Ugyanis nem volt politikai vonatkozásuk. Jogsértések is mindkét esetben történtek. Az új épületeknél és a régi ház átépítésénél is. A Terror Háza nagy feltűnést kelt, a rohamos munka talán nem véletlen a választások előtt. A múzeum kiötlői maguk csináltak politikai ügyet, többek között azokkal a sorozatos jogszabálysértésekkel, amelyeket elkövettek. A világörökség része címre aspiráló Andrássy út egységes járdaszerkezetét a tulajdonos fővárosi önkormányzat hozzájárulása nélkül alakítanák át. A járdára épülő úgynevezett pengefal pedig akadályozza a közlekedést. Ez utóbbi szerepelt az eredeti, a szabálytalanul engedélyezett terveken, azokon viszont, amiket a fővároshoz eljuttattak, pedig nem! Ezt a csalást fölfedeztük. Egyébként a terveket a VI. kerületi főépítész, a helyi építési iroda, a tervtanács sem támogatta, úgy kapott „építési engedélyt”.
– A Terror Házával régi adósságot törleszt az állam, talán a sietség is érthető. Érdekes, hogy éppen azok a pártok bírálják a külső megjelenést, amelyeknek politikai megfontolás miatt nem érdekük egy olyan múzeum, amely méltó emléket állít a nyilas és a kommunista rémuralom áldozatainak. Az egyébként biztos, hogy a múzeumból kijövet a látogatók többsége nem sírja majd vissza az „átkos” rendszert.
– Ez csak belemagyarázás, elterelő hadművelet. Ezek az érvek a szabálytalanságok elkendőzését szolgálják. Soha senki nem beszélt az ön által említett körből a múzeum létesítése ellen. Ez bizonyítható. A bizottság és én csak a városképet és a főváros jogait védjük. Erről szól az eskünk. Egyébként a házban egy szobányi anyag szól a nyilas rémuralomról, és a többi mind a „szocializmus építésének” koráról. Megjegyzem: azok, akik 1951-ig működtették itt az ÁVH-t, s akiket bemutat majd a Terror Háza, nem azonosak a mai szocialistákkal. Schmidt Máriáék – feltételezésem szerint – tudatosan, politikai eszközként akarják majd felhasználni a múzeumot. Illetve ezt teszik már ma is. S az előzetes propagandához – a jogsértésekre felhívva a figyelmet – mi is segítséget adunk. A látogatók két részből állnak majd: az iskolásokból, akiket behajtanak, és a többiekből, akiket bevisz a kíváncsiság.
origo.hu
Magyar Péter egy újságíró kezére csapta a kocsiajtót - videó
