Külső tényezők az ígéret földjén

Míg a palesztin–izraeli konfliktussal kapcsolatos nyilatkozatok többsége biztonsági és politikai okokból egyelőre lehetetlennek tartja a palesztin állam megalapítását (általában szkeptikusak annak jövőbeni fenntarthatóságát illetően is), kevés alkalommal esik szó Izrael életképességének, lehetőségeinek hátteréről, márpedig elsősorban ennek köszönhető, hogy az összetűzések során elsősorban a Jeruzsálemben székelő (az ENSZ még mindig Tel-Avivot tekinti Izrael fővárosának) kormányzat tudja érvényesíteni akaratát, nem pedig muzulmán ellenfelei.
Izrael állam megalakulásának körülményeit, az arra adott arab és palesztin reakciókat máig különbözőképpen értelmezik, egyvalamiben azonban nincs vita: a világ egész zsidóságának (amelynek akkor nagyjából kilenctizede élt Palesztinán kívül szerte a Földön) együttes erőfeszítése, hatékony fellépése révén sikerült csak a ma ismert országot megalakítani. A helyszínen lévő „belső„ tényezők – noha hősiességük (lásd az 1948–49-es függetlenségi háborút) vagy terrorizmusuk (az arab menekültáradatot elindító 1948. áprilisi Irgun-akció) emlékezetes és látványos volt – nem bírhattak döntő jelentőséggel. Szükség volt a jelentős külső támogatásra később, az arab országok támadásának elhárítása érdekében is, s enélkül Izrael léte máig bizonytalan lenne.
Izrael állam 1948. májusi kikiáltása nagyjából egybeesett a gyarmati rendszer felbomlásának időszakával, ám mégsem ugyanazokkal a problémákkal kellett megküzdenie, mint a Közel-Keleten vagy Afrikában akkoriban függetlenségre szert tett országoknak. A nyugati típusú államapparátusban és -szervezésben, gazdasági és katonai vezetésben jártas európai (askenázi) bevándorlók – akik a palesztinai nemzetiségi mérleg „átbillentéséhez” is nélkülözhetetlenek voltak – rendkívüli módon megkönnyítették az államalapítási teendőket. Az új államba irányuló, intellektuális értelemben magas színvonalú humán „import” rendkívül fontos volt a korai szakaszban az ellenséges szándékú arab szomszédok elleni fölény megszerzése érdekében, de a potenciális bevándorlás (melynek forrásai időközben jelentősen kibővültek, lásd a volt Szovjetunióból érkezőket) máig egyfajta demográfiai tartalékot jelent Izrael számára, amellett, hogy a természetes népszaporulat is pozitív (összességében 1,3 százalék, az ortodox zsidók és a palesztinok körében azonban magasabb, akár 3 százalék is lehet).
Az emberi tényező mellett kivételes jelentőségű volt – és az mostanáig – a külföldi anyagi segítség. Hiába érkeztek ugyanis tömegével Izraelbe a helyi muzulmán lakosságnál jóval képzettebb, így versenyképesebb zsidó bevándorlók, a bibliai táj természeti adottságai távolról sem voltak ideálisnak mondhatóak egy modern ország létrehozására. A terület ásványkincsekben szegény (kivéve a kálisót, rezet, foszfátot és márványt), a mezőgazdaság pedig – a keskeny parti sávtól eltekintve – csak rendkívül intenzív (éppen ezért nagy beruházást igénylő) kultúrák esetében lehet eredményes. A víz hiánya, a talaj általában rossz minősége miatt (mezőgazdasági termelésre alkalmas terület mindössze 17 százalék) olyan drága módszerekre van szükség, amelyek szinte minden ágazatot deficitessé tesznek (a citrusfélék és a gyapot könnyebben, a zöldség-gyümölcs nehezebben termelhető meg). Az iparfejlesztés és a modern, nyugati körülmények (életszínvonal, infrastruktúra) megteremtésének finanszírozása nem mehetett végbe kizárólag ezeknek a forrásoknak a felhasználásával, a világ más részein ismert modellek így itt semmiképpen sem alkalmazhatóak a fejlődési folyamatok leírására.
A megoldást jelentő külső források két nagy csoportra oszthatóak: a világban másutt élőktől közvetlenül (többek között gazdasági érdekeltségek „patrióta” átirányítása, szervezetek és magánszemélyek adományai) érkező juttatásokra és a lobbitevékenység révén vagy politikai úton szerzett állami segélyekre, illetve hitelekre (az Egyesült Államok részéről ez évente mintegy négymilliárd dollárt tesz ki, míg a más államokból érkezett támogatásokkal együtt az összeg eléri a tízmillárdot). Az utóbbiak megszerzésének kulcsa – amely egyben a lobbizók vesszőparipája is – az ország fenyegetettsége, a tágabb értelemben vett térség potenciális destabilizációja, amely a foszszilis energiahordozók miatt állandó érdeklődésre tarthat számot az Egyesült Államok és Nyugat-Európa részéről. Az amerikai támogatás jelentős része védelmi célzatú: az IDF (Israeli Defence Forces – izraeli védelmi erők) felszerelésének nagy része ma amerikai forrásból származik, igaz, a hazai védelmi ipar – nem kevésbé a legfőbb szponzornak és a bőséges harci tapasztalatoknak köszönhetően – mára világszínvonalúra nőtte ki magát.
A néha komplex formákat öltő külső támogatás nagyban fellelhető a izraeli ipar fejlődésében is, amely főleg a nagy értékű, viszonylag kis nyersanyagigényű szektorokra (gyémántcsiszolás, elektronika, textil) koncentrálódott, de jelentős a szolgáltatások részaránya is. Ennek és az Izraelbe települt tehetős nagyvállalkozóknak köszönhetően mára az izraeli tőke a jelentős szereplők közé lépett a multinacionális befektetések porondján, amelynek javarészt külföldön megtermelt hasznából adók formájában az izraeli állam is profitál.