Dúlalav

Kedves jövendő Írótársak és Társtalanok,
három szabály van, hogyan írjunk regényt. Sajnos senki sem tudja, melyik három. Viszont bárki képes megírni egy háromkötetes regényt. Csupán az élet és az irodalom ismeretének teljes hiánya szükséges hozzá. Ez bátorítson mindannyiunkat. Az olyanok, akik azt mondják, hogy a kocsikkal, a mozikkal, a tévével, a piával nem versenyezhet az írás, ismerik az életet. Írásra alkalmatlanok.
Mindannyian mesében és kitalálásban élünk: a reklámok, a hirdetések, a politikai hírverések, a tömegtájékoztatás, a tudományos eredményeket népszerűsítő baromságok között. Agyunk káliumból, foszforból és propagandából áll. Épp ezért nehéz megértenünk, ami kézenfekvő. Egy nagy regényben élünk mi mind. Az írónak nem kell fölfedeznie valami kitalált világot. A kitaláció már ott van. Az író feladata (úúú, de nagy szó!) a valóság felfedezése és kifejezése, a valóságé, amely sokszor elképesztőbb, hihetetlenebb, mint a legkiagyaltabb rossz irodalom.
Nem fogjuk fölfedezni a spanyolviaszt. Keményen belemondjuk az arcba, hogy az első többszerzős on-line regényt (gyengébbek kedvéért: egy indítófejezet után az interneten előre megfontolt szándékkal, társtettesekkel elkövetett mű) már megcsinálta volt egy amerikai regényiparos és sokan mások.
Amiben mi újak vagyunk, azok mi magunk. A világban az az érdekes belőlünk, hogy mi magyarok vagyunk. Magyarul beszélünk, írunk, festünk, zenélünk, álmodunk, gondolkodunk, szeretünk. Bárhol éljen is a világban, aki magyarnak tartja magát, írótársunk lehet. (Vagyunk úgy tizenhatmillióan.) A magyar nyelv maga a csoda. Kell-e a magyarnál jobb titkosírás?
Én csak a hét alapfigurát (három gimnazista fiút és négy lányt) adom meg, de úgy, hogy ezek élő emberek legyenek. Nem bábuk. Az igazi írás az élet része éppúgy, mint egy kavics, egy fa, egy kutya, egy ember vagy egy felhő. Az igazi történetben mély, rejtett ritmus van, mint az életben magában. Gondoljunk csak a szívdobbanásra!
Egy olyan regény első mondatának, mint a mienk lesz, annak kéne lennie:
Bízz bennem. Időt vesz el tőled az elolvasása, de cserében rendet kapsz. Nem valami nagyot, de emberit.
De persze nem ez lesz az első mondat.
Amikor tarot-mesterjós voltam, azzal kezdtem, hogy a kérdezőknek (mi, titoklátók így hívjuk a klienst) elmondtam, hogy a lapok mit mondanak a múltjukról. Mindjárt megvolt a bizalom. Aki tudja a múltat (a bizonyíthatót), az tudhatja a jövőt is. Ez a regényhősökre is igaz.
Én tulajdonképpen nem kötök ki semmi lényegest. Nem is tehetem, mert sokunk kezében van ez a történet, mindenki hozzáteszi a magáét. Csak a képzelet = valóság a közös benne. Amely mindig más. Talán csak annyit mondanék, hogy a terjedelemhez kötnünk kell magunkat. Jó lenne, ha egy társíró egy-két gépelt oldalnál (egy gépelt oldal: 30 sorszor 60 leütés = 1800 leütés/karakter) nem írna többet egyszerre. De persze, ha olyan jó, ha úgy érzi, akkor írhat. Ez az egyáltalán nem kötelező olvasmányok és az egyáltalán nem kötelező részvétel regénye leend. A szerzőket 12–18 év közöttieknek képzelem. De csak képzelem. Kéthetenként hétfőn jelentkeznénk vele a Magyar Nemzet on-line változatában, a SULILAP rovatban, a SZÁZKEZES címszó alatt. Lapzárta az előző szerda.
Én több szálon képzelem el ezt a regényt, ami egy regényíró számára is kihívás. Csak a netregény alapembereinek a száma meghatározott, a velük kapcsolatban lévők száma nem. Írói szempontból nagy dolog lenne, ha egy lány egyes szám első személyben tudna írni egy fiúról, vagy fordítva. De ez csak egy ötlet. A szépprózán kívül elfogadunk forgatókönyv-, rádiójáték- vagy színműrészletet, SMS-t, képregényt, fényképet, grafikát, festményt és egyéb műelfajulásokat. Mindent, ami ELŐREVISZI a regényt.
A szövegeket összeszerkeszti, gondozza, ápolja, leheletével melengeti, ha leül, felállítja (és persze írja) egy öreg profi, aki még nem felejtette el a kamaszkorát. Vagyis én. Ha nagyon jók leszünk, nem úszhatjuk meg a könyv formában való megjelenést sem.
http://100kezes.mno.hu
[email protected]