Sehol

Nancy Goodman Brinkert idézi a Népszabadság 2001. november 20-án: „Aggodalmat kelt az a nyíltan antiszemita és idegenellenes érzület, amelyről Magyarországon hallok, különösen a politikai elit bizonyos köreiből. Mi az Egyesült Államokban úgy gondoljuk, hogy még a legelítélendőbb politikai beszédet sem szabad cenzúrázni. De az a tény, hogy bizonyos gondolatokat nem szabad cenzúrázni, még nem teszik őket elfogadhatóvá a illemtudó társaságban, és minden politikai párt vezetőjének kötelessége néven nevezni és világosan elutasítani a gyűlöletbeszédet. Ebben nem lehet helye habozásnak, ez túlságosan fontos Magyarország nemzetközi imázsa számára és a magyar demokrácia szempontjából. A nagykövet szerint az antiszemita és idegengyűlölő kijelentések jelentik számára az egyetlen kellemetlenséget, ami két hónapos budapesti tartózkodása alatt érte, mint mondta, ilyet a világon sehol nem tapasztalt.”
Szóval sehol. Legalább egy országot nézzünk meg. Mondjuk az Egyesült Államok egyik legfontosabb stratégiai szövetségesét.
A Guardian nevű brit lapban írja Dina Ziki 2001. március 29-én: „A Szaúd-Arábiában élő lakosság legalapvetőbb emberi jogait sértik meg naponta, de az országot elkerüli a nemzetközi elítélés, hatalmas olajtartalékai miatt, és azért, mert nyugati hatalmak szövetségese – áll az Amnesty International tegnap kiadott jelentésében. A londoni székhelyű emberjogi szervezet jelentése szerint átlagosan heti két embert fejeznek le a sivatagi királyságban, ahol a halálbüntetés alkalmazásának gyakoriságát növelték, annak ellenére, hogy a világ a halálbüntetés eltörlése felé halad. A rablással vádolt embereknek levágják a kezüket és lábukat, sokszor nem tisztességes tárgyalást követően. Az alkoholfogyasztásra vagy morális viselkedésre vonatkozó szigorú rendszabályok megsértését korbácsolással büntetik… A vendégmunkásokat gyakran kínozzák… Őket inkább végzik ki vagy büntetik meg korbácsolással vagy végtaglevágással.”
A Le Monde cikke 2001. október 4-én Ali Laidi tollából: „Az a tény, hogy a 19 terroristából 15 szaúd-arábiai volt, magyarázatot nyújthat arra, hogy a CIA és az FBI miért nem tudhatott előre a terrortámadásokról. Szaúd-Arábiát minden esetben az Egyesült Államok legmegbízhatóbb szövetségesének tekintették az arab világban.”
William Safire írja a New York Timesban 2001. november
30-án: „Iránban, akárcsak Irakban, Szaúd-Arábiában és Szíriában a helyi zsarnokság és a globális terror kéz a kézben jár.”
A Jewish World Review-ban Mihael Barone szólal meg 2001. október 16-án: „A szaúdiak finanszírozzák a vahabita iszlámot, azt a XVIII. századi fundamentalizmust, amelyet a szaúdi királyi család és Oszama bin Laden is magáénak vall. A terjesztett üzenet az amerikai életforma elítélése.”
A Magyar Távirati Iroda jelentette 2001. december 27-én: „Szaúd-Arábiában 137 szaúdi és öt külföldi fiatal férfit korbácsoltak meg nők »zaklatása« miatt… a visszaesőkre újabb megkorbácsolás, sőt börtön vár.”
Szintén az MTI, január 1-jén: „Szaúd-Arábiában kedden kivégeztek három férfit, akiket homoszexuális cselekményekért és fiatalkorú fiúk zaklatásáért ítéltek halálra. Egy iszlám bíróság úgy találta, hogy a férfiak »az iszlám tanításaival szembeszegülve, különösen szemérmetlen és undorító módon homoszexuális cselekményeket folytattak, és fiatalokat zaklattak«. A fajtalankodóknak a délnyugati Abha városban kellett meglakolniuk tettükért. Tavaly legalább 122 embert végeztek ki az arab királyságban, amely az iszlám jogot követve halállal bünteti a gyilkoso-kat, a nemi erőszakot elkövetőket, a homoszexuálisokat és a kábítószer-csempészeket. A kivégzés módja általában a nyilvános lefejezés.”
A fenti források egyébként a diplomaták számára is hozzáférhetőek.