Az emberek elsősorban békét és biztonságot akarnak, különös tekintettel a helyi haderők lefegyverzésére – derül ki annak a felmérésnek az előzetes adataiból, amelyet nemzetközi szervezetek készítettek az afganisztániak körében. A kívánságlista egyéb pontjait meghatározza, hogy ki hol lakik: míg a vidékiek ételt és munkát akarnak, a városiak az oktatásra helyezik a hangsúlyt. Abban mindenki egyetért, hogy az infrastrukturális fejlesztések nem tűrnek halasztást: a városlakók az elektromos és a kommunikációs hálózatok kiépítését szorgalmazzák, a vidéki lakosság számára ellenben az utak és a vízvezetékek helyreállítása élvez prioritást. Mindannyian fontosnak tartják azonban az egészségügyi rendszer kiépítését.
S valóban, gyakorlatilag az alapoktól kell kezdeni Afganisztán újjáépítését. Az elmúlt évtizedek háborúskodásai alatt az infrastruktúra megsemmisült, az elektromos és kommunikációs hálózat működése akadozik, akárcsak – járható utak híján – a közlekedés. Az iható víz itt luxus. A világ egyik legszegényebb országában a várható élettartam 44 év, és négy gyermekből egy meghal, mielőtt betölti az ötödik születésnapját. Az ENSZ egyik felmérése szerint a lányoknak csak hat, míg a fiúknak húsz százaléka jár iskolába. A lakosság kétharmada nem tud írni és olvasni. A tálibok bukása után az iskolák egy részében újraindult az oktatás, ám a gyerekeknek így is csak töredéke koptatja újra az iskolapadot. Arról nem is beszélve, hogy az oktatóanyagok és egyéb felszerelések ritkaságszámba mennek manapság Afganisztánban.
Nem különb a helyzet a minisztériumok háza táján sem: az újjáépítésért felelős miniszter bomba szaggatta irodájában például hiányoznak az ablakok, nincs fűtés és a víz. Amin Farhang munkáját az is nehezíti, hogy telefonos összeköttetés híján igen nehézkes az ügyintézés mostanság a fővárosban. Helyi beszámolók szerint ha valaki Kabulból vidékre akar üzenni, akkor nem ritkán az évszázadok óta jól bevált módszert alkalmazza: követet küld.
Ám hogy a követ mindig célba ér-e? Nos, erre sincs garancia, a közbiztonság ugyanis meglehetősen gyenge Afganisztánban. A még fel nem morzsolt helyi csapatok garázdálkodása nemcsak a lakosság életét keseríti meg, de gyakorta a segélyszervezetek munkáját is nehezíti. Nem ritka ugyanis, hogy a fegyveresek megtámadják, megverik a humanitárius szervezetek munkatársait – vagy egész egyszerűen megdézsmálják az élelmiszer-szállítmányokat. Az országban éhínség fenyeget, az egyik pakisztáni székhelyű segélyszervezet lapunknak elmondta: pillanatnyilag élelemre lenne a legnagyobb szükségük, hogy szétoszthassák az emberek között. Afganisztánban évek óta szárazság pusztít, a kőkemény földet megművelni nem, vagy csak igen bajosan lehet. Helyszíni beszámolók szerint az emberek füvet rágcsálnak, így próbálván enyhíteni éhségüket.
Aki mégis megpróbálkozik a földek művelésével, gyakran az életével fizet. Szinte nem múlik el nap anélkül, hogy valaki ne lépne gyalogsági taposóaknára. A földek megtisztításához legkevesebb öt–tíz, más vélekedések szerint húsz évre is szükség lesz. A tokiói konferencián Hamid Karzai, az ideiglenes kormány feje külön összeget kért az adományozóktól arra, hogy megtisztítsák az országot a gyalogsági aknáktól. Egyes szakértők szerint egy akna telepítése hozzávetőlegesen egy dollárba, kiszedése azonban akár tíz dollárba is kerülhet. A földek megtisztítását a helyi fegyveres csapatok garázdálkodása is akadályozza, s nem ritka az sem, hogy a már megtisztított területet újra aknákkal népesítik be. A donorkonferencia résztvevői egyébként több feltételt is támasztottak a segélyek folyósításához. Az egyik ezek közül, hogy az országban nem indul be újra a máktermesztés, az ópiumkereskedelem egyik alapja. A másik, hogy a tálib rendszer alatt brutálisan elnyomott nők ugyanazokat a jogokat élvezhetik, mint a férfiak. A nemzetközi közösség számára különösen fontos ezenkívül, hogy a pénzek ne kerüljenek illetéktelen kezekbe, sem korrupt hivatalnokok bankszámláira.
Maga a kormány is a csőd szélén áll, a közalkalmazottak fél év óta először a héten kaptak fizetést. Volt, akinek nyolchavi bérével adós az állam. Ám ezzel ki is merült az a pénzalap, amelyet – függetlenül a tokiói konferenciától – a donorországok adtak össze. Kofi Annan ENSZ-főtitkár egyébként úgy vélekedett, hogy az újjáépítési segélyek kifizetése előtt az országnak mintegy 1,3 milliárd dollárra lenne szüksége – humanitárius segélyekre, adminisztratív költségekre és egyéb kiadásokra. Mint Tokióban kifejtette: enélkül nem kezdhető el az újjáépítés sem, hiszen a munkálatokhoz először meg kell szilárdítani Afganisztán belpolitikai helyzetét.
Jóllehet Tokióban dollármilliárdok gyűltek össze az afganisztániak megsegítésére, megnyitó- beszédében Kofi Annan ennél lényegesen nagyobb összeget, mintegy tízmilliárd dollárt emlegetett. A Világbank becslése szerint az elkövetkezendő tíz esztendőben mintegy 15 milliárd dollárra lesz szükség az ország talpra állításához. A résztvevők végül 4,5 milliárd dollárt ajánlottak fel, amelyből 1,8 millárdot még ebben az évben folyósítanak. Az összesítés szerint Japán 500 millió dollárt szán Afganisztán megsegítésére, az Egyesült Államok pedig 495 millió dollár kifizetésére vállalt kötelezettséget az elkövetkezendőkben. Az Európai Unió 2002-re 550 millió eurót ígért, Nagy-Britannia öt év leforgása alatt 200 millió fonttal támogatja az alapot. Szaúd-Arábia vezetői – akik egészen a közelmúltig a tálib rendszer legfőbb támogatói közé tartoztak – Hamid Karzai múlt heti rijádi látogatásakor 220 millió dollár folyósítására tettek ígéretet. Egymillió dolláros felajánlásával Magyarország is hozzájárul az afganisztáni újjáépítéshez.
Ígéretekben tehát nincs hiány, ám az adományozóknak sürgősen be is kell váltaniuk azokat, ha nem akarják, hogy az országban újra káosz uralkodjon. Hamid Karzai, az átmeneti kormány feje egy hetilapnak adott interjújában reményét fejezte ki, hogy a nyugati világ nem fordul el Afganisztántól, mint tette a szovjetek kivonulása után. Ez akkor végzetes hibának bizonyult – és nem lenne másként most sem.
ungvár
Kárpátalján tartottak embervadászatot Zelenszkijék + videó
