Pastrana még olyan helyzetben is folytatni akarta a tárgyalásokat, amikor más vezető erőhöz folyamodik. Ez a döntés mind a kolumbiai népet, mind a terroristákat meglepte. Helyi beszámolók érthetőnek tartották Pastrana hirtelen döntését, hiszen a három éve húzódó békefolyamat során egyetlen megállapodást sem sikerült aláírniuk a feleknek. A FARC állítólag továbbra is hajlandó zöld asztalnál elintézni a vitás ügyeket, de újabb ajánlatot nem tettek a kormánynak, ezzel pedig minden bizonnyal elvesztették az utolsó esélyüket is a San Vicente Del Caguan környéki demilitarizált vidék megtartására. A tárgyalássorozat fő tárgyát az képezte, hogy joga van-e a FARC-nak létrehozni saját államát Kolumbián belül, ahol a „valódi” marxizmust megvalósíthatják katonái. Pastrana hajlott a megegyezésre, többször hangoztatta a FARC kérésének jogosságát. Ez azonban nem egyszerű nagylelkűség, hanem a tények elismerése, hiszen a gerillák negyven- éves harcuk során létrehozták már ezt a kvázi-államot. A helyi lakosság azonban nagyon nehezen viseli el ezt. Nekik jó kommunistákhoz méltón támogatniuk kell a FARC küzdelmét, mert az esetleges tiltakozás rájuk vonná a vörös gerillák haragját. A kormánycsapatok betörése esetén viszont a marxista szervezet belső ellenzékként tekint rájuk, és bűntudat nélkül lövi őket – ahogy a hivatalos katonaság is irtja a lakosságot, mint potenciális terroristákat.
Kolumbiát megosztja az évtizedes harc. A FARC az ország több körzetét ellenőrzi, ugyanakkor jó néhány stratégiai fontosságú megyéből kifüstölték őket – ott most a kormánycsapatok tartják fenn a rendet. Nem szabad ugyanakkor elfeledkezni a szélsőjobboldali gerillákról sem, akik bár kisebb területre terjesztették ki fennhatóságukat, rendszeresen összecsapnak ellenségeikkel. A kormány erőszakos fellépése esetén a vörösök akármikor be tudják venni magukat a dzsungelbe, és akkor már bottal üthetik a nyomukat.
origo.hu
Itt vannak Orbán Viktor legújabb bejelentései - élőben a rádióinterjú
