Ketten, egyedül

Pataky István
2002. 01. 11. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magukra maradtak a szocialisták és a szabad demokraták. Ettől persze még rendületlenül kampányolnak a kedvezménytörvény ellen, igyekezetük azonban egyre szánalmasabb. Gépiesen ismétlődnek az érveknek szánt mondatok. Ha a kelet-magyarországiak kicsit is komolyan vették volna a két ellenzéki párt riogatását, már szép számban fogynának a könyvesboltok polcairól a magyar–román szótárak. Mert ugye, jönnek a románok. Ma a munkalehetőséget veszik el tőlünk, holnap elrabolják lányainkat, később pedig szép csendben Romániához csatolják maradék hazánk keleti megyéit. A riogatás egyelőre nem túl hatásos, igaz, április 7-ig van még idő, reménykednek a baloldalon. Addig talán egy kis biztatás kellene a románoknak. Mert önszántukból nem fognak jönni. Miért adóznának a magyar államnak, ha feketén is dolgozhatnak, ráadásul jóval több pénzért? Január elsejétől nem kell schengeni vízum a román állampolgároknak, szerencsét próbálni pedig inkább Nyugaton érdemes. Kallós Zoltán Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató szerint akinek munkája van Romániában, nem szívesen adja fel három hónapnyi magyarországi munkalehetőségért. Azt mondja, lakóhelye, Válaszút környékéről sem románok, sem magyarok nem készülnek ideát dolgozni.
Szóval igencsak árván maradtak heccelős véleményükkel az ellenzékiek. S bár Kovács Lászlótól tudjuk, hogy a határon túli politikusok nem kompetensek a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos kérdésekben, azért őket elhallgattatni nem lehet. Szerdán kivétel nélkül mindegyik magyar kisebbségi vezető kiállt a magyar–román egyetértési megállapodás, a kedvezménytörvény végrehajtása mellett. Nyíltan vagy visszafogottabban, de mindannyian aggodalmuknak adtak hangot azon pártszándékok miatt, amelyek a választási kampány témájává igyekeznek tenni a jogszabályt. Duray Miklóstól kezdve Markó Bélán keresztül Kasza Józsefig egyaránt veszélyesnek tartották a munkavállalás kapcsán gerjesztett vitát. A baloldalon erre is van válasz. A Népszabadság szerint „hűségnyilatkozathoz sorakoztatták fel” őket. Jól mehet a „felsorakoztatás” a kormánynak, mert szerdán Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke is véleményt alkotott. „A magyar szocialisták a tűzzel játszanak, amikor felkorbácsolják a nacionalista érzelmeket” – mondta a belga politikus, dicséretesnek nevezve, hogy a budapesti kabinet gondoskodni kíván a szomszédos országokban élő magyarokról. Tegnap Walter Schwimmer, az Európa Tanács főtitkára üdvözölte közleményében a magyar–román egyetértési memorandumot. Az osztrák párton kívüli politikus kijelentette, arra számít, hogy a kétoldalú dokumentumot minden politikai erő üdvözli.
Mádl Ferenc köztársasági elnök átadta az első magyar igazolványt. A határon túliak körében óriási az érdeklődés a zöld könyvecske iránt. Sorok alakultak ki az információs irodáknál. Érthető türelmetlenség ez, hisz nyolcvan éve vártak rá odaát. Szerdán Dunaszerdahelyen megnyílt az igazolványok kiadásában közreműködő első felvidéki iroda. Eközben folytatódnak a kétoldalú egyeztetések Szlovákiával, s magyar részről úgy vélik, nincs messze a megállapodás. Némileg nehezíti ugyan a tárgyalásokat, hogy északi szomszédunknál is választási év van. Dzurindáék kemény hangú üzengetései inkább a szlovák szavazóknak szólnak, a sokszor élesen ellentmondó nyilatkozatok mégis azt jelzik, Pozsonyban is megvan a szándék a megegyezésre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.